Láncszemek

Az isteni egység

2012-01-16T19:11:00.000+01:00

Paramánanda das;

Kedves Gopinatha miért lett olyan uralkodó Isten személytelen felfogása, lebecsülve az Ő személyes tulajdonságait? Mi az oka a személyes tulajdonságok megtagadásának, egy elképzelt univerzális egységben való önfeladásnak? Mitől vonzó ez egyesek számára, kérlek, segíts nekem ennek a megértésében.

Gopinatha das;

Az Abszolút Igazság személytelen, Brahman aspektusa, nem téves megállapítás. De önmagában nem ad teljes képet Istenről. Minden energiát úgy határozhatunk meg, mint azt az erőteret, ami valahonnan kiindul, valaki táplálja azt, ahonnan kiterjeszti magát. A személytelen mindenütt jelenlévőség is, feltételez egy forrást, akinek a tulajdonságaként ez megnyilvánul, és hatását mindenhová kiterjeszti. Mai példával élve egy vállalatot is úgy lehet irányítani, hogy annak a cégnek a vezetője egy bizonyos helyről, az igazgató irodájából érvényesíti az akaratát, és kiterjeszti mások felhatalmazásával, a tulajdonolt eszközeivel, a beosztottjain keresztül. Az Ő akarata érvényesül, mindenütt jelen van, a vágyát teljesítik be azok, akik kiszolgálják. Ezen az egyszerű példán keresztül látható, hogy a személytelenség a Legfelsőbb akaratának a megnyilvánulása, az Ő energiáján keresztül. Ez a Legfelsőbb lélek energiája, ellentétben az egyéni lélek szándékával, ami egy korlátozott energián át valósulhat meg. Minden úgy történik meg, amilyen akaratot képvisel. Ebből következően a személytelen nézőpont csak a következménye valaminek, de mindez honnan irányul, ez a meghatározó elv. Kedves Paramánanda az emberek többsége ezt nem látja tisztán, ezért gyakran tévesek a következtetései a világban zajló, környezeti hatások és ellenhatások megfigyelésében. Tökéletlen érzékelése, az anyagi felfogású behatároltsága miatt, nem képes felmérni, és átlátni a jelenségeknek a teljes aspektusát. Önmagát sem tudja meghatározni az, ami körülveszi, nagyobb erővel bír, mint amit az ő képességei lehetővé tesznek. A találgatások és feltételezések között bolyong. Megpróbálja kizárni azokat a jelenségeket, amelyekkel nem tudja azonosítani magát, és elfogadja azt, amelyekkel azonosságot feltételez. Mindig önmagára hagyatkozik, de mégis megpróbálja letagadni önmagát, ami bármilyen személyes tulajdonságot mutatna. Ez ellentmondást eredményez, ami zavarodottságot okoz, kizárja azt, hogy józanul döntsön. A tudása hamis büszkeséggel ruházza fel. Egyedül marad a tökéletes tudásra való törekvésével. Minden helyzetben csak a függetlenségét keresi. A képességei adottak, a Legfelsőbbel való kapcsolatából származnak. Ez nem veszett el, csak nem kíván élni vele, nem akar tudomást venni róla. Ez a vágya és döntése, ami elválaszthatatlanul bizonyítja az egyéni létezését, ami mindig függő helyzetet eredményez.

A legnagyobb feladat, ami előtt áll, az a hamis büszkeségtől való felszabadulás. Ehhez olyan képességre van szükség, amely egy megalapozott tudást igényel. Felismerésre ösztönzi a behatároltságát illetően, a hibás döntésekre való hajlamot, amelyek nem biztosítanak megfelelő minőséget arra nézve, hogy egyedül bármilyen magasabb szintű megismerésre képes legyen, a Legfelsőbb segítő ereje nélkül. Nem kell önállótlanná válni, amire az ateisták szoktak hivatkozni, a teizmus iránti gyengeségüket mutatva. Hanem a függőség felismeréséről van szó, amit egy érett bölcsesség tesz láthatóvá. Az elméleti tudás önmagában eredménytelen, nincs mögötte személyes megtapasztalás. Bizonyos összefüggésekből próbál törvényszerűségeket meghatározni. De az összefüggések következtetése fölött, egy alázatos hallásra való képesség, egy szerény nyitottság mutatkozik meg, ami képességet ad az egyre megnyilatkozó teljesebb megtapasztalásra. Amíg ez a szerény alázatos tudakozódás nem születik meg valakiben, egy bhakta (olyan személytől, aki magában hordozza ezeket a tulajdonságokat) áldásának köszönhetően, amely Krisna kegyét közvetíti, az Isteni kegyelem minőségét hordozza magában, addig nem tud behatolni ennek az ismeretnek a mélységébe. Áttörhetetlen falak között találja magát, és megmarad a hiányos személytelen felfogás, ami önmagában még nem akadály, ha valaki képes továbblépni, felismerve úgy, mint egy lépcsőfokot, ami felvezeti őt. De ha a büszkesége eluralkodik rajta, nem marad elég alázata a hallásra, megmarad a felszínes ismeretnek a magában rejlő korlátai között. Egyéni következtetései visszatartják. Ahol az anyagias elme logikája megáll, ott a Legfelsőbb előtti meghódolás képes felemelni, a szükséges erővel felruházni, a tiszta szívben rejlő kincset felfedezni, amit akadályoz a tévedésekre hajlamos szándék.

A személytelenség világában hiány mutatkozik ebben. Az igaz tudást elsajátítók meghódolnak Isten előtt, mert felismerik, hogy Ő minden ok oka, az ilyen nagy lélek ritka értékes személy, egy tiszta szívű szent, akit az önzetlen szeretet vezérel. Ez a meghódolás lehet akár egy pillanat műve is, ez a döntése hatalmában áll. Ebben van a jogosultsága. A jogos örökség azokat illeti meg, akik képesek azt elfogadni. Az elfogadáshoz viszont olyan tudatállapotra van szükség, ami nyitottságot mutat a tőlünk magasabb rendű befogadására. Ha magasabb rendű, akkor, magamat alacsonyabb helyzetben kell tartanom. Nem lehetek magasabb mindennél és mindenki másnál, akkor ott marad az a büszkeség, ami távol tart attól, hogy elfogadjam azt, ami ebben a függésben tart. Nem lehetek befogadó, a legmagasabbnak hitt állapotban nem marad helye a megértésnek. Ez az ellentmondás, ami megmutatkozik a személytelenségben. Ellenben ha megértem ezt a helyzetet, abban a pillanatban tudom, hogy mit kell tennem. A Legfelsőbb szándékához nyitottá válok, és ez a szándék egyre jobban növekszik, miközben a másik énem, az anyagias, hamis szándék kezd eltűnni, feloszlani. Az egyre tisztább látásmód úgy történik, hogy megmutatja rajtam keresztül azt, ami megvalósul. Én csak egy közvetítő közeg leszek, az Ő akaratának a közege, ez az én tiszta helyzetem, mint egyéni szellemi lélek. Nem szűnik meg a fennálló egyéni akaratom, mindössze a feltételek változhatnak, attól függően, hogy miként vélekedek önmagamról, milyen feltételeket választok magamnak. Azért létezem, azért vagyok én egyén, mert az Ő vágya nyilvánul meg ebben a szándékban, ezt Ő így szeretné. Ott legyen ez a parányi kiterjesztett vágy is az Ő döntéseiben, ez a válaszreakció, ami ebből az örökké fennálló kapcsolatból származik. Ha én nem léteznék, akkor a döntéseim sem léteznének, és mi értelme van bárminek is döntések nélkül. Én vagyok, aki a lehetőségek közül választ, de az Ő akarata érvényesül, hiszen nélküle nincsen sem anyagi, sem pedig lelki eredmény. A hit az enyém lehet, de a vágyat Ő teljesíti. Ha nem hiszek benne, ahhoz is Ő segít hozzá. A választ mindig megkapom, de ezt miként értelmezem? Mit értek meg belőle? Mennyire érzem a magaménak az életem? Ezek a kérdések várnak válaszra. Én mit teszek annak érdekében, ami velem történik, amivel találkozom, akikkel együtt kell élnem, akikért felelősséggel tartozom? Semmi nem függ össze semmivel? Senki nem tartozik senkihez? Mindenki azt tesz, amit akar? Úgy él, ahogyan szeretné, és ahogyan másoknak is jó? Vagy senki sem számít, mindenki csak véletlenszerűen létezik, minden ok, és következmény nélkül? Akkor mi értelme van bárminek, és bárkinek is? Miért keresi a válaszokat, ha nincsen értelme az életének? Nincsenek törvényszerűségek, nincsen felelőssége semmiben? Csak ok nélkül szaporodik, gyarapodik, és tovább örökíti a hajlamait, aminek úgy sincsen értelme? Mi a növekedés? Az anyagi kényelem fokozása, vagy egy olyan biztonságra való törekvés, ami egyre nagyobb aggodalmat okoz? Ezeknek a kérdéseknek nincsenek gondolkodói, mert igazán nem érdekli őket a válasz. Az ösztönök fenntartása nagyobb erővel bír, mint az őszinte kérdések feltevése, és az azokra való válasz meghallgatása. Az emberek általában úgy tesznek valamit, hogy nem veszik figyelembe az utána bekövetkezett reakciót, így elzárják a lehetőségét annak, hogy bármit is megértsenek, ez titok a megismeréshez. Felvenni a kapcsolatot, elfogadni, megérteni azt, hogy nem lehetek független. A függetlenség a legnagyobb illúzió, a függőség a valóság. Nem Isten van illúzióban, hanem én, az egyén, aki nem fogadja el Őt, így halottnak nyilvánítja Istent. Nem veszi figyelembe, mintha nem létezne, tehernek tűnik a számára, egy korlátnak gondolja, egyedül akar a cselekvő szerepében tetszelegni, Tőle függetlenül, ezt az illúziót akarja, mintha ő független lenne, mintha ő lenne Ő. Ezt a világot akarja, ez a világ létezik számára, Isten létrehozza, de azt hiszi, hogy ő teremtette meg egyedül, a Legfelsőbb segítsége nélkül. Úgy nyilvánította meg, hogy az egyén választotta azt önmaga számára, az egyén vágya volt a Legfelsőbbtől függetlenül, Őt figyelmen kívül hagyva. Ő csak létrehozta azért, hogy az egyéni lélek függetlennek higgye magát. Megkapta azt a lehetőséget, hogy megértse a szabadságát, ami abban is rejlik, hogy ebbe az illúzióba kerülhet, ugyanakkor rosszul is felhasználhatja ezt a szabadságot. Ezzel azt is megmutatja, hogy mindig egyén marad, az illúzióban is, és akkor is, ha elfogadja a Legfelsőbbet, az élete értelmét. Ez az örökkévalósága. Mindig egyéni marad akár illúzióban van, akár elfogadja, mint örök elválaszthatatlan társát, aki nélkül nem tud létezni. Ezt a kapcsolatot el kell fogadnia, de nem úgy, mint egy kényszer, hanem úgy, mint egy olyan belátás, ami vonzalommal társul, ami pozitív irányban nyilvánul meg, pozitív érzéseket táplál felé. Nem a kényszer, hanem a szeretet, ami visszavezet. Nem rabszolgára van igény, hanem szeretetteljes szolgálatra, az önkéntességre. Akkor lép be a közvetlenség, ha az egyén választja Őt, és nem akkor, ha a Legfelsőbb kényszeríti rá. A kényszer nem szeretet, az egyéni lélek független döntése teszi azzá, ez az ő létélménye. Nem uralkodni akar, hanem boldogságot szeretne okozni és tapasztalni. Az egyén akkor boldog, ha önmagából nyújt, ha önmaga képességeit használja a legmagasabb szinten, a legteljesebb módon kifejezve az őszinte érzéseit a Legfelsőbb felé, ez, ami a helyzetének megfelel, ami önmaga számára tökéletes, hiánytalan, nincsenek elvárásai, nem fél a jövendőtől, hanem él vele, és benne él. Mi fog következni nem az a fő szempont, csak egy fontos, hogy önmagából adhat, ami kiteljesíti a tetteit. A jelen, a múlt és a jövő egy összekötő kapocs, egy végtelen fonál, amire fel van fűzve a szeretetteljes megnyilvánulásnak a végtelen tere. Kifejezésre jusson a korlátlan szeretete, végtelen lehetőséget kapjon arra, hogy az egyéniségéből a képességeit megmutassa a Legfelsőbb léleknek. Ezek kölcsönös viszonya számtalan lehetőséget ad egymás számára, hogy megmutassák magukat, ami maga a beteljesült szeretet.

Folyamatosság

2012-01-08T16:21:00.004+01:00

A folyamatosság egy olyan állapot, ami ellen, sem pedig érte nem tehetünk semmit. Az egy ajándék, ami meghatároz bennünket. Nem köthetjük az idősíkhoz, az aktuális fizikai, vagy szellemi állapothoz. A térbeli elváltozásokhoz képest van egy megfigyelő, aki transzcendens tulajdonságot hordoz magában. Mitől van magasabb helyzetben, ahhoz képest, mint a külső anyagi természet? Az emelkedettsége abban mutatkozik meg, hogy az értelme képességének fejlődése, az ő szabad választása előtt áll. Tőle várható el a megismerés igaz, vagy hamis volta. Isteni szemszögből minden tökéletes, mert arra mutat rá, de az egyéni lélek határhelyzete, az alárendeltsége lehetőségét is magában hordozza. A stabilitás saját maga lehet, ha elfogadja a helyzetét. A baj az, hogy általában nincsen kibékülve azokkal a negatív és pozitív kölcsönhatásokkal szemben, amit saját magának okoz. A gyengeségei visszaköszönnek más formában, a kapcsolatain keresztül. Mivel egyedül nem találja elégedettségét, ezért másokban keresi azt. A legfontosabb kérdésekre, akkor kap kielégítő választ, ha átengedi magán azt a törekvést, amit önzetlen szeretetből képes tenni. Ez szentesíthet meg mindent, a bhakti jógán, az önkéntes odaadásán keresztül, összekapcsolva magát Krisnával, az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, aki a végső valóság.

Ahogyan elkezdődött

2011-12-30T18:20:00.000+01:00

Ahogyan elkezdődődött, úgy szeretem veled az életet,

Az időt nem tartom számon, hogy mióta vársz már engemet.

A hiányt felmérni képtelen vagyok, mekkora űr tátong a szívedben,

A végtelen vágyad mit irántam érzel, mindörökre lekötelez.

Nincsen annál nagyobb erő, mi felülmúlhatna téged,

A szeretet növekvő hiánya mindig szolgálatra késztet.

Soha nem volt elég az, amit az életben hittem,

Te vagy nekem az egyetlen és a minden.

Az óévtől ezzel a verssel búcsúzom el, bízva egy szebb eljövendőt mindenki másnak is.

Megközelítési módok

2011-12-15T15:43:00.000+01:00

-Paramánada das;

Mitől van erősebb ragaszkodás a negatív jelenségek hangsúlyozásához, mint a pozitívumok felmutatása? Miért nem elegendő az elszánt igazra való törekvés? A kishitűség, vagy a hit megtagadása meddig élhet valakiben? Mi tudja azt megváltoztatni?

-Gopinátha das;

Amikor fel kell adni az eddig elért eredményeket, egyszerűbb az elme számára kifogásokat találni, a külső hibákra rámutatni, mint önmagunk gyengeségének a beismerése. A kiútkeresés kétféle módon történhet meg, az egyik esetben elutasítani mindent, ami személyesen érint, mintha mindenkihez szólna, csak éppen én hallom meg. A másik esetben mindenre ráhúzni az illúzió leplét, a hamisság látszatát, tehát sohasem válhat semmi sem tökéletessé az életünkben. Ezt a pesszimista életfelfogást az önfeladás felé vezető útnak magyarázzák. Ezzel ellentétben még meg sem találták önmagukat, csak keresnek valamit, de azt sem tudják, hogy hol található az. Ami kézzelfogható az anyagi világ számára, az nem mindig szolgál hasonlatul a szellemi lélek világához. A helyzet fordított, ez a világ nem hamis, egy olyan tükörkép, amit eltorzít a rosszul értelmezett életszemlélet. A kívülről építkező ember ahhoz tud hozzáadni, amilyen ingerek érik az érzékelésénél fogva. A belülről való gyarapodás, nem az ingerekre hagyatkozik, hanem a lélek tudatossága alapján viszonyul minden máshoz. Ehhez először ennek a tudatosságnak az elfogadására van szükség, ez a hit. Ezt nem lehet megvásárolni, érdemet szerezni rá, ez egy ajándékként szolgál attól, aki ezzel rendelkezik. Közvetlenül a Legfelsőbbtől, vagy gyakoribb esetben, aki felhatalmazásánál fogva Őt hitelesen képviseli. Az éber követés ezután következik, eddig csak tapogatózás történt, feltételezések, és kizárások, majd ez alapján az összefüggések keresése. Ezen a szinten is vannak tehetséges fogalmazók, látszólag a tiszta szívhez szólnak, de valójában csak a külső szépséghez vonzódnak, a szavak bűvöletében élnek. A hatást keltik életre, de rájuk nincsen hatással a magasabb rendű igazság. Önmagukat emelik magasba, ahonnan idővel aláhullnak, összetörnek, elfogynak, erejüket vesztik a hamis érveik. Amíg változást másokon át akarják elérni, és nem önmagukon keresztül, addig nem tapasztalhatnak olyan minőséget, ami értéktartó erőt mutat. Az út önmagunkon keresztül vezet Istenhez, ezt kell elfogadniuk.

Ébredés küszöbén

2011-12-06T13:07:00.000+01:00

Megszülettem a testben, ki tudja már mennyi ideje tart?
Eladták mindig másnak a lelkem, s ez engem nem zavart.
Becsületem nem ismertem, így megtartani sem tudott,
minden közeg, csak úgy ontotta, a sok olcsó hazugságot.

Azt mondták, hogy a rabság egy áldás, az egyetlen kiút,
a kicsiknek a növekvő adósság fonja a babérkoszorút.
Erősnek mutatkozva elhitették, hogy ők a nagyok,
a gyenge lábakon álló elhízott kamatok.

A kényelem rabjaivá váltak, és szoronganak,
a növekvés függései között álmodoznak.
Ezzel kelnek fel, és ezzel is fekszenek,
nincsenek többé nyugodt nappalok, és békés éjjelek.

Háborúban állnak, szinte az egész világgal,
a többség az ébredés küszöbén áll.
Megértik lassan, hogy látszat néha csal,
és egy rossz színdarabot ripacsokkal kínál.

Külvilági elvárások, és a belső magány

2011-12-01T15:41:00.003+01:00

Léteznek általános közhiedelmek bizonyos dolgokról, ilyen például a meditáció meghatározása. Pontosabban úgy fogalmazható meg ez a témakör, mint különböző meditációs technikák, más eredményt nyújtanak a gyakorlónak. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, miszerint arról a meditációról érdemes nyilatkozni, amiben eredményes gyakorlatunk van. Ilyenkor mindig az a kérdés, mit jelent eredményesnek lenni. Azon múlik, milyen céljaink vannak az életben. Az nem egy reális elképzelés, hogy kiürítem az elmémet, vagy a légzésemre koncentrálok, és ezzel elhárítottam minden zavaró tényezőt. Ezek a módszerek annyiban lehetnek hasznosak, hogy némi figyelmet szentelek önmagamra, arra a személyre, akiről némi elképzelésem van, lehet az is, előtte nem volt semmi gondolatom ilyen irányban. Mit kezdjek önmagammal, egyedül, minden külső impulzus nélkül. Sokakat ez megijeszt, nincsenek ehhez hozzászokva. Aki teljes mértékben a külső impulzusok hatása alatt élt, egy ismeretlen világ kapuja előtt találja magát, ha befelé kell tekintenie.

uddhared ātmanātmānaṃ nātmānam avasādayet
ātmaiva hy ātmano bandhur ātmaiva ripur ātmanaḥ

„Az embernek az elméje segítségével fel kell szabadulnia, s nem szabad visszaesnie. Az elme a barátja és az ellensége is lehet a feltételekhez kötött léleknek.”

Az elme lekötöttségét kell felismerni a jóga meditatív állapotában. Ez az odafordulás az első lépés, ami szükséges. Az érdeklődés önmagam iránt. Eddig csak másokkal ismerkedtem meg úgy, ahogy, most önmagammal kell megbarátkoznom. De nem úgy, mint ahogy eddig tettem, másokon át, hanem egyszerűen csak mindenki mást elengedve, egyedül, segítség nélkül, a saját erőmből merítkezve. Itt kell kezdeni annak, aki meg akarja érteni ezt a belső világot. Első lépés az öntudatosság gyakorlása, legyünk tudatában önmagunknak, értékeljük a képességeinket, mennyire vagyunk birtokában a helyzetünknek. Ez egyszerűnek tűnik, de mégis olyan keveseknek jut osztályrészül. Mindez nem azért van, mert valami különleges képesség elsajátítását igényli. Nem jut el az érdeklődés szintjére, nincs a köztudatban. Nem egy divat, amivel hivalkodni szoktak. A mai ember annyira a tömeges szokások és divatok követője lett, hogy nem marad ideje semmire sem, ami nem ezeknek az elvárásoknak kíván megfelelni. Önmagától mit várhat el, ha néhány perce sincs önmagára, mindig másokra hagyatkozik, másoktól vár elismerést, másokon át próbál érvényesülni, de egyedül nem békül meg magával, azt sem tudja az mit jelent.

Tudás és a hit

2011-11-23T10:34:00.004+01:00

Aki Hittel rendelkezik (sraddháván), az megalapozza a tudását. Nem maradnak kétségei az életében. Ezzel élni annyit jelent, mint olyan rálátással tekinteni arra, ami megtörténik, amikor a személyes következményekből tanulni tudunk. Akinek bizalma van, az átadja magát ennek a tudásnak, miközben uralkodik az érzékein. A tudatlan és hitetlen lélek, akit állandó kétségek gyötörnek nem képes tisztán látni, mert elsősorban a tettei eredményében keresi a boldogságát. A birtoklásvágy meghatározza a cselekvés minőségét. Aki tudja azt, hogy mi tartozik hozzá, az lesz a segítsége, amit felhasznál a megismeréshez. Azt látja meg, ami hozzátartozik az életéhez, önmagával szerves egységet alkot. Itt nem az eggyéválás játszik szerepet, hanem az áldozatkészség. Az egységélményt nem a beleolvadás, az önfeladás okozza, hanem a közös gondolkodás, a Legfelsőbb szándék felismerése és annak követése az örökkévaló útján járni, ahhoz való hasonulás.
Az alázatos tudakozódás, és az áldozatkész szolgálat az, ami felemelhet a tudatlanságból. Ezek a tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy megfeleljünk azoknak az elvárásoknak, amelyeket önmagunkból tapasztalhatunk meg, és nem abból, amit az állandó bizalmatlanságaink okoznak.

Tiszta szándék

2011-11-16T19:20:00.003+01:00

A találkozásuk különlegesnek számít. Egyik sem gondolja magát méltónak ehhez a helyzethez, mégis fel kellett vállalnia ezt a szerepet ahhoz, hogy mindez megtörténjen. Nem a kiválasztottságtól elmámorosodott szemmel tekintenek előre. Egyszerű emberek ők, a szó hétköznapi értelmében. Olyanok, mint mi mindannyian, akik valami kézzelfogható, és objektív igazságot keresnek az életük értelméről. Akik nem rejtőznek el a bonyolult kifejezéseik mögé, hanem érthető és világos válaszokat várnak az őszinte kérdéseikre. Nem a látványos eredményeket hajszolják. Csak élnek a lehetőséggel, amit a sors megadott. Kitöltik az időt, az isteni értelmükkel, ami bennük lakozik, mélyen. Felszínre hozzák rejtett kincsüket, ehhez keresnek, segítséget. Ők azok, akik hívei az őszinte és nyílt párbeszédnek. Nem vitatkoznak, vagy a negatív hozzáállásukkal zárkóznak el mindenki mástól. Paramánanda kérdései, a mi kérdéseink is, a válaszok mindannyiunkat érintenek, azokat, akik az anyagi érzékeik csapdájába kerültek, és szeretnének ez alól felszabadulni. Nem az önmaguknak hitt elképzelések rabjai. Nem a szabadságuk rabszolgái. Ők az önként vállalt szerető szolgálatot vették fel, ebből kapnak erőt a tiszta megismeréshez. Közülük valónak érezhetjük magunkat is, ez a szent párbeszéd, ezt segíti elő.

-Paramánada dasa;
- Bölcs testvérem, fogadd tiszteletteljes hódolatomat, szeretnék néhány kérdést feltenni, ha nincs ellenedre!
-Gopinátha dasa;
- Nagy megtiszteltetés számomra is ez a találkozás, a kérdéseidben rejlő válaszokat örömmel közvetítem, a szerény képességeimhez mérten.
- Paramánanda dasa;
Létezik olyan igazság, ami mindenkire egyformán érvényes? Mitől igaz a szó, ami elhagyja valaki ajkát, és mitől válik hamissá a meggyőződése? Milyen tulajdonságokra van szükség ahhoz, hogy józan ítéletet tudjunk alkotni érvényességünkről, a valódi értéket hordozzuk e, vagy ámítjuk önmagunkat, és másoktól ezzel kívánunk érdemet szerezni a hitelességünknek.

-Gopinátha dasa;
Magamban lejegyzem azt, amit magasabb rendűnek tartok az elmúlásnál, és őszintén szembenézek mindazzal, ami az emberi gyengeséget okozza. Ez mennyire elég? Nem tudom. De ennél nem látok nagyobb értelmet, nem hiszek célszerűbb életfelfogásban, és nem tapasztalok emelkedettebb boldogságot. Azt kérdezed, hogy ez mennyire igaz reád nézve? Az a te szabad döntésed, mennyire hiszed azt el, milyen mértékben tartod azt érvényesnek. Az én felelősségem ebben az, ha nem vagyok elég őszinte, azért nekem is vállalnom kell érte, annak mértéke szerint, a negatív következményeket. Megkapom érte a visszahatást, megmutathatja a gyengeségemet, és figyelmeztethet arra, hogy figyelmesebben kövessem a lelki értékeket, azokat az örök elveket, amik önmagukban képviselik az isteni jót, és az Ő szerető szolgáival fennálló kapcsolatot. Ez a legfelsőbb érdem, ami megadathat egy parányi lélek számára, bármilyen jelentéktelennek látszó szolga is az, de be kell látni, hogy ez adja az értelmét mindennek, még az én létezésemnek is. Nincsenek elszalasztott napok, mindig láthatom, hogy hol tartok. Visszanézve az akkori önmagamra, már fel tudom vállalni azt. Korábban erre nem voltam mindig képes, de egyszer mindenkinek szembe kell néznie önmagával. Azt biztosan tudom, aki valamilyen eredményt szeretne elérni ebben a törekvésben, annak úgy kell felvállalnia a tetteit, és annak a következményeit, képes legyen úgy tanulni ezekből, hogy annak megvalósító erejével felvértezve tovább tudjon lépni, és megpróbáljon nem újra belezuhanni azokba a hibákba. Ha ez mégis megtörténik, ne okoljon mást, csak önmagával legyen elégedetlen, és nagyobb bizalommal, elővigyázatosabban emelkedjen felül a gyengeségein. Ez mindig fenntartja őt az anyagi nehézségek között, miközben nem veszíti el Krisnának a kegyét, Rajta keresztül az önmagába vetett hitét. Mit érhetünk önmagunkban, milyen értéket hordozhatunk, ha nem érezzük magunkban azt a kegyelmi állapotot, amitől értékesek lehetünk, akinek a létezésünket köszönhetjük, aki miatt érdemesek lehetünk a figyelemre, és akitől az érdemet kaphatjuk meg. Van értelme annak, amit teszünk, amit érzünk, és amiért élünk.
Mivel megszoktuk már ezt a távolságot, ezért ne csodálkozzunk, hogy a legtöbb tanítás ebből a távlatból érkezik hozzánk, és kevesebb közvetlen tapasztalatunk lesz. A lelki utasítás közvetlenül és közvetetten is érkezik hozzánk, de mi inkább a közvetett információkra tudunk reagálni, mert a közvetlenség érzékelése többet kíván meg tőlünk. Az anyagi ragaszkodásaink, a következményét hordozó rossz szokásaink, tisztátalan viselkedéseink, mind akadályt jelentenek, hogy állandó közvetlen látásmóddal rendelkezzünk. Inkább maradnak a külső eszközök, de ezek is elegendőek, ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és időben felismerjük, azokat a hibákat, amiket elkövettünk. Ez a titka a lelki fejlődésnek, önvizsgálat, erkölcsi, szellemi és testi tisztaság fenntartása, hogy mindig az adott pillanatnak megfelelő józansággal lássunk. Higgyük el azt, hogy az életünk elegendő lesz a teljes sikerhez, nem vagyunk kudarcra ítélve, Krisna mindig velünk van. Ez nem kell, hogy félelemmel töltsön el, éppen ez adja a szilárd helyzetet, ami megalapozza minden tettünket. Így nem kell semmilyen jelre, eljövendőre várni, vagy bizonyosságot keresni, csodákra várni, hiszen ez a varázslat bennünk van. Egy olyan érintőkővel rendelkezünk, ami aránnyá tudja változtatni azt, amit felismer, ha élünk annak a segítségnek a csodájával, amit felkínál a számunkra, azt a varázslatot, ami rajtunk keresztül megvalósulhat. Olyan szívre van szükség, ami képes úgy megújulni, hogy erre a változásra állandóan készen álljon. Mindennap képes legyen újjászületni, gyermeki kíváncsiságával felnézni rá, szerető büszkeséggel hordozni magában, és a képességeihez mérten ezt kisugározni a környezetére.
Van bennünk annyi tudás, ami Krisna vágya szerinti legnagyobb értéket adja és az örök társai szándékát tartja az érték fokmérőjének. Ezzel szemben az egyéni elképzeléseinknek kevesebb jelentőséget kell tulajdonítanunk. A szemünk előtt marad a színvonal, ami érdemessé tesz a követésre. Ez, ami feljebb tud emelni minket, lelki törekvéseinknek emeli a szintjét, még ha nem is látunk ki a tévedésekre is hajlamos életfeltételeinkből. Más lehetőség nem marad, a bizalom a meghatározó a minőség tekintetében. Ami iránt bizalmat táplálunk, olyan minőséget képviselünk. Még az anyagi világ eszmerendszerei között is láthatjuk azt, hogy annyira hiteles valaki, amennyi bizalma van benne, bizonyító erőt mutathat fel annak célszerűsége iránt. Az elszánt törekvés önmagában nem elegendő, attól még nem hiteles abban, amit képvisel. A célszerűség hiánya, az eredmény nélküli törekvés nem sokat ér. Elfárad a szándék, elsorvadnak az érvek, a hosszú erőfeszítések után. Nincsen ami fenntarthatná a bizalmat, nem tud erőt meríteni belőle. Jön majd valaki más, aki többet, és szebbet ígér, könnyedén képes feladni érte minden eddigit, és elfogadni egy vele szembenálló ellentétes nézetet. Láthatunk sok meghasonulást a múlandó világban. Az örök elvekkel való érintkezés sohasem okoz csalódást, nem a céltalanságba vezet. Iránya meghatározható, szilárd alapot biztosít, örök lelki azonosságot ad, és felülmúlhatatlan.
Ha megszületett a tiszta szándék, bármilyen gyenge lábakon is áll még, mindig erősebbnek bizonyul, mint az emberi gyengeség. Tovább visz, méltónak talál a feladatra, mert az, akit képvisel, az Istenség Legfelsőbb Személyisége legnagyobb méltósága.

Ki vár majd vissza?

2011-11-07T20:00:00.000+01:00

Ki vár majd vissza, miután nem adhatok semmit?
Ami téged fontossá tesz, nem dicsérnek szavaim.
Ki vár majd vissza, ha már más lesz az, ami belőlem látszik
Amitől a boldogságot remélted, szertefoszlanak az álmaid.

A legrosszabbra vagy a legjobbra készülünk fel, ez hozzáállás kérdése. A pozitív életszemléletet egy belső meggyőződés vezérel. Miben rejlik az, hogy mitől pozitív és mitől válik negatívvá a szemlélet. Akik a negatív oldalt képviselik, a realitásra hivatkoznak legtöbb esetben. Gyakorlatiasnak gondolják azt, amitől egy látványos változást érzékelnek. Mitől változik a világ? A hétköznapi újdonságokra van szükség, vagy arra, ami elégedetté tud tenni. Az elégedettség nem egy versenyszellemből születik, az ott van önmagában, minden jelenségben. Mégis miért van ez az állandó küzdelem? Az egyedüli kiváltság, a bizonyítási kényszer, az elismerés utáni vágy, ami zavarossá tesz minden értékítéletet önmagunk fölött. Nem tudjuk megítélni önmagunkat úgy, ha nincsen erőnk felszabadulni azoktól a ragaszkodásoktól, amelyek mulandó célokat határoznak meg számunkra.

Mi az, ami örök? Ha én mulandó vagyok, akkor az is elmúlik, amit képviselek. Mindenki képvisel valamit, ez alól nem kap felmentést. Ki gondol erre? Minden más fontosabb, mint önmagunk értékítélete? Hol veszett el az, ami igazán számít, ami pontosan megmutatja, hogy meddig ér el az a törekvés, amire az egész életünket feltesszük. Ha valaki most azt mondaná nekünk, hogy örökre megválthatjuk az életünket, nem kell több erőfeszítést tenni azért, ami úgy is elmúlik, és elhagyhatjuk mindazt végérvényesen, vajon hányan választanák ezt a lehetőséget? Általános reakciók lennének, hogy mi lesz azokkal, akiket annyira szeretek, oly sokat köszönhetek, hogy a hamis ragaszkodásaimban megerősítettek, akik mindig mellettem álltak bármilyen értelmetlenek, vagy hibásak voltak az elképzeléseim. Akik ismerik az életünket fizikai értelemben. A világi érzelmeink nem engednek szabad teret a ragaszkodásainktól független gondolatoknak. A szellemi fegyelmezetlenség jellemez bennünket. Hogyan remélhetünk tiszta pillanatokat a túlaktivizált, cselekvésbe temetkező, önálló gondolatoktól menekülő embertől?

Náma aparádha

2011-10-29T17:26:00.003+02:00

Melyek a szent név elleni legfőbb sértések?

Válaszként álljon itt idézet a Caitanya Caritamrita Ádi lila 8-ik fejezetéből:
Vannak dolgok, melyek a Hare Krisna mantra éneklése során sértésnek számítanak. Ezért pusztán a Hare Krisna éneklésétől az ember még nem tapasztal eksztázist.

Srila Prabhupáda magyarázata:
(CC.Adi.8.24)
Nagyon jó, ha a Hare Krisna mahá-mantra éneklése előtt a srí-krisna-caitanya prabhu-nityánanda neveket énekeljük, mert e két szent név — srí-krisna-caitanya prabhu-nityánanda — éneklésével az embert azonnal eksztázis (lelki boldogság) tölti el, s ha ezután a Hare Krisna mahá-mantrát énekli, megszabadul a sértésektől.
Tíz sértés van, amelyeket el kell kerülnünk a Hare Krisna mahá-mantra éneklése során. Az első azoknak a nagy személyiségeknek a gyalázása, akik az Úr szent nevét terjesztik. A sástrában (C.C. Antya 7.11) ez áll: krisna-sakti viná nahe tára pravartana — az Istenség Legfelsõbb Személyiségének felhatalmazása nélkül senki sem képes a Hare Krisna mahá-mantra szent neveit hirdetni. Nem szabad tehát bírálnunk vagy gyaláznunk egy olyan bhaktát, aki ezt teszi.

A Srí Padma Purána kijelenti:

satám nindá námnah paramam aparádham vitanute
yatah khyátim yátam katham u sahate tad-vigarahám

A Hare Krisna mahá-mantra dicsőségét prédikáló nagy szentek gyalázása a legsúlyosabb sértés a szent név lótuszlába ellen. Nem szabad bírálnunk azt, aki a Hare Krisna mahá-mantra dicsőségét hirdeti. Aki megteszi, az sértést követ el. A Náma-prabhu, aki azonos Krisnával, soha nem tűri el az ilyen sértő viselkedést, még attól sem, aki nagy bhakta hírében áll.

A második námaparádha a következő:

sivasya srí-visnor ya iha guna-námádi-sakalam
dhiyá bhinnam pasyet sa khalu hari-námáhita-karah
(Padma Purana, Brahma-khanda 25.15)

Ebben az anyagi világban Visnu szent neve minden áldást megad. Visnu neve, alakja, tulajdonságai és kedvtelései mind a transzcendentális abszolút tudást jelentik, ezért sértésnek számít, ha valaki megpróbálja különválasztani az Istenség Abszolút Személyiségét szent nevétől, transzcendentális formájától, tulajdonságaitól és kedvteléseitől, mert anyaginak véli azokat. Éppen így az is sértés, ha valaki azt gondolja, hogy a félistenek — például az Úr Siva — nevei éppen olyanok, mint az Úr Visnu neve, azaz ha azt hiszi, hogy az Úr Siva és a többi félisten, Isten különféle formái, s ezért egyenrangúak Visnuval. Ez a második sértés az Úr szent nevének lótuszlába ellen.

guror avajna sruti-sastra-nindanam tathartha-vado hari-namni-kalpanam
namno balad yasya hi papa-buddhir na vidyate tasya yamair hi suddhih
(Padma Purana, Brahma-khanda 25.16)

Aki a lelki tanítómestert anyaginak tekinti, s ezért irigykedik kiemelkedõ helyzetére, az elköveti a szent név lótuszlába elleni harmadik sértést, amelyet guror avajñának neveznek

A negyedik sértés (sruti-sástra-nindanam) a védikus szentírások, például a négy Véda és a Puránák gyalázása.

Az ötödik sértés (artha-vádah) a szent név dicsőségét túlzásnak tekinteni.

A hatodik sértés (hari-námni kalpanam) pedig az, amikor valaki az Úr szent nevét a képzelet szüleményének véli.

A hetedik sértés így szól:

námno balád yasya hi pápa-buddhir
na vidyate tasya yamair hi suddhih

A hari-náma lótuszlába ellen elkövetett legsúlyosabb sértés az, amikor valaki azt gondolja, hogy mivel a Hare Krisna mantra minden bűnt képes ellensúlyozni, folytathatja bűnös tetteit, s ugyanakkor énekelheti a Hare Krisna mantrát, hogy semlegesítse őket.

A nyolcadik sértés a következő:

dharma-vrata-tyága-hutádi-sarva-
subha-kriyá-sámyam api pramádah.

Sértés, ha valaki a Hare Krisna mantra éneklését vallásos rítusnak tekinti. A vallási szertartások végzése, a fogadalmak betartása, a lemondás és az áldozatok mind kedvező anyagi cselekedetek. A Hare Krisna mahá-mantra éneklését nem szabad az ilyen materialisztikus vallásossághoz hasonlítani. Ez sértés az Úr szent nevének lótuszlába ellen.

A kilencedik sértés így hangzik:

asraddadháne vimukhe 'py asrinvati
yah copadesah siva-námaparádhah
(Padma Purana, Brahma-khanda 25.17)

Sértés olyan emberek között hirdetni a szent név dicsőségét, akik nem intelligensek, és nincs hitük e témában. Ezeknek az embereknek meg kell adnunk a lehetőséget, hogy hallják a Hare Krisna mantra éneklését, de kezdetben nem szabad a szent név dicsőségéről vagy lelki jelentőségéről tanítanunk őket. A szent név folytonos hallásától szívük meg fog tisztulni, s így képesek lesznek megérteni a szent név transzcendentális helyzetét.

A tizedik sértés a következő:

srute 'pi náma-máhátmye yah priti-rahito narah
aham-mamádi-paramo námni so 'py aparádha-krit
(Padma Parana, Brahma-khanda 25.18)

Sértés, ha valaki annak ellenére, hogy hallott az Úr transzcendentális szent nevének dicsőségéről, anyagi felfogásban él tovább, s azt gondolja: „Ez a test vagyok, s minden, ami ehhez a testhez tartozik, az enyém [aham mameti]”, valamint nem mutat tiszteletet és szeretetet a Hare Krisna mahá-mantra éneklése iránt.

Páda sévanam

2011-10-19T12:50:00.003+02:00

Mit jelent az Úr lótuszlábának az imádata?

Az Úr természetének a megismeréséhez tiszta szívre van szükség. A lótusz ezt is képviseli, a tiszta érintetlenséget.
„Aki (anyagi) ragaszkodás nélkül végzi a mindennapi kötelességeit és minden eredményt átad a Legfelsőbb Úrnak, azt nem éri bűn, mint ahogyan a lótusz levelét sem éri víz.” (B.G.5.10.)
„A páda sevanam (lótuszláb szolgálata, imádata) Tetszésünk és erőnk szerint a hallást, az éneklést és az emlékezést akkor visszük tökéletességre, amikor állandóan az Úr lótuszlábára gondolunk. Ha erősen ragaszkodunk ahhoz, hogy az Úr lótuszlábára gondoljunk, azt páda sévanamnak nevezik.
Ha valaki kifejezetten a páda-sévanam folyamatát végzi, ez a folyamat fokozatosan magába foglalja a többi folyamatot is, például az Úr formájának látását, megérintését, az Úr formájának vagy templomának a körüljárását, a látogatást olyan helyeken, mint Jagannátha Puri, Dváraka és Mathura annak érdekében, hogy láthassuk az Úr formáját valamint fürdést a Gangeszban vagy a Yamunában. A Gangeszban vett fürdõt és a tiszta vaisnava szolgálatát tadiya-upásanamnak is nevezik, és ez szintén páda-sévanam. A tadiya szó azt jelenti, hogy „az Úrral kapcsolatos”. A páda-sevanam a vaisnavák, tulasi, a Gangesz és a Yamuna szolgálatát is magában foglalja. A páda-sevanam mindezen folyamatai segítik az embert abban, hogy nagyon gyorsan fejlődjön a lelki életben.” (Idézet Srila Prabhupádától a S. B.7.5.24. vershez fűzött magyarázatából van)

Brahman szint

2011-10-19T12:05:00.004+02:00

Mi a Brahman sík jelentése?

Ez azt a szintet jelenti, amikor valaki az anyagi kötőerők fölé emelkedett, az Abszolúttal való egység tudatosodásának állapota, az a lelki helyzet megtapasztalása, ami minőségi azonosságot mutat a Legfelsőbbel. Az egyenlő látásmód abban mutatkozik meg, hogy minden élőlény a Legfelsőbb lelket szolgálja, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben van.
- én is lélek vagyok és a Legfelsőbb is lélek ezért elválaszthatatlan kapcsolat fűz össze minket, én, mint egyéniséggel rendelkező parányi szerves rész, Ő, pedig mint a Legfelsőbb egész, aki az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Így röviden, ez a Brahman szint a lelki azonosság egységének a (brahma-bhútah_ B.G.18.54.) megértését jelenti.

brahmabhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati
samaḥ sarveṣu bhūteṣu madbhaktiṃ labhate parām

"Aki ekképpen eljutott a transzcendentális síkra, az egyszerre megvalósítja a Legfelsőbb Brahmant, és teljes boldogság tölti el. Sohasem bánkódik, nem vágyik semmire, és egyenlő minden élőlénnyel szemben. Ebben az állapotban tiszta odaadó szolgálatot végezhet Nekem"

Az átörökítés folyamata

2011-10-11T22:53:00.001+02:00

Elég gyakorta találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a mindenséget, a körülölelő nagyvilágot, mint szerves egységeként, Isten végső valóságaként azonosítják. Az elmélet főleg ott kap hangsúlyt, ahol a személytelenség vadhajtásai burjánzanak. A rosszul értelmezett imperszonalizmusból egyenesen következik a monizmus, a minden egy hitrendszere. A 15.-ik században, Caitanya Maháprabhu által felmutatott, Istennel egyszerre való egység és különbözőség (acintya bheda abheda) mindig is létezett a Védákban (napjaink téves kifejezésével, a hinduizmusban). Mégis bevett gyakorlattá vált, hogy a védikus tudás könyveinek kinyilatkoztatását kizárólag a máyávádi (minden illúzó), néhol brahmavádi, (Brahmanná, „Teljessé” válás elmélete, a minden Isten értelmezése) felfogás magyarázatait tartják mérvadónak. Ezek a nézetrendszerek nem kapcsolódnak közvetlenül ahhoz a tanítványi láncolathoz, amiről maguk a Védák írnak, amelyet Krisna adott át Vivasvánnak, majd több ezer évvel ezelőtt Arjunának, a teremtéskor Brahmától szállt alá, és tovább örökítve, fenntartva annak hitelességét.
Istennek a személyes távolsága, és személytelen mindenhatósága egyszerre van jelen. Az immanens volta nem múlja felül, a transzcendens személyiségét sem Istennek, sem az Ő szerves részeinek, a parányi egyéni lelkeknek, akik mi vagyunk ebben az anyagi világban. Ezt a misztériumot kell megértenünk. Másképpen megmarad az a személytelen egységkép illúziója, ahol megreked annak a lehetősége, hogy felismerjük a különbözőségből, az esendőségünk hajlamát, és az Isteni tökéletességre való alkalmasságunk tiszta szándékát. Ha minden csak egy lenne különbségek nélkül, elveszne a boldogság lehetősége is, nem lenne tapasztalás, hiszen ki tapasztalna, ha minden mindennel csak azonosságot mutat. Hol van az átélt élmény? Minden illúzió? Akkor hol van a valóság, és ki esik illúzióba? A mindentől függetlenségben hívő emberi elme hajlamos a csalásra, és a tévedésekre. Másként értelmezi ezt a viselkedését, úgy tünteti fel, hogy nem az elméje az, aki független, hanem ő maga, a mindent megtapasztaló valóság, a személytelen örök létező, s más hasonló zavaros megfogalmazásokkal kombinál. Ez az elmebeli spekuláció, egy izgalmas kalandnak tűnik. Bele sem gondol abba, hogy mennyire értelmetlen az egész elmélet. Az élményt emeli magasba, de nem beszél arról, hogy mitől hiteles az, ha önmagát sem képes meghatározni. A tudást ahhoz igazítja, amit nem ismer, de magáénak vall. Nem létezik egy tiszta állapot, ami minden kapcsolatot megalapoz? Nincsen egyéni kapcsolat? Akkor ki hozza a döntést, kié a felelősség? Marad a kiüresedett, tartalom nélküli szavaknak a megtévesztő értelmezése? Egy ideig elismerő érdemet is nyújthat, azoktól, akiket ez megtéveszt, de előbb vagy utóbb a közvetlenség hiánya megmutatkozik. A lélek közvetlen tapasztalását, nem lehet feladni, ez örök természetét képezi, ebből épül fel. A létezést ez határozza meg. A különbség az anyagi és a lelki világ között abban van, hogy az egyén önmaga számára, milyen tudati felfogással közelíti ezt meg. A hamis, téveszmékkel teli ismeret, elfedi a dolgok valódi helyzetét. Nem a külvilág hamis, hanem az a tudás, aminek a szűrőjén át kitekintenek rá. Nem a tapasztalatból jön a tiszta megértés. A megtapasztalás úgy változik, amilyen életet alkotott valaki önmaga számára. A gyermekiesnek tűnő világkép, az ember szabad akarata. Így mindenki megélheti a saját kis illúzióját addig, ameddig jól érzi magát benne, és közben el nem használja az összes életfeltételt maga körül. A feltételek adottak ezen nem változtathat túl sokat. Önmagán alakíthat, elhatározása szerint. Nincsen létezés gondolatvilág nélkül. Az öntudatosság, és az öntudatlanság is a gondolatokra épül, mindössze a tartalmuk más, ami befolyásolja a gondolkodó kapcsolatrendszerét. Mindig megmarad a választási lehetősége, hogy mit fogad el önmaga számára. A lelki tudás tőle független, abban az értelemben, hogy nem ő határozza azt meg, de a természetének a részét képezi, akkor is, ha nem is érzékeli azt az anyagi világban. Nem vesz róla tudomást, bölcsebbnek hiszi magát az önmegnyilvánult (kinyilatkoztatott) tudásnál. A kísérleti tudásban nagyobb bizalma van, mert azt hiszi a magáénak. Az érzékszervi tapasztalatok nagyobb befolyást gyakorolnak döntéseiben, mint az, amiről nem tud fizikai eredményeket felmutatni. Amíg a hétköznapi csodákra van igénye, addig nem képes tudakozódni a kívülállóságról, a transzcendens világról. Az ő hite az anyagban gyökerezik, az élőt közvetlenül nem látja, nincs benne bizalma, ezért nem is fogadja el. Az önmagában élő anyagot akarja bebizonyítani, ezt a modellt tartja a tudománynak. Minden mást egy bizonyos hitrendszertől tart függőnek, miközben ő maga egy másik hitrendszer szabályait fogadta el. Azt gyakorolja, úgy gondolkodik, arra építi az életét. Neki van igaza, és ehhez képest mindenki más hiteltelen. Őrzi a légvárát, ki tudja meddig. A gyengeség pillanataiban néha kitekint, hogy mi történik, de a hamis egzisztenciája még büszkeséggel tölti el. Teremtőképesnek érzi magát. Ez a lényeg. A többi részlet már nem igazán érdekli. Amíg úgy gondolja, hogy tőle is növekszik a világ, addig folytatja, ha nem lesz már rá szükség, akkor lehet, hogy az öngyilkosság gondolata is felmerül. Mert önmagát, egyedül, értéktelennek tartja, ezt nem minden esetben fogalmazza meg, de áttételesen ez következik. Hiszen, nem is tudja, hogy ki is ő, csak teremti a világokat, külső indíttatásból, benső világot viszont nem ismer, az már nem fér bele a tudományos világképébe.

Esztétika és a tartalom

2011-10-02T10:21:00.028+02:00

„Ennek a tudásnak a közegén át látni fogod, hogy minden élőlény a Legfelsőbb Lélek szerves része, vagyis Bennem vannak (hozzám tartoznak)”
(B.G.4.35)

A tudományt meghatározza az a végső tudás, amelyen keresztül megismerhető mindennek az eredeti forrása. Mivel azonosítható az élet. A lélegzettel, az életfunkciókkal, az elmúló érzésekkel, a fájdalmas elbúcsúzással és örömteljes megérkezéssel. Azokkal az élményekkel, amelyektől a boldogságot reméljük, vagy attól a felismeréstől, ami magában hordoz mindent, ami körülölel minket. A világot Isten egy szerető öleléssel, és egy szorító fenntartással biztosítja a számunkra. Szorító érzést okoz annak, aki elzárja magát Tőle, és szeretetteljes kapcsolatot annak, aki önátadó szolgálattal viszonyul hozzá. Az ember szomjazik az életre, arra, ami meghatározza őt. Mit ismerhetünk fel ebből a helyzetből? A beteljesületlen vágyainkat, vagy azt, amit még nem ismertünk fel, azt, aki képes önmagából adni, ha felismeri az örök értékeit, amit az azonossága meghatároz. A relatív anyagi viszonyok között is van, amiben az állandóságot megtalálhatjuk. Feltéve, ha menedéket keresünk magunknak.

A szenvedés felismerése, és a létszomj (trisná) kioltása, az anyagi vágyak lángoló tüzének az eloltása nem jelenti az egzisztencia megszűnését. Az anyagi világ, attól átmeneti (asat), mert nem mutatkozik meg egyértelműen benne a lélek, ami örök (sat). Jelen van, csak nem látható az anyagi érzékeléssel annak, aki a függetlenségét keresi. Az együttmozgásnak, és az együttérzésnek van egy felemelő képessége is, abban az esetben, ha a bölcsesség élteti. A zene, az irodalom, a képzőművészet, ezt az együttmozgást képviselhetik jó esetben. Napjainkban egyre kevésbé töltik be ezt a szerepüket, azt is megmérgezte az önkifejezés, mint egy érzékkielégítő tevékenység. Nem a közvetítő szerepen van már a hangsúly, hanem az exhibicionizmus, az önimádat került az előtérbe.

Minden a függőségen alapul, a Legfelsőbb lélektől az egyéni lélekig, lélektől lélekig létezik minden, örökké. A szépsége abban áll, amiből felépíti magát. Ebben van a tartalom, a lélekben és az anyag burkolja be, hogy ne lássa meg mindenki, csak az, aki feleszmélt, aki elfogadta a helyzetét, aki nem harcol ellene, hanem érte él és benne van minden bizalma, ebből kap erőt, ami örökké fenntartja az anyagi testtől függetlenül is. A bizalmát abba helyezte, amit a megértése függvényében tapasztal meg. Minden egyéni élményt az határoz meg, hogy milyen életszemlélet vezérel valakit. A pillanatnyi élmények pillanatnyi örömöt adnak, a lélekből származó boldogsághoz, a lélek felismeréséhez és annak igényeihez kell igazodni. Az tud megigazulni, aki ismeri az Abszolút Igazságot. Univerzális szempontból ez jelenti a tudományt képviselni. Minden más, ami nem ezt célozza meg, az áltudományos kísérletnek marad meg. A pozitivista, empirikus gondolkodás, ami kizárja a szentírásokat, művészeteket és a posztmodern, technokrata elmélet, a mindenkinél lehet igazság, ami összeilleszthető egy teljes képpé, egy illúzió. A szép abban mutatkozik meg, ami fenntartja és előreviszi a létezést, és nem az, ami megkérdőjelezi, vagy elutasítja azt. A keresés, kutatás attól válik nemessé, ha az Abszolútnak a teljes egésze keresésére ösztönöz és nem a relatív részek összeillesztésének a kísérlete. A világ megismerhető, és nem ellentmondásos, a tudatalatti ösztönök fegyelmezhetőek és a szokások megváltoztatása tisztább életmódot nyújthat, ebben áll az egyén szabadsága. Az önazonosság tudati változásokon megy át és felül tud emelkedni az anyagi ösztönökön is, az értelem tisztasága egy transzcendens törekvésen, az őszinte igazságkeresésesen át fel tudja emelni az ember megértését az anyagiról a lelki síkra.

Az élet adósságcsapdája

2011-09-25T10:59:00.003+02:00

Közösségi léthez tartozónak lenni annyi jelent, mint a kölcsönös felelősség létezését felvállalni. Éppen ez, ami elég távol áll a mai életfelfogástól. Ez mit jelent a gyakorlatban? Az, amit én cselekszem kihatással lesz másokra is, ezen keresztül a környezetemre és tágabb értelemben az egész emberiségre nézve is. Ki gondolkodik ilyen nagyságrendekben? Az általános nézet az, hogy senki ne avatkozzon bele a személyes életembe, és én sem zavarom a másikét. Megvalósíthatatlan az elképzelés, de mégis ez a motiváció vált elfogadottá. A pillanatnyi cselekvés kényszere nagyobb erővel hat, mint annak bármilyen hosszú távú kihatása. A kölcsönhatások következményei nem mutatkoznak meg azonnal, bizonyos idő eltelte szükséges hozzá, míg meglátható az eredmény. A fizetést nem előre kapjuk, hanem miután elvégeztük a munka ránk eső részét. A kifizetés igazságos, mert minden esetben látható az a teljesítmény, amit elvégeztünk. Ha minőségileg kifogásolható, annak mértéke szerint csökkenhet a bér. Még az is megtörténhet, hogy nagyobb kárt okozunk, mint amekkora a munkából származó fizetségünk lenne, így adósokká válunk. Ebben az esetben előbb az élet adósságát le kell rónunk. A munkánk rabjává váltunk, egyre kevésbé osztjuk meg másokkal a munkánk eredményét. Mindent magunknak akarunk tudni, miközben az adósságunk egyre nagyobbra duzzad. Ha rákerülünk az adósok feketelistájára, nem lesz olyan lehetőség, hogy újabb hitelekből fenntartsuk magunkat. Magasztosabb irányelvek nélkül elfogy az életterünk. Egyre kevesebb marad, amiből gazdálkodhatunk. Hiába van a kezünkben az életfonál, ha az életünk labirintusában a labirintus fontosabbá válik, mint maga az élet. A cselekvés az értelmét elveszítette. Csak a vágyak maradtak, kiüresedett érzésekkel. Az ösztönszerű lét csak reagál az őt ért hatásokra, de nem elég megfontolt. Nincs miből merítsen. Az egyetlen eszköz, amit használ az éppen aktuális helyzetéből érzékelt kényszer. Amire a természet kényszeríti, abból merítkezik meg, és abba temetkezik bele. Azt a keresztet viseli, amivel elítélte magát, a sorsára maradt ember nem tud kiemelkedni. Túl büszke ahhoz, hogy elfogadja az isteni kegyelmet. Inkább az adósságát akarja törleszti, a jó és a rossz között keresi a lehetőségeket, mintsem az Abszolút Jónál keresne menedéket.

Mit láthatunk?

2011-09-19T13:24:00.001+02:00

Önmagunktól várni a változást még nem egy nagy felismerés. A legtöbb esetben ez az elgondolás a mérvadó. Tégy valamit azért, hogy a változást előidézd! De mitől várjuk az eredményt? Attól az anyagi haszontól, amit érte kapunk? Akkor miért nem elegendő annyi, és nem több, vagy valami másra is szükségünk van? Esetleg némi elismerés is jól jöhet? A hatalom birtoklása, az irányítás után vágyakozunk jobban? Mi van a szeretettel, az együttérzéssel? Ezek is fontosak lehetnek. Mennyi lehetőség kínálkozik arra, hogy megfeledkezzünk arról, hogy mi határozza meg a létezést, és benne minket. Milyen helyet foglalunk el ebben. Mit várunk el tőle, mik az igényeink, és mire szeretnénk felhasználni ezeket a lehetőségeket. Ha feltesszük a kérdést önmagunknak, általános válasz az lesz, hogy magunkért tesszük azt, amire a legjobban vágyunk. „Ki milyen létállapotra emlékezik azt éri el kétségtelenül.” (B.G.8.6.) Szól Krisna üzenete hozzánk. Amitől a boldogságot várjuk, abban lehet szerepünk. A világ nem téveszthet meg, ha nem hazudunk magunknak. Aki tükörbe néz, megláthatja a pillanatnyi állapotát, mert a tükör sohasem téveszti meg. Aki hamis képet fest önmagáról, az becsapja saját magát, és a látásmódja attól változik meg. Amilyen a mikrokozmosz olyan a makrokozmosz, amint lent úgy fent. Ha igazak az elvárások, tiszta képet mutat fel előttünk. Ebben mutatkozik meg a valóságképünk.

Párhuzamok és egyenlőtlenségek

2011-09-14T14:53:00.002+02:00

Nem jó beletemetkezni abba, amitől a megváltást reméljük. Azért a remény kifejezést használom, mert aki megéli azt, annak nem kérdéses és kétséges a mivolta, hogy az mindenkire egyforma érvényességgel bír. A kezdetleges buzgalom, szűkebb látóteret is ad, és időbe telik, míg a részletekben elmerülve, a meghatározó lényeget ki tudja szűrni az ember. A józanabb értelmünkkel érzékelhetjük azokat az érzelmi csapdákat, amelyekkel egy alaposan megtervezett rendszert felépítve teszik eladhatóvá azt, ami nem feltétlenül igaz úgy, mint aminek elsőre látszik. De kit érdekel az árulás, ha már úgy is eladták nekünk azt, amit akartak. A gyengeségre építkeznek a kísértések. Tudva azt, hogy a tömeg nem rendelkezik erővel, mert elveszítette az egyediségét. Önállótlanná vált a hamis vágyain keresztül. A nagyobb számokban kezelt ember személytelenné válik, megszűnik az akarata. Olyan ez, mint amikor úgy hipnotizálnak, hogy a csoporton keresztül az is a hatása alá kerül, aki nem vesz részt benne közvetlenül. De ő is érzékeli a hatását, mert a körülötte élők többsége alávetette magát ennek a befolyásnak. Mit lehet ez ellen tenni? Ez a kézenfekvő kérdés. Az első lépés az, hogy újra felébreszteni a hitet az egyénekben, az egyediségben, abban a kivételes minőség iránti igényességben, ami ott él mindenki lelkében. Ne legyen tovább a látszat többség áldozata, fogalmazza meg önmaga számára azt, ami őt igazolja, s ne azután menjen, aminek a befolyásolt tömegtudatú igény formál elvárásokat. Az egyenlőség uniformizáló jellege öltött ruhát ebben a kultúrában, aminek a jelentése már régen elveszítette az érvényességét. Hol van a lehetősége a lélek művelésének? Csak a testi, formális külsőségekre építkeznek, ezeken állnak az alapok. Gyakran még a hitről is úgy szólnak, mintha anyagi alapokon állna, nem létezne egy természetet formáló, hidat képező szerepe. Ahol az értelem nem hatol át, ott a hit még tovább vihet, hogy a nagyobb távlatok elérhetővé váljanak. Nem a vak buzgalomtól, és nem is a túlfűtött érzelmektől vezérelt eszméktől várjuk a segítséget. Az egyszerűségre törekvő természetes életvezetésből, és az önálló szándékból építkező, az egyén életéből megtapasztalt meglátásokra, felismerésekre van szükség. Ha nem tud saját élettapasztalatot felmutatni az őt követő generációknak, akkor milyen jövőt vár, mennyi esélyt ad másoknak át az élet értelméhez. Egy közösségnek annyi jövője marad, amennyi önálló, és szabad gondolkodású egyénnek képes teret adni a kibontakozáshoz. Az első helyen minden esetben a lélek fejlődését kell segíteni. Ez ad szilárd, ledönthetetlen alapot mindennek. Aki ezt nem érti meg, vagy nem tudja elfogadni, a legjobb az, ha legalább nem állja el az útját ennek. Ez lenne az egyenlőség elvének a gyakorlati példája. Mi, akik értjük ezt, tudjuk nagyon jól, hogy ez nincsen jelen. A szavak szintjén elismerésnek örvend, de a gyakorlat még nem igazolta vissza. A hasonlatokat másban keresik, nem önmagukból kiindulva. Valaki csak akkor tud egy helyes irányból elindulni, ha tisztában van a helyzetével, különben csak a körülmények befolyása alatt marad. Ha képes lenne egy helyben állni, még mindig nem haladna előre, de a lehetőségével élni tudna. Dolgozni önmagunkon keresztül érdemes, nem a körülményeken át. Ez az egyetlen igazság, ami a miénk, és senki nem veheti el tőlünk.

Eseményciklusok helyes értelmezése

2011-09-08T10:16:00.000+02:00

A sokat hangoztatott élj a jelenben, élvezd a helyzetedet, a lehetőségeket, amelyek adottak számodra, egy rossz értelmezés áldozata lett. Addig nem tud megragadni bármit is önmaga számára, ameddig nem rendelkezik önmaga fölötti kontrollal. Az élvezetek utáni törekvése, elvonja a figyelmét mindenről, amiben él. A múltba való révedés, és a jövő reménységébe vetett hit, önmagában nem jelent akadályt. A figyelmet az vonja el, hogy milyen múltra építkezik, és mitől várja a változást. A változatosság a végtelen lehetőség biztosítéka. Ettől növekszik minden, ami örök elveken alapul. Az elmúlásban helyet foglaló eseményciklusok elválasztanak, de az örök létező szempontjából, összekötnek, kapcsolatot adnak, ezért minden szempontból kielégítőek. Az egyénre nézve azért, mert lényéből adhat, a Legfelsőbb szemszögéből, mert különböző irányból maga felé kaphat szerető tapasztalatot. Az ilyen emlékezés nem megszépítése a dolgoknak, hanem a kiteljesítése. Tovább él az ami örök, és elválaszt az ami hamis azonosságból van. Ha ismerem az eredeti formát, akkor nem tévesztenek meg többé, az átmeneti alakzatok. Ami felépít valamit az mindig a teljesből kap energiát, de az, hogy mivé változik azon is függ, hogy kivé szeretne valaki azonosulni általa. Ezért torz tükörképe önmagához képest minden az anyagi világban. Másnak akar látszani, mint ami az örökkévalóságban van, vagy lehetne. Az örök abban az értelemben nem változatlanság, hogy nincsenek egyéni formák, és események. Ezek mind léteznek az örökkévalóság szempontjából is, a különbség az itt és az ott, vagy pontosabban az örök nézőpontból fordítva lenne a helyesebb, az ott (anyagi) és az itt (lelki dimenzió) között, hogy az, ami itt van, annál több nem lehet ott, mert minden erre épül fel, az örökre, és nem a múlandóra, de ha azt fogadjuk el egyedül érvényesnek, akkor reánk nézve az ideiglenes állapot lesz az állandó valóság. A feleszmélt szellemi lélek, ebből a szempontból mindegy, hogy hol van, az anyaggal beburkolva, vagy önragyogó fényében, saját lelki azonossága teljében tündökölve, mindig jelen lehet a tökéletes helyzetében, ha a megértése tiszta. De nem ez a jellemző, ezért olyan nehéz ezt megérteni, és ezért nem szerepel ez a közvélekedés homlokterében. Ki az, aki tud erről? Szinte senki! Sajnos a vallásértelmezők túlnyomó része (pedig találni szép számmal) téveszmékben tévelyeg. A helyes elmélet is veszendőben, a gyakorlatról már nem is beszélve.

Az alapok felépítése

2011-09-04T13:41:00.000+02:00

Az örök tudás nem mutat túl önmagán, azt kínálja fel akit, és amit képvisel. Ez nagyon lényeges pont, mert félrevezető lehet annak leértékelése. Azt a figyelmet vonja el, ami miatt létezik, fennmaradt az emberiség számára. Az anyagi megközelítés úgy értelmez, hogy minden függetlenül is létezik attól, mint amit képvisel. A szavak nem azonosak teljes mértékben a személlyel, a képek a helyszínekkel stb. Abszolút síkon azonban ez nem így van. A teljes megértés szemszögéből az, amit képvisel valami, semmiben sem kevesebb. Annak a teljes tulajdonságait magában hordozza. Ez valójában a tiszta látásmód, az egyetlen, ami igaz. Ezt nehéz elfogadni a téves meggyőződések birtokában. Más életfelfogásra van szükség. Az alapok hibásak, amelyekre felépítettük a házat. Lebontani azt a házat, ami évtizedek óta lefoglalja az életünket? Igen, szabaduljunk meg tőle. Kezdjük elölről az egészet. Legyünk bátrak hozzá, szabad vállalkozók, ne figyeljünk azokra, akik félnek ettől. Szolgáljon példaként az a kevés, aki az alapoktól kezdve a teljes építményig velünk marad, itt hagyja az örökséget számunkra. Az ő életmunkája a bizonyíték mások számára, a biztos sikerre, az igazra, ami mentesít a tévedésektől. A tökéletességet képviselheti az, aki élni kíván vele, aki ezen munkálkodik, ez az életének a legmagasabb értelme. Az egyetlen tudás, ami számításba veszi a lelket, minden, ami ettől függetlenül hirdeti magát, tévutakon jár, önmagát akarja dicsőíteni. Büszke ahhoz, hogy elfogadjon magasabb rendűt önmagánál. Az ember nem követheti önmagát addig, amíg nem ébred öntudatára, arra, hogy hova és kihez tartozik öröktől fogva. Minden alapoktól kezdődő építkezés ezt segíti elő.

Hatótényezők

2011-08-26T14:30:00.000+02:00

Az elmefilozófa egyik meghatározása „empirikusan tesztelhető hipotézisek sorozata”. Az empíria a külvilágról az érzékszervek útján szerzett tapasztalat, ezen eszközök megfigyelésével téves következtetéseket is levonhatunk, mivel érzékszerveink megtéveszthetik a tudatállapotunkat. Azt a kérdést is feltehetnénk ebből következtetve, hogy a tudat magasabbrendűségét, hogyan bizonyíthatjuk az érzékszerveinken keresztül? A modern tudomány számára kihívást jelent az elme szubjektív természete az objektívnek tűnő külvilág számára. Talán ott kellene, a hibát felfedezni, hogy rossz a kutatás módszere, ha a természetet megpróbálja függetleníteni az egyéntől. Ez irányultsága a mai napig nem sikerült, hiszen mindig nagyobb befolyást gyakorol rá, mint amekkora erővel próbálja kontrollja alatt tartani. Némi erőt felszabadíthat belőle önmaga számára, de a túlzott erőfeszítései eredménytelenek maradnak. A realitásba vetett hite megköveteli a tudományos gondolkodótól, keressen valami bizonyosságot az objektív igazságról. A kérdés mindig az, hogy mit fogad el objektívnek, önmagához képest, az elvárásai mire késztetik. Vagy önmagát objektív ítélőképességgel ruházza fel? Esetleg a kutatási eszközeit, a tárgyakat értelmezi objektívnek? Az eredmény függővé válik attól, aki befolyását kiterjeszti arra. Mekkora ráhatása van az egyén tudatának, a vizsgálandó objektumra? Vagy az élettelennek feltételezett objektum visszahat a környezetére is, nem csak a saját helyzetére? Ezek a kérdések általában nem kapnak elég hangsúlyt, ebben a kísérleti tudományban, mégis nagyobb bizalmat képviselnek a bizonyításban. Kinél van a nagyobb bizonyíték? Annál, aki figyelmen kívül hagyja a szubjektivitását, vagy az a hitelesebb, aki mindennek az objektív természetét is számításba veszi. Ha az utóbbit elfogadja, személyessé válik az életszemlélete. Ellenben az objektivitása csak akkor érvényes, ha elfogad egy nála magasabb rendű létezőt is, mivel annak befolyása nagyobb hatással bír mindenre, mint amire az ő képességei determinálják (okozatilag szükségszerűvé válik).

A közvetett és a közvetlen érzékelés

2011-08-24T15:09:00.000+02:00

A cselekvés megértéséhez először fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mit jelent aktívnak lenni. Nem a mozgás az, ami meghatározó. Az események változhatnak úgy is, hogy közben nem érintkezünk közvetlenül a történésekkel. Különbséget kell tennünk a testiségből következő befolyásoktól, és az örökkévaló szellemet érintő, lélekemelő késztetésektől. Az utóbbi közvetlen érzékelést jelent, az isteni látásmóddal ajándékozhat meg, míg a testiség igénye, csak közvetett képpel mutatkozik. Ha a közvetettséget tartja valaki mérvadónak, abban az esetben nem kell csodálkozni azon, hogy mitől zárja el önmagát. Nem képes maradandót alkotni, mert elszigetelve él. Hiedelemnek nevezi azt, ami a valóság, és tudománynak azt, amit a közvetettsége révén tapasztal. A tiszta megtapasztalást közvetett bizonyítással próbálja elérni, miközben a közvetlenséget letagadja, a szentimentalizmussal, vagy a fanatikus hitbuzgalommal azonosítva. Éppen fordítva történik minden, ahogyan azt elképzeli. Végső bizonyítékot keres, kizárólag külső eszközökkel, a belső tudatossága számára. Eközben a tudatot nem tudja pontosan meghatározni, mert a kívülről jövő ingerek ellensúlyt képeznek a belső állapotok felismeréséhez. Ez a versengés állandó kutatásra ösztönzi, hogy felülemelkedjen az anyagi természet befolyásán. Van úgy, hogy kap némi segítséget, egy újabbnak tűnő, más nézőpont közvetítéséhez, amiből következtetéseket vonhat le, és felfedezését kifinomultabb anyagi eszközök kifejlesztésére fordíthatja. A tőle független, létfontosságú folyamatokba való beavatkozásával odáig jut, hogy környezetét, és ezen keresztül testi egészségét is veszélyezteti. Mentális önhittségével nagyobb kárt okozhat, mint amekkora eredmény származik az elszánt kutatásaiból.

átma máyayá

2011-08-22T13:20:00.001+02:00

"Az Úr számára természetes, hogy az anyagi kötőerők nem árnyékolják be, s mivel lelki energiájában minden tökéletesen jelen van, amint vágyik valamire, az azonnal megtörténik. Az Úr nem prákrita-sisu, egy e világi gyermek, de személyes energiája miatt így jelent meg. Meglehet, hogy a közönséges embereknek nehézséget okoz elfogadni a legfelsőbb irányítót, Istent emberi lényként, mert megfeledkeznek arról, hogy az Úr mindenre képes lelki energiájával (átma-máyayá). A hitetlenek az mondják: „Hogyan szállhat alá a legfelsőbb irányító közönséges lényként?” Ez a fajta gondolkodásmód materialista gondolkodás. Srila Jíva Gosvámi azt mondja, hogy ha nem fogadjuk el, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiája felfoghatatlan, túl szavaink és elménk felfogásán, akkor nem érthetjük meg a Legfelsőbb Urat. Akik kételkednek abban, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége képes emberi lényként eljönni, és emberi gyermekké tud változni, azok ostobák, akik azt gondolják, hogy Krisna teste anyagi, hogy Ő megszületik, és hogy ezért meg is hal.

A Srímad-Bhágavatam Harmadik Énekének negyedik fejezetében a huszonnyolcadik és huszonkilencedik vers leírja, hogyan hagyja el Krisna a testét. Parksit Mahárája megkérdezte Sukadeva Gosvámitól: „Amikor a Yadu-dinasztia minden sarját utolérte a vég, Krisna is véget vetett kedvteléseinek, s a családban Uddhava volt az egyetlen, aki életben maradt. Hogyan volt ez lehetséges?” Sukadeva Gosvámi azt válaszolta, hogy Krisna saját energiájával megsemmisítette az egész családot, majd arra gondolt, hogy saját testét is eltünteti. Ezzel kapcsolatban Sukadeva Gosvámi elmondta, hogyan adta fel az Úr a testét. Ez azonban nem Krisna testének megsemmisülése volt: a Legfelsőbb Úr személyes energiája révén távozott el.

"Valójában az Úr nem hagyja el a testét, amely örök, de ugyanúgy, ahogyan a Visnu-formából egy közönséges emberi gyermekké tud változni, testét úgy változtatja, ahogyan akarja. Ez nem azt jelenti, hogy feladja a testét. Lelki energiája révén az Úr egy fából vagy kőből készült testben is képes megjelenni. Bármivé át tudja változtatni a testét, mert minden az Ő energiája (parásya saktir vividhaiva sruyate). A Bhagavad-gitá (7.4) egyértelműen kijelenti: bhinná prakritir astadhá, az anyagi elemek a Legfelsőbb Úr elkülönült energiái. Még ha arca-múrtivá, az imádandó Istenséggé válik, amit mi úgy látunk, mint kő vagy fa, Ő akkor is Krisna. A sástrák éppen ezért figyelmeztetnek: arcye visnau silá-dhír gurusu naramatih. Aki azt gondolja, hogy az imádandó Istenség a templomban fából vagy kőből van, aki a vaisnava gurut közönséges emberi lénynek tekinti, és aki egy vaisnaváról anyagi felfogással azt gondolja, hogy egy bizonyos kaszthoz tartozik, az náraki, a pokol lakója. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége sok formában képes megjelenni előttünk, ahogyan csak akar, de tisztában kell lennünk a tényekkel: janma karma ca me divyam evam yo vetti tattvatah (Bg. 4.9)."

(Idézetek Srila Prabhupáda Srímad Bhágavatam 10.3.46.-hoz fűzött magyarázatából)

Elméleti és gyakorlati gondolkodás

2011-08-19T23:03:00.000+02:00

Gyakorlatiasnak nevezed magadat, mégis a létezésedet elválasztanád az egyéni gondolkodásodtól? Nem hiszed el az életed szubjektivitását? A viszonylagosságot hamisnak, illuzórikusnak értelmezed. Bár az értelmed szubjektív természete szerint vizsgálod a helyzetedet. Nem lehetséges függetleníteni a gondolkodás képességét, ez éppen az a jelenség, amivel nem tudsz mit kezdeni. Ha létezel, gondolkodsz is, ez törvényszerűen bekövetkezik, ez ellen nem tehetsz semmit. Nem adhatod fel, mert a tudati tevékenység az egyetlen, ami bizonyítja a létezésedet. Ha képes lennél megszüntetni a tudati tevékenységedet, akkor nem is létezhetnél. Olyan ez mintha azt mondanák a folyónak, hogy ne follyon. Az a természetéhez tartozik, nem választhatod el tőle. Kizökkennél az időből? Nem te vagy az idő. Az idő magasabb minőségben áll. Az érzékelése más tudatszinten változik, minősége átalakul. Addig vesz el értéket tőled, amíg magadénak érzed azt. Ha nem tartozik hozzád, nem lesz vele konfliktusod többé. Azt a feladatot tölti be, amit képvisel. Ha az elmúlásban keresel menedéket, akkor félelmet is okozhat neked. De ha megbizonyosodtál az örökkévalóságodról, úgy fogod látni, mint egy viszonyítási pontot, ami önmagad és a külvilág között helyezkedik el. Ezt felismerheted, és a határhelyzeted szabadságot mutat fel, hogy miként döntesz a sorsodról. Az ítéletet így mindig te hozod magad felől, nem okolhatod a külvilágot, vagy Istent, attól függően, hogy az anyagban vagy a lélekben hiszel jobban. A hiteden múlik minden, ez a pillére az életednek, ez tartja egybe azt, amit látsz, és amit megláthatsz ebből következően. Választhatod az örökkévalót, vagy a múlandót. Ami az életedet illeti az is a valóságon alapul, az örökkévalóságod torz tükörképe. Nem látod tisztán, mert hamisak az elvárásaid az életed iránt. Azt várod tőle, amit nem adhat meg, mert nem választhatod el önmagadtól. Annyit kapsz tőle, amennyit önmagadból képes vagy adni. Ha felismered ennek a csapdáját, az anyagi ragaszkodásaidtól szabadítod meg magadat. Akkor érted meg igazán azt az igazságot, hogy aki ragaszkodik ehhez a világhoz, annak nincsen meg az abszolút szeretetre való képessége. Valahol elveszett a tárgyiasult ragaszkodásai között. Keresi a helyét, szerepeket cserél, álarcokat visel, mindezt azért teszi, hogy valami maradandót találjon az életében. Ha engedné végre azt, hogy a kötődéseitől való félelmeitől felszabaduljon, érthetővé válna lassan minden számára. Ez fokozatosan következik, ahogyan leteszi a súlyokat, a szíve könnyedségénél fogva érnek meg a felismerések. A formákról annyit érdemes tudni, hogy nem feltétlenül ideiglenesek, a tiszta forrásuk a Legfelsőbb lélektől ered. A lelki tökéletesség nem kevesebb, formanélkülibb, mint az anyagi lét. Nem személytelen, és önfeladott. A szabadsága éppen attól teljesedik ki, hogy értelmet ad kifejezésmódja minden formájának, lehetőségének végtelen természetét nyújtja, az Istennel való ötféle kapcsolati formán. A semleges, a szolgáló, a barátkozó, a szülői gondoskodás, és a szerelmes hangulatokon keresztül.

Anyagi vágy hatalma

2011-08-13T15:27:00.001+02:00

„Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.”
(Faludy György_Szonett részlet)

A vágyak uralják az ember életét, ebben mutatkozik meg a szándék. A kérdést úgy kell feltenni, hogy mire utal, és kihez tartozik mindez. Amit láthatunk, akként határozunk meg célokat az életünkben. Azzal már kevésbé foglalkozunk, hogy mi az, amit nem jut a figyelmünk középpontjába. Kevéssel is beérjük a ragaszkodásaink számára. Minél erősebb a vágy bennünk valamit elérni, annál beszűkültebb képet kapunk környezetünkről. Egy bizonyos eredményért hajlandóak vagyunk mindenről lemondani, önmagunkat is beleértve. Az illúziója elhiteti velünk, hogy ezáltal mindent megkaphatunk, nem kell más csak az akarat, amit követ az elszánt cselekvés. Lefoglal minden egyéni energiát, amivel rendelkezünk, nem ereszt el egy pillanatra sem. Az ilyen irányultságú elmerülés miatt, nem látunk semmit, csak a vágy létezik, ami rajtunk uralkodik. Mi hozzuk létre, személytelenné és érzéketlenné tesz minden iránt, ami nem őt segíti, ami élteti, és fenntartja, amiből, és akiből a táplálkozik. Idővel mindent felemészt, hogy életben maradhasson. A vágy küzdelme az életéért, önmagáért, amit magának hisz, amitől boldogságot remél, amiből erőt kíván meríteni, attól az embertől függ, aki az életet adta neki, és büszkén szenved a telhetetlen és hálátlan gyermekétől, de nem utasítaná el soha, mert az ő teremtménye. Mégse vádolhatják azzal, hogy megöli a saját gyermekét. El is utasíthatná, hagyhatná magára, hogy éljen végre önálló életet, elég érett már ahhoz, hogy önmaga boldoguljon, az atyai támogatás nélkül. De nem teszi meg, mert túlzottan ragaszkodik hozzá, erősebb benne az uralkodni vágyás, mint a józan belátás, a tiszta helyzet felismerése. Ezért csak szenved tovább, és nem adja fel a küzdelmet, harcol az utolsó lélegzetvételéig. Ez az élet értelme, a küzdés maga!(?)

Közlési formák

2011-08-08T20:26:00.004+02:00

Az ember különböző indíttatásból, a hírvivője kíván lenni másoknak. Ez a fajta kommunikáció, kifinomulttá vált, és nagyobb hangsúlyt kapott, mint korábban. Mindez a technikai fejlődésnek köszönhető. Mindig van valami, amit bedobnak a virtuális éteri közegbe, és ennek befolyásoló ereje elfoglalja az általános közvélekedést. Némi távolságtartó odafigyeléssel meglátható az, hogy mekkora reklámot kapnak egyes témák, és mik azok, amelyeket említésre sem méltatnak. Nem véletlenül történnek ezek. Hiába is állítják azt, hogy mindez azért van, mert az a mérvadó, amit a többség igényel. A közvélekedést mindig az befolyásolja, amit a közbeszéd ural. Ez a tömegkommunikáció felelőssége. Ebből megérthetjük azt, hogy a befolyás ereje jóval kisebb, mint amit a közvetítő eszközök mutatnak. A mesterségesen irányított közhangulat, általában a vitákat generálja. Az a célja, hogy a különbségekre hívja fel a figyelmet. Aki innen akar objektív ismeretet szerezni, azt előbb vagy utóbb szélsőséges indulatok fognak vezérelni. Az adott hírforrások mindig csak egy szűk szeletet mutatnak a teljes egészből. Aki fenntartja, a sok hírközlőt, egy idő után ugyanazt az érdeket fogja képviselni. Egzisztenciális kényszerbe kerül, és eszközévé válik a működő mechanizmusnak. Egy alkatrésze lesz a gépezetnek, ami egy szabályrendszert követel meg attól, aki ebben részt kíván venni. Ha ezt nem teszi meg, annak ellenére sem, hogy kivonják a rendszerből, akkor a nagyobb hangsúlyt kapott, népszerű hírközlő csatornák lejáratják, nyomást gyakorolnak rá a közvéleményen keresztül. A statisztikai felméréseikkel pedig ellenőrzik, hogy mennyire lett eredményes az. Ezzel nem mondtam semmi újat, csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy milyen esendőek vagyunk, és figyelmetlenségünknél fogva a csapdájába esünk a napi csatározásoknak. Az ember nem lehet ura önmagának, ha hagyja magát becsapni. Egy bizonyos szinten ki kell vonulnia ebből a közéletiségből, függetlenné kell válnia ettől, hogy tárgyilagosan lásson. Ez a bábeli zűrzavar őrültté teheti, meggondolatlan tettekre késztetheti. Ennek a veszélye áll fenn.

Névtelenül

2011-08-03T11:39:00.001+02:00

Olvasni felszínesen, csak írni mindenkinek,
Ott is elmondható, mert jogosulttá lett.
Az igényt úgy sem határozza meg,
Hirdethet bármilyen sivár életet.

Elrejtőzhet, nem ellenőrzi senki azt,
Ameddig nem a vigaszt nyújtja.
A fontossága sorrendjén nem halaszt,
Panaszát az egész világ tudja.

Ki is ő, milyen súlyt jelent másokra nézve?
Nem ezért jött a világra, hogy ezt megértse.
Magát képviseli névtelenül, némán,
Emelvényen állva, egy bús komor délután.

A szomorúságot rejtő világban,
Sok a hamis mosoly, és az érdektelenség,
Nem köszön előre az életnek sem,
Másokat már úgy is elfeledett.

Keresi a hangokat, a zene szól hozzá,
A zajt könnyebb meghallani a tömegben.
A durvaság simogatja, a könnyűt nem érzi,
Egyre érdektelenebbé válik minden hatás.

Csak úgy önmaga, ha másokat használ.

Az elvesztett élet

2011-08-01T10:37:00.006+02:00

Olvasni lehet az élet könyvéből, a sors írótolla nagybetűvel ír, észrevétlenül történik. Szinte nem látja senki. Minek kell még megtörténnie ahhoz, hogy néha megálljt parancsoljunk a vágyaink vadul vágtázó lovának. A pillanatnyi állapot nem szolgál segítségül, az is az anyagi érzékfelfogás hangulatát mutatja, annál többre van szükség. Megvilágosodásra hívnak, a kurzus elvégzése után bölcsebbé válhatunk. Mintha ettől függene a lelki üdvösség, néhány elsajátított gyakorlat majd hozzásegít, hogy elnyerjük magunknak a bölcsek kövét. Ezt sugallják. Nem? Annyi helyen látni. Mitől hitelesek? Ki foglalkozik ezzel? Ez másodlagos. Mindent ki kell próbálni, ne legyünk már annyira pesszimisták. Legyünk nyitottak minden csalásra. Tévesszenek meg a szemfényvesztő elméletekkel. Nem látnak semmit, nem is értik, hogy miről van szó, de olyan szépen mondják, annyira kedvesek, biztos géniuszok, vagy felhatalmazott bölcsek. A szent fogalom idejétmúlt, alkalmazkodni kell a körülményekhez. Ha sok a szemét, felesleges takarítani, csak arrébb tolom, még a végén elfáradok. Különben is, az életemet nem fogom ilyen alantas tevékenységgel elpazarolni. Van ennél fontosabb is számomra. Önmagam felemelkedését kell szolgálnom. Úgy akarok mindent megismerni, hogy kívül maradok a megismerés tárgyától. Hiszen mindentől független vagyok, én megfigyelhetek mindent úgy, hogy azok nincsenek rám hatással. Én vagyok a Legfelsőbb! Erre ébredek rá. Én vagyok Ő! Nem az Ő szolgája. Ugyan már, a szolga egy korlátozott létforma. Azért jelenik meg maga a Legfelsőbb is úgy, hogy megértse, és megtapasztalja az Őt szolgáló boldogságát. Ez a tanítás nem is olyan fontos. Nem lényeges az, ami 500 évvel ezelőtt történt, ez már a múlté. Legyünk időszerűbbek. A baj ezzel az, hogy ennél jóval régebbi megnyilatkozásokat is félreértelmeznek.
Éber figyelemre van szükség. Az, ami a nézőpontunkba kerül nem biztos, hogy helyesen értelmezzük. Ehhez szellemi tisztaságra van szükség. Nem állhatunk kívül azon, aminek a befolyása alatt állunk. Ha mi lennénk a végső kontrolláló, akkor nem tévesztene meg. A lélek, az egyénre vonatkoztatva, helyzetét illetően, megértéssel teljes (vijnána-brahma), és a felsőlélek, mint a Legfelsőbb Irányítóra, aki az ánanda-brahma, akinek a természete örömteli, gyönyörrel teljes. Ez a kettősség, illetve az egyén megértése függvényében a kapcsolatból származó egység, a védikus tudás lényegét képezi.

ṛṣibhir bahudhā gītaṃ chandobhir vividhaiḥ pṛthak
brahma-sūtra-padaiś caiva hetumadbhir viniścitaiḥ

„A különféle bölcsek a különféle védikus könyvekben leírják a tettek mezejéről és a tettek ismerőjéről szóló tudást. Különösképpen a Védánta-szútra ír erről, ami nagyon logikusan ok és okozatként mutatja be őket.”
(B.G.13.5.)

Ki esik illúzióba? Az, aki esendő nem válhat azonossá azzal, aki reá befolyást gyakorol. Miként lenne ez lehetséges? Az anyagi természet (prakriti), a purusa a természet élvezője, az Isvara az a Legfelsőbb irányító, aki mindkettő felett áll. Az élvezetet kereső, Mat param brahma, vagyis a „Nálam alacsonyabb rendű lélek” B.G.13.13.

A szellem, a tudatosság honnan származik? Ahonnan táplálkozik. Mindent az határoz meg, hogy honnan táplálkozik. Tudnom kell azt, hogy mi tart fenn. Az élet és halál nem világnézeti, vagy vallási érdeklődés tárgyköre. Ennek a megértése a legfontosabb minden ember számára, aki felelősséget érez önmaga, és ez által mások életminősége iránt. Hol veszett el ez az érdeklődés? Kik tették ezt érdektelenné? Mi lehet ennél fontosabb? Hiszen mindent ez határoz meg! Itt most nem az elmúlásról van szó, nem a halott dolgokról. Az élettel kell szembenézni, önmagunkkal, azzal, aki élni akar, de nem úgy, hogy nem vesz róla tudomást. Tudatosan élni azt jelenti, hogy létünk sohasem ér véget (lásd_B.G.2.12), csak a körülmények változnak, de ez nem változtatja meg az önmeghatározásunkat. Mi mindig ugyanazok maradunk öröktől fogva, nincsen időhöz, helyhez, és körülményekhez kötve. Ezzel szembesülni kell. Ez különbözteti meg a gondolkodót, az ösztönlénytől. Amíg a feltételezett belső megérzésekre hallgatunk, az ösztön fontosabb lesz, minden másnál. Ha erőt veszünk magunkon, és elfogadjuk az Isteni segítséget, mindkettőre szükség van, az erőfeszítés és a Legfelsőbb segítsége. Segíts, magadon Isten is megsegít elvét szem előtt tartva, felemelkedhetünk a zajos hétköznapokon, hogy az anyagi kötelezettségeinknél mélyebbre lássunk. Meghallhatjuk azt, amit eddig elnyomott a beteljesületlen vágyaink végeláthatatlan özöne. Nem az tesz valamit eredményessé, hogy kitűzünk egy célt, és végrehajtjuk a feladatot, sokkal fontosabb annál az életünk elfogadása, úgy ahogyan az megadatott, a rendelkezésünkre áll. Az ilyen élet nem egyenlő a céltalansággal, éppen azért kíséri elégedettség, mert az elfogadásra épül, és nem az elutasításra, vagy a kiútkeresésre. Nincsen benne hiányérzet, bárhol és bármikor folytatható onnan, ahonnan abbahagytuk. Semmit nem kell az elejéről kezdeni, mert nem ér veszteség. Önmaga mindig több lesz általa, mert magából ad, nem pedig mástól vesz el. Nem önmagáért él, egyszerűen él a képességeivel, amit felfedezett. A szolgálat fontosabbá válik az élvezetnél. A szolgálat nyilatkozik meg belőle. Kibontakozik a szerető cselekvés, amit nem ellenszolgáltatás reménye öntöz. Spontaneitásánál fogva jelen van, és a tökéletességet hordozza magában.

Szembenézés

2011-07-23T11:28:00.007+02:00

Az legtöbb esetben nem is tudjuk, hogy mi okozza a legnagyobb kárt bennünk. Távol van már az életről alkotott elképzelés, és az aminek valójában meg kell történnie. Vannak törvényszerűségek. Ezt sokféleképpen nevezik, attól függően, hogy milyen minőségű az életfelfogás. Az egyéni döntés mindig előrevetíti annak a következményeit. Ha nem vállalja fel, akkor mástól fog függeni, de az is az ő döntése lesz. A kollektivitás csapdája éppen az, hogy megpróbálnak elbújni a személyes felelősségre vonás alól. Ez nem lehetséges. El lehet titkolni, némi időt nyerve így, és sokan becsapva érzik magukat ezáltal. A sors keze mégis felfedi a fátylát, ha az akarat ereje elgyöngül, hiába is próbálják ugyanúgy folytatni, mint azelőtt. A rossz szándékot, van ki büntetésként értelmezi, viszont az, aki tudja, mit kér cserébe, nem áldozná fel többé önmagát. Saját maga lesz az ára, így mindent elveszít, mielőtt bármit, amit értékesnek hitt, biztonságot, és örömet adhatna. Nem nyújt semmit sem, mégis a reménytelisége egyre jobban csábít, és mindaddig elhiteti a mindenki fölötti hatalom birtoklását, amíg nem vesz erőt rajta a szerény józansága, hogy ezzel a törekvésével saját magának okozza a legnagyobb fájdalmat. Nem képes kiszabadulni, mert másként látja magát, elfogulttá vált. El kell mondani azt, amit nem mer kimondani, amivel fél szembenézni: Szabad is lehetnél, ha te is szeretnéd! Meg kell tanulni kérni, és elfogadni. Igazán egyiket sem tudjuk megfelelően végezni. Mind egytől egyig gyávák vagyunk, vagy az önhittségtől duzzadunk. Az egyenes szembenézéshez, minden napos önvizsgálatra, és ebből következő őszinte belátásra van szükség. Ez ad lelki erőt, szilárd jellemet, amit nem képes megingatni a csalfaság, és a balgaságra hajlamos értelem. Mindent csak a súlya és a hossza alapján méricskél, mert a mélységet nem ismeri, ahhoz nem elég tiszta a szándéka. Ha tisztábban látná önmagát, másként tekintené a világot, és tisztelettudóbban viszonyulna másokhoz, elszégyellné önmagát, hogyan süllyedhetett idáig. Ez a felismerés egyre jobban erősíti, ahogyan egyre kisebbnek érzi magát. Egy nap észreveszi, hogy mások fölé emelkedik, de ugyanakkor jelentéktelennek tartja a szerepét. A többség nem érti, ezt tudja jól. A segítő szándék együtt él vele, benne van, ez az egyetlen eszköz az élete értelméhez. Úgy is idegenként él az ismerősei között. Ő ismer, csak a többiek nem hajlandóak megismerés útjára lépni. Ha önmagukat ismernék, nem is kell teljesen ahhoz, hogy megváltozzon a hozzáállásuk a másokhoz való viszonyukban. Ehhez viszont vállalni kell a mindennapos szembenézést, a fájdalom, és az öröm könnyeit. Kimutatni azt, ami olyan régen bennrekedt, hogy minden kiszabaduljon végre.

A törekvés minősége

2011-07-22T15:07:00.000+02:00

A tapasztalat, elsősorban lelkiséget jelent, és nem anyagi felfogást. Hordozza magában az elválaszthatatlan Isteni örökséget. Amilyen mértékben ezt megértettük, annyira válik hitelessé az, amit közvetítünk mások felé. Lehetnek magas rangú elismeréseink, szerezhetünk tudományos címeket, mindezek az indíttatások rangot adhatnak a külvilág részéről. Ettől még a tévedéseinktől nem mentesültünk. Ezt sok estben láthatjuk. Az évek múlása sem ad feltétlenül bölcsességet. Ismerhetünk néhány buktatót, de ettől még nem biztos, hogy látjuk, átlátjuk a dolgok lényegét. Vannak néhányan, akik mély ismeretet szereztek egy bizonyos tárgykörben, felismernek olyan részletet, amit más, felszínesebb tudásánál fogva nem képes meglátni. De az aki, a dolgok lelki aspektusából szemlél, bármilyen képzettséggel is rendelkezik, minden esetben távolabb lát, mert nagyobb fókusz áll a segítségére. Nem csak az ő adottsága érvényesül, hanem rajta keresztül megmutatkozhat az Isteni szándék is, mert ettől nem zárja el magát, hanem kész kinyílni a magasabb világ felé is, nem csak a saját mikrokozmoszát éli meg. A tágabbtól a szűkebb felé sorrendiséget követi, és nem fordítva, önmagát előtérbe helyezve úgy, hogy nem marad helye másnak, mindent kitölt a saját elképzeléseivel. Különbség van a között, aki alulról felfelé törekszik, vagy abban a hitben él, hogy mindig ő van felül, és ehhez képest van minden más, vagy egyszerűen, egy ponton túl már nincs is más rajta kívül. Őbenne él minden, nem pedig ő élhet mindenben, ha megértené a helyzetét. Ehelyett csak haldoklik, versenyként él meg minden feladatot. Aktivitásnak látja azt, amitől többet remél. Önmaga viszont már régen nincs benne, automatikusan követi a külvilági események befolyásait, függetlenül attól, hogy megvizsgálná annak érvényes értelmét. Mi vonatkozik reá ebből? Azt nem tudja elvonatkoztatni, csak halad az árral. Ki tudja, milyen régóta megy ez így? Nem is érdemes visszanézni. Nincsen értelme, attól még nem kerül ki ebből a kényszerből. Megváltani önmagát nem alkalmas, nincsen felhatalmazása. Lehúzta az anyag súlya, nem önmaga. Könnyűvé vált, nincs önálló akarata, függ az anyagi körülményektől, ez volt a felelőtlen választása. Nem gondolta azt, hogy ilyen mélyre juthat. Nem lát kiutat, mert elvesztette a kapcsolatát, az egyetlen tulajdont, ami az övé. Az Istenit, a lelki életet, ami örök, tudatos, és gyönyörteli.

A nem ismerők megismerése

2011-07-21T16:20:00.000+02:00

Téveszméikkel sokakat félrevezetnek azzal az elmélettel, mint a megvalósítás egy kifejezhetetlen állapot, amit csak tapasztalni lehet, de meghatározni már nem. Ez úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy elméletben nem tudom, ki vagyok én, de ha kitartóan meditálok ezen, a sok tagadás után, egyszer csak azon veszem észre magamat, hogy megvilágosodtam kilétemet illetően. Nem is lepődünk meg ezeken a kijelentéseken, olyan megfogalmazásban közvetítik felénk, érveik igazán nincsenek, de jól hangzik, simogatja az ember hiúságát. Erre építkezik az álspiritualitás rendszere. Tömegvallássá vált úgy, hogy vallási fogalmakat használ, de letagadja, hogy ahhoz tartozna, fölé, vagy mellé rendeli magát, kívülállónak tartja magát. Ki kéri magának, hogy annak bármiféle irányzatához hasonlítsák. Azokból táplálkozik, ezt láthatjuk, de összegyúr magának belőle, egy általa elgondolt keveréket, kiválasztja tetszése, elképzelt megértése szerint, és készen tálalja elénk, mint a dolgok tiszta esszenciáját. Ő tudja a lényeget, nem mondja azt, hogy megválthat vele bármit is, de ezt sugallja a viselkedésével. Nem tesz egyértelmű kijelentéseket, de elvárásokat fejez ki mások iránt. Nem mondja, meg hogy mit kell tenni, de kritikájával mégis állást kíván megfogalmazni arról, hogy mi a végső jó, mi a helyes, és a tökéletességre való törekvés iránya. A lelki útkeresők számára megtévesztő lehet, zavarkeltésre használ fel mindenkit maga körül, egzisztenciát épít önmaga számára, mint biztos anyagi megélhetés. Semmi többről nincsen szó, csak az elismerés iránti vágya, aki mint egy spirituális tanácsadóként felavatta önmagát.

Bródy Miksa:
Keresek valamit

Kék éjszakákon, fehér nappalon
Kicsiny szobámban, négy kopár falon
Keresek valamit
Kidülledt szemmel, fájó agyvelővel.
Vajjon mikor, mely pillanatban jő el
Az Új, mit nem láttak sohase mások?

Gyilkos körömmel a szívembe ások.
Semmi! minden a régiben maradt,
A kis szobában négy kopár falak,
Ósdiak a színek.
Egyre csak gyászos fehér virágok,
Fakó vérsáv, öreg, kopott szivárvány,
A falra festem őket, búsan, árván
És én... én új színekre vágyok.

Semmi! minden a régi; ócska arcok,
Megrokkant bűnök és aggastyán harcok,
Keresek valamit.
De vajjon merre hol
Az a szénaszagú, csendes akol
S az új Messiás benne?
Tudom, hogy van, de hol? de hol?
Én nem találom.

Minden a régi: a való, az álom,
A vágyak, amelyeket vágyok,
A gyászos, hófehér virágok,
S te szürke féreg,
Még mindíg szennyes és piros
Az öntaposta véred;
Érzem mily ócskák a hitvány dalok,
Miket zengek s ha meghalok
Csak fekete lesz a halálom
S az Ujat én soha - érted? soha
Meg nem találom.
(1908)

A tiszta jóság érzelmi állapotában végzett odaadás jellemzői

2011-07-16T11:08:00.003+02:00

(Egzisztenciális eksztatikus szeretet; Bhakti rasamrita sindhu 28.-ik fejezetéből)
A bháva bhakti 9 jellemzője;
1) megbocsátás (ksánti),
2) időpazarlás kerülése (avyartha-kálatvam)
3) elkülönülés (virakti),
4) alaptalatlan tekintélyérzet hiánya (mána-súnyatá)
5) reménnyel teliség (ása-bandha)
6) lelkesedés (samutkanthá)
7) nagy íz a szent nevek énekléséhez (náma-gáne sadá ruci),
8) ragaszkodás az Úr transzcendentális tulajdonságainak a leírásához (tad-gunákhyáne)
9) vonzódás olyan helyekhez, ahol az Úr tartózkodik (prítis tad-vasati-sthale)

ksantir avyartha-kalatvam viraktir mána-sunyatá
ásá-bandhah samutkanthá náma-gane sadá rucih |
asaktis tad-gunákhyáne prítis tad-vasati-sthale
ity ádayo’nubháváh syur játa-bhávánkure jane ||

„Amikor a Krisna iránti eksztatikus érzelem magja termékennyé válik, a bhakta viselkedésében kilenc jellemző tulajdonság jelenik meg;
Megbocsátóvá (béketűrővé) válik, ügyel arra, hogy ne vesztegesse az idejét, közömbösséget mutat az anyagi dolgok iránt, mentes az áltekintélytől, reménnyel teli, lelkes, nagy kedvvel elmerül, az Úr szent neveinek éneklésében, vonzódik az Úr transzcendentális tulajdonságainak leírásaihoz, nagy szeretet fűzi azokhoz a helyekhez, ahol az Úr lakozik: a templomokhoz, és a szent helyekhez, például Vrindávanához. Ezeket a tulajdonságokat, anubhávának, az eksztatikus érzelem másodlagos jellemzőinek nevezik. Azokon figyelhető meg, akiknek a szívében az Isten iránti szeretet magjának a csírája kihajtott.”
BRS 1.3.25-26

Együttlét

2011-07-10T11:36:00.003+02:00

Kétes, bizonytalan állapot lengi körül az ember életét, mert nem tudja azt a kettősséget kezelni, ami állandóan váltakozik az életében. Ott van a pillanatnyi tapasztalat, ami vonzónak tűnik, de mindig csapdába ejti, és a boldogtalanság helyzetét teremti meg önmaga számára. Ezzel szemben ott van ő maga, aki visszavonulni szeretne, nyugalmat kíván a lelkében, hogy tisztábban lásson, és megértse ezt az idegenséget, amit folyton megél, de mégis úgy vonzódik hozzá. Azt reméli, hogy valami ismeretlen, megújító, és fennkölt tapasztalat érheti, ha mindig visszatér. De hova tér vissza? Oda ahol önmaga is van? Vagy keresi valahol önmagát, ott ahol azt hiszi, hogy ő is ott van. Ki az, aki létezik? Az elképzelések, melyek továbbéltetik ebben a világban, a gondolatok, amelyek újra és újra kísértik, és rabságban tartják? Van úgy, hogy nem is annak éli meg. A legnagyobbnak hitt szabadsága, csak egy kényszeres cselekvés, amit nem tud a kontrollja alatt tartani. Nem bízik önmagában. Miért? Mert legkevésbé sem foglalkozik önmagával. Mindig csak másokban merül el. Más dolgok foglalkoztatják. Azt mondja, vannak céljai. Büszke a pontosan kidolgozott terveire. Mások vajon mit gondolnak róla. milyen is ő? Kifele figyel, többet szeretne látni. A részletek között eltévedt. Nem ismeri be, mert nincs kinek beismernie. Ő már régen nem szól semmit. A fájdalma miatt nem érzékeli azt, hogy mi is történik. Az a tévedése, hogy nem tud különbséget tenni önmaga és az események sodra között. Történik valami, de nem mond semmit arról, hogy kivel történik mindez. Elveszett az élet. Egyre közelebb ér az, ismétlődő elmúlás, ami valójában egy figyelmeztető jel kíván lenni, annak, aki felfigyelne rá. De kit érdekel ez. Ne legyünk már pesszimisták, hiszen ki foglalkozik halott dolgokkal? Az, aki az élettel is alámerítette magát. Fuldoklik a mohóságában.
A magasabb világ nem egy viszonyított térben van, nem feljebb, hanem az egy abszolút dimenzió. Azt jelenti az Abszolút, hogy mindenütt ott van, ahol én is ott vagyok. De akkor én most hol vagyok? Felszínre kerül a kézenfekvő kérdést. Ott vagyok én, ahol Ő is ott van. Ezt az én és ő meghatározást, sok esetben rosszul értelmezik.
Az együttes élmény éppen abból táplálkozik, hogy én örökké Vele vagyok. Különben mi értelme van ennek a kijelentésnek, együttlét;
Mindent megtehetek Teérted, ha úgy szeretnéd, ha ez a vágyad. Nem úgy, ahogy én szeretném, hanem a Te akaratod szerint. Ez az én szeretetem feléd. Alárendelem magamat a nálam magasabb, de ugyanakkor tőlem elválaszthatatlan akaratnak. Ez Isten döntése lesz, és nem az én független elképzelésem, ekkor válik tökéletessé a kapcsolat, ami egyébként is ott van, volt és lesz, csak nem vettem róla tudomást. Elmerültem a saját elképzeléseimbe. De most, hogy kezdek ráébredni a Te kegyedből erre az egyszerű tényre, tisztábban látok mindent, és csak azért aggódom, hogy elveszíthetlek újra. Ezért az egyetlen fohász, ami tisztább értelmet adhat, arról szól, hogy ne felejtselek el többé egyetlen másodpercre sem.

Anyag és lélek

2011-07-02T11:13:00.001+02:00

Az anyag változik ezt a saját testünket vizsgálva is megtapasztaljuk. A változásról az tud, aki állandó helyzetben van. Ha nem lennénk függetlenek az anyagi változástól, nem tudnánk ezt a jelenséget meglátni. Érzékelés nem csak anyagi lehet, hanem alapvetően egy transzcendens, anyagon kívüli létet hordoz magában. A testi érzékszervek csak az anyagi elemekről alkotnak képet, de azt is korlátozottan képesek felfogni. A lélek dimenziója rejtve marad. Amikor lélekről beszélünk, az alatt az örökkévaló egyént kell értenünk, aki tudakozódik a helyzetét illetően. A lélek a személyt jelöli, a szellem pedig a tudatát. A durva fizikai test a külső burkot, mint hús vér, csontok stb. A finomabb anyagi test az elmét, intelligenciát, és az ebből következtető énérzetet (egót) mutatja meg. A rossz értelmezésekkel azért találkozhatunk, mert a magyarázók a legtöbb esetben nem értik ezt az örökkévaló lélek jelenlétét az anyagi testekben. Ez a lélek, nem maga a „nagy szellem” (Isten) ahogyan ők mondják. Itt az egyéni tudatos megtapasztalóról van szó, aki nem egyenlő teljes mértékben a Legfelsőbbel. Abban azonosak, hogy Belőle származik, de van önálló léte, különben nem tudna egyéni tapasztalathoz jutni, nem lenne képes adni önmagából, és nem lenne szabad választási lehetősége a tévedésre, és a tökéletesség felé való törekvésre. Ezért nem helytálló az a nézet, miszerint az egység megvalósulásával megszűnik az egyéniség. Az mindig ott marad. Attól vagyunk értékesek Isten (Krisna) számára, a döntéseink határoznak meg minket, azok tesznek nemesebbé, az a képesség, amivel a szeretetünket kifejezhetjük. Az egyesülés a tiszta, és őszinte érzelmeink megmutatkozásából jön létre. Így nem elveszítjük önmagunkat, hanem megtaláljuk az igazi énünket, azt az örökkévaló személyt, aki nem egy anyagi személyiség, hanem az öntudatos lélek, aki tiszta, áttetsző, önragyogó fénnyel tükrözi vissza szerető kapcsolatát Srí Krisnával, az Istenség Legfelsőbb Személyiségével.

(satah – örökkévaló; asatah – állandótlan, ebben az értelemben nem létező)

nāsato vidyate bhāvo nābhāvo vidyate sataḥ
ubhayor api dṛṣṭo 'ntas tv anayos tattvadarśibhiḥ
(B.G.2.16.)

Hiányérzet

2011-07-01T10:43:00.001+02:00

Idegen vagyok, de ismerek néhány jótevőt,
Becsülöm az életet, de nem uralom az időt.
Elszálltak az évek és belém ivódtak,
Mint az ökörnyál a szélben, láthatatlanul.

Nem tudok megszabadulni, hibáim láncait hordom,
A nappalok éjszakáit mindig tovább álmodom.
Elvágyódom jobb helyre, de itt kell helytállnom,
Bennem él egy világ, amit meg kell találnom.

A képzeleten túl

2011-06-24T18:50:00.000+02:00

Megmértem az idők távolságát,
nem láttam a végét millió életen át.
Megkértem akit lehetett segítsen
túljutnom a sok nehézségen,
de nem javított rajtam,
a másoktól elvárt életem.

A tévedéseim hálójában mindig
elvesznek az értelmes percek.
Úgy tűnik mindig lemaradok arról,
amit igaznak ítélek.
A felismerés hangja megszólal!
Idegen vagyok az ismeretlenek között.

Szinte senki nem tud semmit,
mégis meggyőznek a hangos szavak,
nem fáradnak az álmok,
egymáshoz közel is, és távol is állnak.

A növekedés a fejlődés látszatát kelti,
a lótuszvirág kihajt a vízből, de a virágját nem érinti.
A születés, nem teszi azonossá azzal,
ami kívülről átöleli.

Elcsábít, a magával ragadó bája,
nem önmagáért van, keresi Őt a párja.
Ha rátalál, végre feleszmél,
majd elbűvölve Tőle, a lelke elalél.
Álomittasan tovább él benne a növekvő vágy,
amit nem a képzelete tart fenn tovább.

Rendíthetetlen elmével

2011-06-18T10:12:00.031+02:00

Egy visszatérően jellemző akadály,önmagukat lelkileg műveltnek hitt, transzcendensről gondolkodó értelmiségi köröknél, természetesen személytelen alapokon megállapodott egyénekről van szó, hogy megtévesztő értelmezésekkel próbálnak hitelességet felmutatni. Már az egyén kifejezéstől is irtóznak, mintha tudatlanság lenne, vagy ördögtől való. Ez ne zavarjon meg minket, tudjuk azt, nincsen gyökere a tudásrendszerüknek, olyan írások értelmezésébe bocsátkoznak, amelynek hagyományához semmilyen kötődésük nincsen, nem követik azt, és nem is értik mondanivalóját. Az elméjük nem szilárd, nem rendíthetelen elméjű bölcselkedők (lásd_sthita dhīr muni B.G.2.56) Kiragadnak néhány részt, ami elképzeléseiknek megfelel, és azt tovább szövik mint azonosságként felmutatva a filozófiai rendszerükkel. Anélkül, hogy alaposan áttanulmányoznánk, és követnénk egy teljes rendszert, nem alkothatunk róla egy kialakult teljes képet. „A képen lehet, hogy szerepelnek házak, emberek, és megannyi színes részlet, de én csak az égboltot látom a csillagokkal, meg napot ami világosságot ad. De mit világít meg, az már nem érdekel, azt nem tartom valósnak.” Így vezetik félre önmagukat, és másokat, belebonyolódva eszmefuttatásaik szövevényes hálójába. Vagy egyszerűen önmaguk is tudják, hogy logikailag is ellentmodásos az, amiről másokat próbálnak meggyőzni, de az elismerés utáni vágy hatalma, nagy illúziót tud teremteni mindenki elméjében. A gondolkodás mindenki számára nélkülözhetetlen képesség, bármilyen tevékenységet is folytat, ez elől nem szigetelheti el önmagát. De vannak esetek, amikor olyan mértékben meghalad minden józanságot, szükség van némi ébresztő önkontrollra, hogy felismerjük a túlzott becsvágy miatt izzó szenvedélyek mindent felégetnek körülöttünk, és elhatalmasodik a hamis büszkeség, ami képes lerombolni, még gyenge lábakon álló őszinte meggyőződést, ami adományként, a szent életű bölcsek mentőöve, és az esendőségünkből való felemelkedés lehetőségét szolgálja. Felszabadulni az tud, aki tisztában van azzal, hogy mit jelent a lekötöttség. Milyen annak a mértéke, mit jelent attól mentesnek lenni, és milyen lépcsőfokai vannak az fölé emelkedni.. Az elmébe rögzített elvek, és azokon nyugvó mechanikai gyakorlatok melletti hűség, még önmagában nem emeli magasabbra a megértést. Szerénységre, türelemre és több alázatra van szükség. Egyesek számára ez a hozzáállás gyávaságra utal, az erősek nem ezt az utat járják, elég csak önmagunkban bízni. A bizalom nélkülözhetetlen! De kitől jön az abszolút bizalom? Tőlünk? Nem! Tökéletesek vagyunk? Akkor miért vagyunk ebben a helyzetben, ami nem kielégítő a számunkra? A tökéletesség attól jön, aki teljessé, kielégítővé tudja tenni az egész létezést. Az ellentmondás lenne, ha valaki azt állítaná, hogy most tökéletlen vagyok, de egyébként én vagyok a teljes tökéletesség. Aki ezt állítja, az egy csaló! Mi csak a tökéletesség egységes részének az aktív részesei lehetünk, vagy pozitív hozzáállással, vagy negatívan, azzal ellenkező magatartásformát felvéve. Ha ellenségesek vagyunk, akkor mi szeretnénk betölteni a tökéletesség szerepét, ezt az anyagi világegyetem mutatja meg nekünk, úgy mint egy tükör, amit magunk elé tart. Annyira vagyunk zavarodottak, téveszmék rabjai, amilyen mértékben megmámorosodunk ettől.

„Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel (a Krisna-tudatban), annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül?“

nāsti buddhir ayuktasya na cāyuktasya bhāvanā
na cābhāvayatah śāntir aśāntasya kutaḥ sukham
(B.G.2.66.)

Felszabadultnak lenni annyit jelent, mint lassan ráébredni arra, hogy mi a helyzetünk. Mint egy baleset után, amikor lassan feleszmél a beteg, megmondják először azt, hogy mi történt vele, aztán az orvos utasításokat ad, rehabilitációs terápiát ír elő, és időközönként ellenőrzi a kezelés eredményességét. Szép lassan fokozatos kezelések árán, jó esetben felépül a páciens, és újra egészséges lesz. Kétség ne legyen senkiben afelől, hogy beteg e, vagy egészséges. A legtöbbünk lelkileg betegnek számít, ezen sorok íróját is beleértve. A különbség ott van, hogy vannak gyógyulófélben lévőek, ők igénybe veszik a kezelést, még ha néha vissza is esnek, és olyanok akik nem hajlandóak tudomásul venni azt, hogy orvosra van szükségük, nos ezek esetében a segítség nem lehetséges, még nem jutottak el abba a stádiumba, hogy ezt felismerjék.

Színház az egész világ*

2011-06-16T15:50:00.003+02:00

Úgy vagyunk sokszor, hogy igazán nem is tudunk semmi érdemlegeset közvetíteni, de mégis a figyelmet szeretnénk fenntartani, mert attól félünk, ha nem vagyunk ott rendszeresen, akkor a feledésbe merülünk. Jönnek mások, akik kitöltik ezt a szerepet. Tehetségesebbek, ügyesebben bánnak a szavakkal, meggyőzőbb érveket használnak, erősebben érvényesítik az akaratukat. Látható ez a kishitűség. Ez miért van? Az önbecsülés hiánya. Nem bízunk önmagunkban, nem ismerjük fel az értékeinket és meglátva ezt mások, akik nagyobb önbizalommal rendelkeznek, általában túlzottan is önhittek, ütnek rajtunk még egyet, abban bízva, hogy így végleg leszámoljanak minden ellenséggel. Igen, azok ellenséget látnak másokban, akiket az a hamis büszkeség éltet, hogy egyedüli kiválasztottságot érdemel az ő szerepük, függetlenül attól, éppen milyen minőségben képviseltetik magukat. Még, vagy már nem értik azt az egyszerűséget, ami a minőséget jeleníti meg. A mennyiséget, és a mértéket nagyobb erőnek tulajdonítják, mint a szentséget, a lelki tisztaságot. Mint valami elavult, prelogikus, nem a magas kultúra részét képező elvet. A gondolkodásunkat annyira megváltoztatják néhányan, a túlsúlyban lévő közvetítő közegeikkel, hogy észre sem vesszük, milyen régen már a hatásuk alá kerültünk. A legfontosabb az, hogy ismerjük fel, honnan jön az információ, ebben a bábeli zűrzavarban ez nem mindig könnyű. Ha tudjuk a forrását, megértjük azt is, hogy mit akar. Általában elbújnak „valami”, vagy valakik mögé, és azon keresztül hangoztatják azt, amit akarnak. Így ha a többség felfedi a hazugságot, a félrevezetést, akkor sem veszítenek semmit, mindössze beáldoznak egy illetékest, aki amúgy is csak egy báb szerepét töltötte be. A történelem számtalan példával igazolja ezt, de mégsem tanultuk meg a leckét. Ne legyünk mi is bábok, vagy ha már azok lettünk, legalább legyünk tisztában vele, és ne menjünk bele olyan dolgokba, ami ellenünk van, amivel a saját halálos (h)ítéletünket szolgáljuk.

*(William Shakespeare- Ahogy tetszik)

Testbe zárva

2011-06-15T19:16:00.000+02:00

Nem tagadom azzal a céllal írom ezt, hogy másokban is felébresszem a magyar irodalomban is találhatunk gyöngyszemeket. Nem kell mindig messzire menni ahhoz, hogy maradandó értéket találjunk. Azt is tudni kell, hogy kitől mire számíthatunk, meddig juthatunk el, ha egy világi költő, vagy író szavait értelmezzük. Adhat mélyen megfogalmazott szavakat, egy pillanatnyi fényt a félhomályban. Tehetsége abban mutatkozik meg, hogy közvetíthet olyan gondolatot, ami felette áll, de ő mégsem képes mindazt maradéktalanul követni. Nem feltétlenül tökéletes példa, nem egy szent, mégis van néhány szó, amit képes megragadni úgy, hogy másokat is szellemileg gyarapíthat. Nem ez az elsődleges irány ami tiszta képet ad, csak kiegészít, szép fogalmakkal írja körül, így talán jobban megragadja a csapongó elmét. Van kinek segít. Nem vagyunk egyformák. Lehet megtévesztő is, elcsábíthat, és akkor csak öncélú élvezetvágyat ébreszt. Akkor nem szabad olvasni. Minden annyit használ, amennyire szolgálni képes az Abszolút Igazság megértésére. Ebből a szempontból használható akkor is, ha nem mentes a hibáktól és a tévedésektől. Csak annyit emelünk ki belőle, ami hasznunkat szolgálja. Így életre kel, és alkotássá válhat, mások javát szolgálva.

Szabó Lőrinc

Börtönök

Mindig egy testbe zárva lenni?
Mindig csak én? Sohase más?
Sehol igazi változás?
Hogy bírjátok ezt elviselni?

Más ember! Mért nem lehetek
ellenfele saját magamnak!
Lelkem, mi van odaki? Vannak
más napok, más rend, más egek!

Agyamban, bent, mint egy teremben,
száll a szó s visszajön megint;
és máskép, mint sorsom szerint,
még pusztulnom is lehetetlen:

gépész vagyok, aki saját
szerkezetének börtönében
vakon tesz-vesz, és a sötétben
egyszer majd elrontja magát.

Függőségek

2011-06-14T10:10:00.001+02:00

māyā yaiche dui aḿśa — 'nimitta', 'upādāna'
māyā — 'nimitta'-hetu, upādāna — 'pradhāna'
puruṣa īśvara aiche dvi-mūrti ha-iyā
viśva-sṛṣṭi kare 'nimitta' 'upādāna' lañā

Ahogyan a külső energia két részből áll a hatóóokból (nimitta) és az anyagi okból (upádána), melyek közül máyá a hatóok, pradhána pedig az anyagi ok-, úgy az Úr Visnu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége is két formát vesz fel, hogy megteremtse az anyagi világot a hatóokkal, és az anyagi okkal.

„Meg kell tehát értenünk, hogy a pradhána, az anyag nem képes cselekedni, ha egy élőlény nem ösztönzi. Az anyag független működésének materialista elméletét éppen ezért nem fogadhatjuk el. Az anyagot prakritinek nevezik, amely a női energiára utal. A nő prakriti, azaz nőnemű. A purusa, a férfi társasága nélkül, a nő nem tud gyermeket hozni a világra. A gyermek születését a purusa idézi elő, mert a magjában nyugvó lelket a férfi juttatja a méhébe. A nő mint az anyagi ok adja a a testet a léleknek, és mint hatóok megszüli a gyermeket. Annak ellenére azonban, hogy a gyermek születésének látszólag, a nő az anyagi és hatóoka is, eredetileg mégis a purusa, a férfi a gyermek születésének az előidézője. Ez az anyagi világ hasonlóképpen annak következtében jeleníti meg a változatos megnyílvánulásokat, hogy Garbhodakasayi Visnu behatol az univerzumba...

esha sarveshu bhuteshu
gudhatma na prakashate

A Legfelsőbb Személy ott rejtőzik mindenkiben, jelenlétét nem érzékeli a tisztátalan értelem
(Katha upanisad 1.3.12)

sa eva bhūyo nija-vīrya-coditāḿ
sva-jīva-māyāḿ prakṛtiḿ sisṛkṣatīm
anāma-rūpātmani rūpa-nāmanī
vidhitsamāno 'nusasāra śāstra-kṛt

Az Istenség Személyisége újra nevet és formát akart adni szerves részeinek, az élőlényeknek, ezért az anyagit természet irányítására bízta őket. Az Ő energiája hatalmazza fel az anyagi természetet, hogy újra teremtsen.
(Bhágavata Purána_1.10.22.)

....Nemcsak az univerzumban van jelen, hanem valamennyi élőlény testében, sőt az atomban is. (Lásd Brahma samhita_5.35.) A Felsőlélek jelen van az univerzumban, az atomban, és minden élőlény szívében.
Ezért azt az elméletet, mely szerint az anyag az oka a teljes kozmikus megnyilvánulásnak, senki sem fogadhatja el, aki elegendő tudással rendelkezik az anyagot és a lelket illetően.”

(felhasznált forrás: Srila Prabhupáda magyarázatából _Caitanya caritamrita_Ádi lila 6.14-15.)

Tisztább látásmód

2011-06-05T14:04:00.037+02:00

A körülöttünk lévő világnak nem kell felébrednie, aki alszik azok mi vagyunk. Az illúzió egy tudatállapot, egy bölcs nem bánkódik sem az élő, sem a halott dolgok felett, mert tisztában van az örökkévaló lelki létezésnek. Az örökkévaló énünk nem azonos a kozmosszal, az tőlünk függetlenül él, de ugyanakkor mi nem vagyunk függetlenek. Lehetőségeink korlátozzák a képességeinket, nem vagyunk korlátlan irányító. Meghaladnak minket az események, bár néha úgy érezzük, hogy kézben tartunk néhányat. De idővel legyőz a természet, felülkerekedik s részeivé válunk a legfelsőbb akaratnak. Kicsinyessé tesznek nagyravágyó terveink, és emelkedetté tehetnek a tudatos alkalmazkadó képességeink. Be kell illeszkedni oda, ahová tartozunk. Részét alkotjok a Teljességnek, de nem mi vagyunk a Teljesség.
A rész nem azonos a Teljessel, de élhet vele harmóniában is, ha elfogadja a helyzetét. A probléma az, hogy nem vagyunk hajlandóak megbékélni azzal az állapottal, ami meghatároz bennünket. Az első felismerés tehát a függőségek meglátása. Érzékelni az állandó kapcsolatot a Legfelsőbbel, minden helyzetben.

यॊ मां पश्यति सर्वत्र सर्वं च मयि पश्यति
तस्याहं न परणश्यामि स च मे न परणश्यति

yo mām paśyati sarvatra sarvaṃ ca mayi paśyati
tasyāham na pranaśyāmi sa ca me na pranaśyati

„Aki mindenhol Engem és mindent Bennem lát, számára Én sohasem veszek el, s ő sem vész el Számomra soha.”

(Bhagavad Gíta_6.30)

Itt tehát egy személyes szintről van szó, a tiszta kapcsolattal kezdődő felismerésről. Valójában ez a kötelék öröktől fogva jelen van, de erről nem vettünk tudomást. El akartuk feledni, mintha sohasem létezett volna. Egy magunk alkotta elme tévedéseinek vagyunk az áldozata. A gondolatok tőlünk származnak, de a megvalósítás eredménye nem kizárólag az erőfeszítéseinktől függ. Formát ölt a vágy, de az elemeket nem mi alkotjuk. A tudat önmagában személyhez köthető, nem független létező. A tudatosság határozza meg az azonosságát. Onnan lehet felismerni, hogy honnan származik. A Legfelsőbb tudat Istené, az egyéni tudat a szellemi lélek azonossága, a szerves rész, mi magunk, aki határ helyzetet foglal el. Ebben áll a szabadságunk. Dönthetünk saját belátásunk szerint. Együtt akarunk élni öntudatosan, vagy látszólag külön, tudattalanul, téves azonossággal. A tudat tehát egy eszköz, a tiszta érzékelés közvetitője a Legfelsőbb felé. Nincsen tudat egyén nélkül, mert a tudatosság egy viszonyrendszer hálózata, ami összeköti az egyént a mindenütt jelenlévő Abszolúttal. Az Abszolút jelenti a teljesen tudatos örök létezőt, míg az egyén, az örökkévaló szerves részről való tudatosságot hordozza magában. Ez a fennálló elválaszthatatlan örök kapcsolat, lelki formát valósít meg. A tiszta közeg is formákban mutatkozik, nem létezhet, a befogadó fénye nélkül. Valaki megvilágítja a helyzetet, hogy egy józan felismerésből láthatóvá váljék az egyén számára az, hogy mit tehet önmagáért, és viszonozhatja a Legfelsőbb felé a kapcsolatukban megtalált boldogságát. Áthat mindent a tudatosság, a lélek tudatossága lelki formában örökké jelen van, de az anyagi energia megtéveszt, befedi ezt az állapotot, így megnyilvánul az anyagi test, és az erre építkező felfogás. A változásra való szándékot, egy inspiráló erő tudja előmozdítani. Honnan jön ez? Kitől ered? Tőlünk? Nem! Ez tőlünk teljesen független, nem tudjuk befolyásolni, éppen ellenkezőleg Ő az, aki befolyásol minket. Meghagyja nekünk a döntés lehetőségét, azt hogy mit választunk. Ebből a szempontból mi választunk, ezért a jó és a rossz relatív rendszere a hibás döntésünk eredménye. Az Abszolút szintjén mindez értelmét veszíti, mert nem a mi téves elképzelésünk érvényesül, hanem az Ő érdeke határoz meg mindent. Ez most is így van, csak ezt nem ismerjük fel, mert el vagyunk foglalva a saját kis világunk alkotta gondolataiban. Tőlünk magasabb gondolatok azért nem érintenek meg, mert nem látunk túl önmagunkon, mindent magunknak hiszünk, ez egy csapda, amit létrehoztunk, és nekünk kell kiszabadulni ebből. Mennyi ideig tart ez? Rajtunk áll, azon az elhatározáson, ami nem mások elvárása, nem egy különleges képesség elsajátítása, nem is egy misztikus erő birtoklásának a függvénye. Egyszerűen, csak egy józan szándék megszületésének az eredménye.

Társadalmon kívül

2011-05-31T15:26:00.002+02:00

Az emberi sors természete, hogy gyökere abba a szférába nyúlik át, amelyet
vallásnak neveznek. De ahogy az értelem nem az ösztönök fegyelmezője,
hanem csak egy az ösztönök közül, - nem az elemek ura, hanem csak egy az
elemek közül,- nem a szenvedélyek megfékezője, hanem csak egy a
szenvedélyek közül- a világosság ösztöne, a rend eleme, a megértés
szenvedélye - a tudomány sem egyéb mint egy a vallások közül, az értelem
vallása.
Az emberi sors gyökere a vallásba nyúlik s ez nem is lehet másképpen. Az
emberi közösség alapja is vallásos. Minden kollektívum szakrális jellegű.
Néhány évszázada Európában a közösség szakrális jellege abban nyilatkozik
meg, hogy értelmi és tudományos.
Ez a gondolatmenet látszólag messzire vezetett, valójában azonban saját
kapujához ért. A kiindulás az volt, hogy a modern társadalom sajátságosképpen
társadalmon kívüliségben él. Az emberiség maga óhajtotta megvalósítani s
most elérte. De csak mikor elérte, vette észre, hová jutott. Felmerül a kérdés:
Mi vezetett ide? Válasz, egy szenvedély, amely a világosság szenvedélye: az
értelem. A második kérdés: mi volt az, ami ezt a társadalmonkívüliséget
megvalósította? Válasz: minden társadalom alapja szakrális jellegű és ezen az
alapvető jellegen épül fel a közösség. Ha tehát a társadalom ma társadalmon
kívül van, akkor ez azt jelenti, hogy a társadalom szellemén kívül kell legyen az
a vallásos alap is, ami a társadalmat tartja. Ez a kívül levő alap, a racionális
tudomány, mint az értelem vallása.
Minden társadalom alaptudatának az örök közösség tudata kell hogy legyen.
Minden közösségnek tökéletesnek, legjobbnak és véglegesnek kell magát hinnie
és tudnia. Ezért vallásos a társadalom alapja és volt minden társadalom:
egyiptomi, kínai, hindu, középamerikai, középkor. Mert minden társadalomban a
benne élő ember világának tükörképe valósul meg. A társadalom az elképzelt
világ rendjének analógiájára alakul. A hinduk, kínaiak Indiánok világrendjére
alakult a hinduk, kínaiak, indiánok társadalma. Ez a világrend képe: mitológia,
vallás. Európa társadalma is Európa világképének analógiájára alakul. A
társadalom a kozmosz vetülete. Európa vallása az értelem vallása-, a vallástalan
vallás, ezért Európa társadalma is vallástalan társadalom. Olyan közösség,
amelynek szakrális alapja negatív. A tudomány vallás, - de valláson kívüli
vallás. Az európai társadalom, de társadalmon kívüli társadalom.

(részlet_HAMVAS BÉLA: TÁRSADALMON KÍVÜL)

Elképzelések és téveszmék

2011-05-28T10:19:00.001+02:00

Ha keresni kell valamit, ami mindig mindenki számára népszerű, és könnyen „eladható”, az a szeretetről való elmélkedés. Sokan írtak róla, tartottak „nagy” értekezéseket. Erről szólnak a naponta megírt slágerek. Hirdetik az egyházak, és dicshimnuszokat zengnek. Egy olyan eszközzé vált, ami önérdekek tárgyát képezi. Mit tud az egyszerű, halandó ember a szeretetről? Semmit! Érdemre ad okot az, ami nem érthető meg, anyagi felfogással? Lehet olyan minőséget elvárni másoktól, aminek a szintjét, még meg sem közelítjük? Nem is vágyunk rá? Akkor mit akarunk kezdeni azokkal a tiszta érzésekkel, amelyről fogalmunk sincsen, hogy milyen erőt hordoznak magukban? A testi, szellemi, és anyagi gondolatokon alapuló érzéseknek mi köze van a szeretethez? Ezek mind csak fantazmagóriák, az álmodozók sóvárgása. Kinek akarjuk elmondani, hogy mit tudunk arról a létezésről, ami átjár mindent, mindenhol jelen van, de mi mégis a szenvedéseink között, néhány pillanatra megállunk, és azonnal szakavatottá válunk. A mester nem attól válik azzá, hogy önmagát kinevezi, vagy mások megválasztják. Ahogyan az alázat sem a megalkuvással egyenlő, úgy a tanító sem a tudása büszkesége miatt lesz. Kire is lehet büszke valaki? Önmagára? A képességeire? Mit érnek önmagukban a tulajdonságok, ha azokat nem tudjuk megfelelően alkalmazni? Minden a kapcsolatokban mutatkozik meg, hogyan viselkedünk másokkal szemben. Mit mutatunk meg. Nem a mennyiségen van a hangsúly, hanem a hogyanon. Ha alaposan megfigyeljük, már az elején eldől a szimpátia, vagy az ellenszenv. Még meg sem szólaltunk, de a dolgok kilencven százalékon állnak. Ezt általában nem vesszük figyelembe. Az esetek legnagyobb többségében, nem tudunk tenni ellene semmit. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell megpróbálni, hiszen éppen ez a hozzáállás változtatja meg az egészet, ebben van a lényeg. Ez mozgat mindent. Nem az eredmények döntik el, a minőséget, hanem a hozzáállás, a viszonyrendszer, amit építünk, vagy lerombolunk. Lehet nagy falakat építeni, kívülről egy ideig még szépnek is tűnhet, de idővel kiderül, hogy miből lett felépítve ez a vár, és akkor ott maradunk összetörve a romjaink között, elkeseredetten, és életuntan, mert nem értettük meg azt az egyszerűséget, hogy mit is jelent élni. Ha kizárólag a gondolatok eredménye határozná meg az azonosságot, nem is létezhetnénk, annyi képtelenség járja át az elmét. Ezzel szemben a valóság az, hogy vannak, olyan gondolatok melyek testet öltenek, anyagi életet élnek, majd idővel szertefoszlanak. Olyan ez, mint egy felhő az égen, amikor feljön a nap, megvilágítja a horizontot, minden kitisztul, és láthatóvá válik. Lelki szemekre van szükség ahhoz, hogy átíveljünk azokon a vágyképeken, amelyek tévútra visznek bennünket. Ismert az, hogy az út bennünk van, és mi magunk vagyunk a megoldás az „útra”. De azt se feledjük, hogy az utat valakinek meg kell világítani, különben nem lehetséges a hazatérés. Ki biztosítja, a körülményeket? Kitől kaphatunk eszközöket, és lehetőséget arra, hogy eredményes legyen az erőfeszítés? Nem az érdektelen, érték semleges, alkat nélküli meghatározások emelnek ki, egy magasabb síkra. Az elképzelések lehetnek magasztosak, a vágy képességgel is megáldhat valakit, ha azt egy szent meggyőződés járja át. A formák nem hamisak önmagukban. A téveszmék tesznek mindent eltorzulttá.

A megismerés folyamata

2011-05-21T17:11:00.001+02:00

Az embereket, ha megkérdezik arról, hogy mit értenek az igazság megismerése alatt, nagyon eltérő véleményekkel fogunk találkozni. Az általános közvélekedés nagyon bizalmatlanná vált az igazsággal szemben. Az emberi elvárások anyagi eszközökben, és nem erkölcsi, etikai, mi több spirituális igényekben mutatkoznak meg. Nem tekinthetünk el ezeknek a szükségleteknek a fontosságától sem, és ebben is mutatkoznak hiányosságok jelen civilizációnkban. Mindez visszavezethető a lelkileg kiüresedett társadalomnak, amiben élünk. Ha a léleknek nincs táptalaja, előbb vagy utóbb a test is hiányban fog szenvedni emiatt. Ha nincsen dharma (spiritualitás) az anyagi gyarapodás (artha) is hanyatlásnak indul. Ezt tapasztaljuk a jelenben. A gépek forradalma után, ideje lenne a lélek lázadásának. Feltéve, ha lesz még olyan, aki tisztában lesz azzal, hogy az mit is jelent, vagy kit takar, ez a fogalom. Minden csak tartalom nélküli elképzelés marad, amíg nem párosul érett, átélt megértéssé. Ha valami, vagy valaki feledésbe merült, azt újra fel kell éleszteni, az újjáébredés szükséges mindenki számára. Mindennap megküzdünk egy jobb élet reményében. Ez egy közös akarat. De mit jelent élni? Ez már eltérő elképzelés. Mindenki számára nem léteznek azonos feltételek, mivel más életfelfogással él. Akkor mi az, ami közös? A boldogság keresés. Ez az, ami a többséget mozgásban tartja. Ezzel élnek vissza, azok, akik hamis jövőképet vázolnak fel. Lehet tudattalanul is, de a tudatosságot sem zárhatjuk ki ebből. A befolyás ereje mindenkit utolér, ez elől nem tud kitérni, benne van ő is, ennek a részét alkotja. Ha ez nem lenne így, akkor nem működne a rendszer. A rendszerellenes gondolkodókat egzisztenciálisan lehetetlenítik el. Így nem marad más, mint beállni a sorba, és helyeselni minden alapelvet, ami működteti az egészet. Két választásra lehet így leszűkíteni a mozgásteret; az egyik esetben önellátó közösséget próbál maga köré építeni, a másik, passzivitásba torkollik, ami csendes ellenállásban mutatkozik meg, ami csak egy elő kapuja a függetlenedésnek.

A közös alap, amire építeni lehet

2011-05-11T09:17:00.001+02:00

A feladásra késztető gondolatok nem nyújtanak segítséget. Az élet célszerűsége tevékenységet igényel. Ha az önfeladás lenne a végső útmutatás, értelmetlen lenni bármit is tenni, ami örök érvényűséget közvetítene. A lélek egy egyéni közeget alkot, a Legfelsőbbel való kapcsolata miatt. Ezt a közeget megszüntetni nem képes, mivel annak a létrehozásában sincsen aktív része. Örökké létezik, ez ellen nem tehet semmit. Az ajándékával viszont élhet, a pozitívabb hozzáállásával. Nyíltabban felvállalhatná azt, akinek az életét köszönheti. A birtoklásvágyát, a hovatartozása elvesztése miatt, tévesen, különböző anyagi eszközökkel próbálja pótolni. A testi élvezetvágy késztetései, ennek a hamis birtoklásvágyának köszönhető. Ha energiáját a testi késztetések kiszolgálására korlátozza, beszűkült tudatállapotba határolja önmagát. A teljesség megtapasztalása, egy divatos kifejezéssé nőtte ki magát, mint egy varázsszó, amivel minden téves értelmezést megpróbálnak feloldani. Ettől még nem jutunk közelebb a valósághoz, de a szavak bűvészkedése sokakat megtéveszt. Akkor mitől lesz teljes? Valójában minden teljes úgy ahogyan létezik, önmagában, mert a Legteljesebb alkotását tükrözi vissza. A zavarodottság a félreértelmezett szabadság eszme miatt van. Ez két módon mutatkozik meg:
Az egyik esetben „feloldódni” kíván, feladná az egyéniségét, akként értelmezve, miszerint nincsen egyedi örökkévalósága. A másik változatban egy bizonyos emelkedettség után, önmagát helyezi azonos szintre a Teljességgel, mint a mindent átölelő Abszolútum. A tökéletesség mindenütt jelen van, ez igaz. De nem az egyéniség elvesztése jeleníti ezt meg. A burok, a hamis azonosságon alapul, ami nem jelenti az azonosság nélküliségét. Az egyéni lélek akkor ébredhet magára, ha úgy fogadja el a hibákra való hajlamát, mint a szabadságának azt a lehetőségét, ami esélyt ad arra, hogy szeretetét a legtisztább szintre emelje, a Legfelsőbb iránti önzetlen szolgálatával. Ezt nevezik bhakti jógának (önzetlen odaadásnak), aminél magasabb minőségű törekvés nincsen.

A kevés néha több

2011-05-05T12:36:00.000+02:00

A tapasztalat azt mutatja, hogy a lelki úton járó, vagy útkereső ember, egy-két gondolatra épülő fókusszal rendelkezik, és ehhez keres számára támpontokat. Annak ellenére, hogy sokkal több lehetősége van hiteles forrásanyagokhoz jutni, mégsem képes átfogóbb képet alkotni az Abszolút Igazságról. Elménk megszűri azt is, ami igaz, és segítene eligazodnunk. Van, néhány jellemvonás, amit előnyben részesítünk a többivel szemben, és ez alapján válogatjuk meg kiket engedjünk közelebb magunkhoz. Ez nem feltétlenül célravezető, mert ettől még nem lesznek hitelesebbek másoknál, legfeljebb így, látszólag kényelmesebben érezzük magunkat. Mi számít fontosabbnak? A felszínes kényelem, vagy a dolgok mélysége, a valós tapasztalat. Az értékek úgy megváltoznak az ember életében, ahogyan egyre mélyebb megismerésekhez jut. Így az, ami tegnap fontosnak tűnt lehet, hogy holnap már érdektelenné válik, mert túlhaladja a szemléletünk.
A nagy információs zavarban, nincsenek fülek meghallani azt, ami kivezethet a káoszból. A képesítettség megszerzése, annak elsajátítása, őszinte motivációt, és arra építkező következetes életmódot igényel. A transzcendensről szóló ismeretek önmagukban csak terhet jelentenek annak, aki nem képes azt életminősége megváltoztatására használni. A súly annál nagyobb, minél felelőtlenebbül viszonyul hozzá. Minden akkora erőt hordoz magában, amennyire azzal élni kívánunk. Lehetnek jó anyagi képességek, és szorgalom, arra vonatkozóan, hogy emlékezetben tartsunk számtalan információt, de mindezek haszontalan szennyeződésként ülepednek meg az elménk talaján, ha nem eredményezi a lelki értelem megtisztulását. Minden gondolat annyit ér, amennyit abból megvalósítanak, ezt érdemes észben tartani. Divatos az elmének szépen hangzó sorokat egymás mellé tenni, közismert szépírók, filozófusok gondolatait továbbfűzni, hogy azzal megbecsülést szerezzünk, de mindez idővel elpárolog, és kellemetlen szagot áraszt, az amúgy is csak a külsőségeket hangsúlyozó környezetünkben. Ha a maradandót szeretnénk megragadni, fel kell hagynunk az efféle látszat tevékenységekkel. Olyan sok mű élményt kapunk a médiumokból, az életünkből, hogy észre sem vesszük, mennyire őszintétlenné válik az egész életünk. Másokat okolunk azért, amiben mi is ugyanúgy felelősek vagyunk. Először magunkkal kell szembenéznünk, és ezután, ha kellő belátásra jutunk, lesz kellő erőnk arra, hogy mások komolyabban vegyenek, amikor rámutatunk az igazi hibákra.

Az elme elégedettsége

2011-04-23T13:57:00.002+02:00

tasmād yuktendriya-grāmo
yukta-citta idam jagat
ātmanīkṣasva vitatam
ātmānaḿ mayy adhīśvare

Ezért minden testi érzékedet uralmad alatt tartva, az elmédet leigázva láthatod a mindenhová kiterjedő Énemet (Legfelsőbb önvalót), és ezt az Önvalót Énbennem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségében.

jnana-vijñāna–samyukta
atma-bhūtaḥ śarīriṇām
atmānubhava-tuṣṭātmā
nāntarāyair vihanyase

Ennek a védikus tudásnak a gyakorlati megvalósításával megáldva, felismerve a végső célt, képes leszel érzékelni a tiszta ént, amivel az elméd elégedetté válik. Ugyanakkor nagyon kedvessé válsz minden élőlénnyel szemben, a félisteneket is beleértve, és az életben semmi sem zavar meg többé.

sarva-bhūta-suhṛc chānto
jñāna-vijñāna-niścayaḥ
paśyan mad-ātmakaḿ viśvaḿ
na vipadyeta vai punaḥ

Aki minden élőlény jóakarója, aki békés, és a tudata szilárd a transzcendentális tudásban és annak megvalósításában, az minden jelenségben Engem lát. Egy ilyen személy soha többé nem esik le a születés és a halál körforgásába.
(Krisna Uddhavát tanítja_Srímad Bhágavatam 11.7.9-10,12)

Túl kevés

2011-04-21T13:54:00.000+02:00

Hajlott hátú alkony, elfárad a hang,
megrajzollak százszor, és kitöröl egy kép.
Nyomasztó a csend, kényszerpályán egy újabb nap,
bárcsak tudnám végre, hogy mikor láthatlak.

Ez a tétova kóborlás, úgy visz a láb,
nem tudok megálljt parancsolni már.
Lemaradtam rólad, céltalanul utazom,
Egyik helyről elvágyom, amíg egy másikról sóvárgom.

Elmenni vagy visszajönni? De sehol nem érlek el,
nélküled árva marad a lét, és örökös kétely.
Mégis kitölt minden űrt, elhatalmasodik bennem,
lefoglal minden percet, túl kevésnek bizonyul minden.

Telítve a cselekvés kényszerével

2011-04-16T16:45:00.000+02:00

Kis szigetek állnak, lakókra várva,
a végletektől motivált emberi életek.
Túl sok, amit remél mindezért cserébe,
önmagából képtelen adni, csak a kihűlt érzések.

A végsőkig kitart a harca mellett,
a kegyelem ajándékát nem érti meg.
Kevesebbnek érzi így az életet,
minden úgy hat reá, mint a méreg.

Az utolsó gondolat kísérti az eljövendőt,
mit is mondhatna mentségül.
A fájdalom miért igényel annyi emberöltőt,
minek választ mindig mást, a régit megtartva emlékül?

Kutyavilág

2011-04-11T21:00:00.000+02:00

Üvöltő szavak szólnak hozzád, távolból jönnek,
magas kőfalak között állsz, amit áttörnek.
Közeleg a falka, könnyű prédaként ugatnak rád,
nem menekülsz, csapdába ejt ez a kutyavilág.

Lerágott csontok között a végzetedet várod,
áldozatként viszed át, leláncol a halálod.
Születésed kényszerít, kutyapárod rád talál,
vonyítod a holdat, de távol tőled, a magasban áll.

Süllyed a hajó, az óceán közepén,
partra térne már, a boldogság szigetén.
Vihar tépte vitorlád, szétszakadva hull a vízbe,
egyetlen esély, ami marad, a szent név mentőöve.

A természetről

2011-04-09T15:15:00.008+02:00

„Amit mi természetnek mondunk az tulajdonképpen lélek, amely egy magasabb rangú és erőteljesebb élettől áthatott lélek szülötte (megnyilvánulása). Van benne továbbá egy néma szemlélődés (elkülönültség), amely azonban se föl, se le nem tekint, hanem megmarad ott, ahol van, saját helyzetében, saját öntudatában, s ennek az intelligenciának, s öntudatnak a segítségével látja azt, ami utána van, már amennyire ez lehetséges; egy cseppet sem kutat utána, hanem egy csapásra létrehozza szemlélete tárgyát, az érzéki világot, amely csupa fény és báj.”
(Plotinosz_A természetről, a szemlélődésről és az Egyről)

A természet szemlélete lehet önmagunk megismerése is, abban az értelemben, hogy megláthatjuk a magasabb rendűt, mint az élet értelmét, de ez nem a kizárólagos önmagunk, mint a teljes egység, a mindenség. A minden, az Abszolút Legfelsőbbet, az Egyetlent jelenti, de mi a szerves rész, nem lehetünk a Legfelsőbb önmagában. A tökéletes mindig teljességet mutat, sohasem esik illúzióba. A tévedésekre, csak a szerves rész képes, az egyéni szabadsága révén. Amit nem tudunk, az a hibákra való hajlam miatt lehetséges. A különállóság választása lehetőséget biztosít arra, hogy akaratunk szerint válasszuk a tökéletességet, vagy megmaradunk az álmainknál, a tévedéseink csapdájában. Az egységben való megtapasztalás nem az öntudat feladását jelenti, éppen az ellenkezője valósul meg, az öntudatra ébredés. A tudás, megismerést jelent, éber látásmódot. Az egyéniség ott teljesedik ki, ahol tudatosan a teljes egésszel tud kapcsolatban állni. A tudatlan kapcsolódás anyagi létezést jelent, a tudatos viszont transzcendentális, örömteljes, mert az igaz természetünkből jön.

yathākāśasthito nityaṃ vāyuḥ sarvatrago mahān
tathā sarvāṇi bhūtāni matsthānīty upadhāraya

„Mint ahogyan a mindenhol fújó erős szél nyugszik állandó jelleggel a tér hatáskörén belül, ehhez hasonlóan léteznek Bennem az élőlények (megőrizve az önálló egyéniségüket).”
(Bhagavad Gíta_9.6)

Örömmel teli és örökkévaló

2011-04-04T11:18:00.000+02:00

A felszínes ismereteink miatt nem fektetünk kellő hangsúlyt arra, ami az életet örökké fenntartja. Ha kedvező a lelki életnek, az nem jelent szenvedést a fizikai testnek. A szenvedés érzete, az anyagi, testi felfogású kötelékek miatt van. A lemondás azt jelenti, hogy feladjuk a téves ragaszkodásainkat. Milyen kötődésekről van szó? A rosszul értelmezett birtoklásvágyról, ami a hamis én érzet miatt van. (B.G.2.71) El kell jutnunk arra a megértési szintre, hogy mi az, ami állandóságot mutat, és mi az, ami tévedésekre késztet. Az anyag ideiglenessége megzavarja a lelki öntudatosságot, ezért nem lehet iránymutató. Az ilyen minőségű érzések becsapják az egyén ítélőképességet, mert nem mutatnak reális képet, a lélek helyzetéről. Az anyagi érzékek, az elme, és az értelem fölött mindig ott van az egyéni, és a Legfelsőbb lélek, ennek a sorrendiségét nem lehet figyelmen kívül hagyni. (B.G.3.42) Ennek tudatában megérthető, hogy mi és ki tartozik hozzánk. Az élet transzcendentális ismerete örökkévaló örömteli tapasztalatot ad (B.G.9.2_su sukham kartum avyayam), ami nem hasonlítható össze az anyagi testből kiinduló érzetekkel. Ne csapjuk be önmagunkat, ébredjünk fel végre, és vegyük kézbe a saját életünket azáltal, hogy ezeket az egyszerű tényeket elfogadjuk.

Meditáció a legszebb lelki formán

2011-03-26T09:21:00.000+01:00

Nitya dharma és a bálványozás

Anyagi vagy lelki a formák imádata? A kérdés gyakran felszínre tör gyakorló transzcendentalisták között. Az anyagiság nem kizárólag abban mutatkozik meg, hogy formát vesz fel. A formák kifejezésmódot mutatnak. Annak a megnyilatkozását, hogy az életerő képes fenntartani, és mozgásra késztetni mindent, függetlenül attól, milyen közegben van. Ha anyagi síkon van, akkor is jelen van, ha a lelki világban, ott tisztán érzékelhető. A helyszín úgy változik, ahogyan elfordul az egyén a saját természetétől. Így az anyagi formák, megzavarják őt, lefoglalják a cselekvő és tudásszerző érzékeit az Abszolút Igazság megismerésétől. Ezért ez nem az állandóság, csak tévképzetet okoz. A megtévesztő anyagi energia formája, elfedi az örök lelki formákat, annak, aki nem látja, és nem érti az életjelenségeket, mi a létezés alappillére, min nyugszik minden.

„Ezért a szentírások következtetése, hogy az anyag imádata nem megengedett. Ezt láthatod. El kell azonban magyarázni egy bizonyos dolgot. Az emberek a lelki tudás és tisztaság (szamszkára) különböző szintjein vannak. A tiszta lelki tudásban levő képes arra, hogy az Úr tiszta lelki formáját imádja. A lelki tudat alacsonyabb szintjein azonban az emberek kevésbé értik Istent, és akik a legalacsonyabb szinten vannak, egyáltalán nem értik meg az Úr lelki természetét. Amikor Istenen meditál, a legalacsonyabb szinten levő ember elkerülhetetlenül úgy fogja elképzelni, hogy anyagi formája van, anyagi tulajdonságokkal. Azt gondolni, hogy az Úr múrti-formája egy agyagszobor, ugyanaz, mint úgy meditálni az elmében a Legfelsőbbön, mint akiről azt képzelik, hogy anyagi formája van. Igazából ezen a fejlettségi szinten az Úr múrti-imádata nagyon hasznos. Ha nem lenne múrti-imádat, az emberek általában nagyon kedvezőtlen helyzetben lennének. Ha egy közönséges ember nagyon akarja látni Istent, és nem láthatja még a múrti-formáját sem, elvesztene minden reményt, hogy valaha is megláthatja az Urat. A múrti-imádatot megtiltó vallások követői a lelki fejlettségnek nagyon alacsony szintjén vannak. Materialisták, nem érdekli őket az Úr imádata. Ezért a vallás alapja a múrti-imádat. A tiszta és bölcs szentek a Legfelsőbb Úr formáját szemlélik. Az odaadás megtisztította a szívüket, tudják, hogy az Úr múrti-formája tisztán lelki. Amikor a szívet egyre jobban megtisztítja az odaadás, az imádó fokozatosan megérti, hogy az Úr múrti-formája lelki forma, amely az anyagi világban tükröződik. A múrti-forma tehát az Úr lelki formája. Az emelkedett bhakták közvetlenül észlelik, hogy a múrti-forma tökéletesen lelki. A középső szinten álló bhakta azt gondolja, hogy a múrti-forma egy kép az elmében. Először a kezdő bhakta azt hiszi, hogy a múrti egy anyagi elemekből készült szobor, de amikor megtisztul a szíve, fokozatosan megérti, hogy a múrti igazából lelki. Ezért az Úr múrti-formáját a bhakták minden osztályának imádni kell. Elképzelt formát imádni tilos. Az Úr igazi, örök formájának imádata azonban nagyon áldásos. Ezért írták elő az Úr múrtijának imádatát a vaisnavák mindhárom osztálya számára. Nincs ezzel semmi baj. Éppen ellenkezőleg, nagy áldást hoz. Maga a Legfelsőbb Úr Krisna mondja a Srimad Bhágavatamban (11.14.26):

yathā yathātmā parimṛjyate 'sau
mat-puṇya-gāthā-śravaṇābhidhānaiḥ
tathā tathā paśyati vastu sūkṣmaḿ
cakṣur yathaivāñjana-samprayuktam

„Amikor egy beteg szemet gyógykenőccsel kezelnek látóképessége fokozatosan helyreáll. Ehhez hasonlóan, ahogyan egy tudatos élőlény az Én dicsőségem magyarázatait hallgatja és énekli, megtisztítja magát az anyagi szennyeződéstől, visszanyeri a képességét, hogy Engem, az abszolút Igazságot finom lelki formámban meglásson.”

„Az anyagi világban az elme hajlamos arra, hogy megteljen anyagi gondolatokkal. Ebben az állapotban az egyéni lélek (jivatma) nem képes megérteni az igazi lelki azonosságát, nem tudja szolgálni a Legfelsőbb Urat, aki Felsőlélekként (paramátma) lakozik a szívében. Miután hall és énekel az Úr dicsőségéről, és másféle odaadó szolgálatokat végez, a lélek lassan megújult erőre kap. Meglazulnak az anyagi kötelékek, amelyek fogva tartják. Amikor ezek a kötelékek feloldódnak, a lélek megerősödik, és idővel ez a transzcendens erő emelkedetté teszi. Közvetlenül láthatja a Legfelsőbbet (Isvara), és a lelki szinten cselekedhet. Egyesek azt mondják, mindent el kell utasítani, ami nem áll kapcsolatban az Úrral, és csak arra kell törekedni, hogy Őt elérjük. Az ember azonban nem válhat lelkileg erőssé csupán a száraz tudással. Honnan vegye a feltételekhez kötött lélek az erőt, hogy hirtelen lemondjon mindenről, ami nem áll közvetlen kapcsolatban az Úrral? Kiszabadulhat egy fogoly a börtönből csupán azzal, hogy szabad szeretne lenni? Az anyagi világba bebörtönzött lélek megsértette a Legfelsőbb Urat. Meg kell találnia a módját, hogyan csökkentse ezt a sértést. A szellemi lélek természettől fogva Bhagaván örök szolgája. A sértésének gyökere, hogy ezt elfelejtette. Ezért valahogy rá kell vennie az elméjét, hogy az Úrra gondoljon. Ha az Úr múrti-formáját nézi, kedvteléseiről hall és az odaadó szolgálat más cselekedeteit végzi, lassan fölébred a lélek eredeti, lelki természete. Ahogyan fokozatosan önmagára ébred, úgy érzékeli közvetlenül a Legfelsőbb lelket.
Amikor az elme anyagi, csak anyagi dolgokra gondol. Mondhatod, Brahman, a Legfelsőbb, mindent átható. Az anyagi elme mégis azt fogja gondolni, hogy Brahman olyan, mint az anyagi elem, az éter, amely szintén mindent áthat. Ha azonban továbbra is így meditálok Brahmanon, idővel megnyilvánul a szívemben a Brahman valódi igazsága. Az idő és a tér anyagi. Ha az elme nem tud az idő és a tér fölé emelkedni a meditációban, akkor hogyan meditálhat azon, ami túl van az anyagi világon? Te elveted a múrti-formát, mint valamit, ami földből, vízből vagy más anyagi elemekből van, és az Úr elképzelt formáján meditálsz, amely térből és időből van. Ez az Úr anyagi formájának imádata, az Úr faragott képe. Nincs szükség az Úr anyagi, úgynevezett formájára. Az Úr nem anyagi. Ő lelki. Ez a természete. Ezért adtak az ácsárják egy olyan hiteles folyamatot a feltételekhez kötött lelkeknek, amely által közeledhetnek a Legfelsőbb Úrhoz. Az Úr szent neveinek zengése, kedvteléseinek elmondása, múrti-formájának imádata növelik az odaadást. Ha az imádat elérte a tiszta odaadást, láthatja a Legfelsőbb Úr lelki formáját. A filozófiai spekuláció és a gyümölcsöző cselekvés nem segítenek ahhoz, hogy lássuk az Urat.”

(Bhaktivinoda Thakura_részlet a Jaiva dharma -11.-ik fejezetéből)

Caitanya hűsítő hold-nektárja

2011-03-19T16:59:00.001+01:00

7.77
pátrápátra-vicáranam na kurute na svam param viksate
deyádeya-vimarsako na hi na vá kála-pratiksah prabhuh
sadyo yah sravaneksana-pranamana-dhyánádiná durlabham
datte bhakti-rasam sa eva bhagaván gaurah param me gatih

Nem fontolgatja, hogy valaki megérdemli-e vagy sem, nem törődik azzal,
ki a sajátja és ki a kívülálló, nem érdekli, ki fogadja el és ki nem, vagy
hogy eljött-e a megfelelő idő, az Úr azonnal átadja a tiszta odaadó szolgálat
nektárját, amit még üzenetének hallgatásával, a murtik elé járulva,
a hódolat felajánlásával, meditációval, vagy sok-sok lelki gyakorlat
végzésével is nagyon nehéz elérni. Az Istenség Legfelsőbb
Személyisége, az Úr Gaurahari az én egyetlen menedékem!

10.111
na yogo na dhyánam na ca japa-tapas-tyága-niyamá
na vedá nácarah kva nu bata nisiddhády-uparatih
akasmác caitanye’vatarati dayására-hrdaye
pumarthánám maulim param iha mudá lunthati janah

Most, hogy a könyörülettel teljes szívű Úr Caitanya alászállt a Földre,
azok, akik korábban sohasem gyakorolták a jógát, sohasem meditáltak,
nem énekeltek mantrákat, nem ismerték a vezeklést, nem tanulmányozták
a Védákat s így nem követték azok előírásait sem, nem végeztek lelki
gyakorlatokat, és sosem vonakodtak attól, hogy bűnösen cselekedjenek,
könnyűszerrel elrabolhatják az emberi élet összes céljának koronaékkövét.

(Prabhodánanda Sarasvati_Caitanya candramrita)

A motíváltság transzcendens attitűdje

2011-03-17T10:33:00.003+01:00

A vágyakozás igazolja létezésünket, amelynek minősége az, hogy milyen lelki megértés hatja át az önazonosságunkat. Ez egy sarkalatos kérdés a spirituális útkeresők között. A ki vagyok, és mi az élet értelme? Ezen az emelkedettebb gondolkodásra késztető helyzetfelismerés állapota, általában megtörténik mindenki életében. Rövid ideig elgondolkozik, aztán fontosabb elfoglaltságra hivatkozva félreteszi az ilyen irányú érdeklődése kielégítését. Arról már nem is beszélve, hogy önmaga létezésének az értelméről tudomást szerezzen. Néhány őszinte kereső, aki veszi a fáradtságot, és mélyebb ismeretekre törekszik önmaga megismerésében, az egyéni lélek örökkévalósága megzavarja az identitását. A materiális alapokon nyugvó értelme, csak az egységes képben tud összefüggéseket találni, de a különálló természet felfedezése, egy ismeretlen táj (terra incognita) marad számára. Éppen ezért nem kell meglepődni azon, hogy a legtöbb szellemi lelket kutató iskola, személytelenséget hirdet.
Az érdeklődés önálló szabad akaratot jelent, a hibák, a tévedésekre való hajlam is ezt igazolja vissza. Az egyéniség megtagadható, feladható, de elveszíteni akkor sem képes valaki, mert természetének örök sajátsága a viszonyulás, a szemlélődés, a vágy kifejezésmódjai. Elfedhető, de akkor is megmutatkozik az önálló döntésekben, és a személyes érzések kölcsönhatásaiban. A gépeknek nincsen önállósága, de az egyéneknek mindig marad némi függetlenség, ami a természetüket mutatja meg.

A Bhágavatam minden védikus tudás lényege

2011-03-11T13:31:00.001+01:00

Jíva Góswámi_Tattva sandarbha

24. anuccheda;

24.1

/ yad eva kila dristva shri-madhvacarya-caranair vaishnavantaranam
tac-chishyantara-punyaranyadi-ritika-vyakhya-pravesha-shankaya tatra
tatparyantaram likhadbhir vartmopadesha krita iti ca satvata varnayanti./

Az Úr bhaktái elmondják, hogy jóllehet Srí Madhvácárya közvetlenül a Sankarácárya-féle tanítványi láncolathoz tartozott, a Bhágavatamot elolvasva átpártolt a vaisnava iskolához. Felismervén, hogy egyes vaisnavákra befolyást gyakorolnak Sankara egyik tanítványi láncolatának, mint például Punyaranyának a magyarázatai, Madhvácárya megírta a Bhágavata tátparyát (ami a Srímad Bhágavatam egyik magyarázata), azért, hogy rámutasson, az odaadó szolgálat a helyes végkövetkeztetés.

24.2

tasmad yuktam uktam tatraiva prathama-skandhe:
tad idam grahayam asa sutam atma-vatam varam
sarva-vedetihasanam saram saram samuddhritam
dvadashe: sarva-vedanta-saram hi shri-bhagavatam ishyate
tad-rasamrita-triptasya nanyatra syad ratih kvacit

Mindezen érvekhez a Bhágavatamból az alábbi állítások kapcsolódnak.
Az első énekben (1.3.41)

„Srí vyásadéva kiválasztotta a védikus írások és az univerzum történelmének a legjavát, s átadta azt a fiának, akit a legnagyobb tisztelet övez az önmegvalósítottak között”

A tizenkettedik énekben (S.Bhág.12.13.15) „A Srímad Bhágavatamot minden védikus filozófia lényegének tartják. Az, aki elégedettséget merített nektári ízéből, többé nem fog más irodalomhoz vonzódni.

24.3

tatha prathame
nigama-kalpa-taror galitam phalam
shuka-mukhad amrita-drava-samyutam
pibata bhagavatam rasam alayam
muhur aho rasika bhuvi bhavukah

ata eva tatraiva
yah svanubhavam akhila-shruti-saram ekam
adhyatma-dipam atititirshatam tamo ’ndham
samsarinam karunayaha purana-guhyam
tam vyasa-sunum upayami gurum muninam

iti shri-bhagavata-matam tu sarva-matanam adhisha-rupam iti sucakam.

/sarva-muninam sabha-madhyam adhyasyo-padestritvena tesham sarva-muninam gurutvam api tasya tatra suvyaktam./

Az első énekben (S.B.1.1.3.) ;
„Óh tapasztalt bölcsek, ízleljétek meg a Srímad Bhágavatamot a védikus irodalom kivánságteljesítő fájának érett gyümölcsét! Srí Sukadéva Goswámi ajkairól fakad e gyümölcs, s ezért még zamatosabbá vált, bár nektárja mindig ízletes volt mindenkinek, még a felszabadult lelkek számára is.”

Ugyanabban az énekben (1.2.3);
„Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat neki (Sukának), minden bölcs lelki tanítómesterének, Vyásadeva fiának, aki az anyagi lét legsötétebb régiói átszeléséért küzdő, rendkívül materialista felfogású emberek iránti mélységes együttérzéséből elbeszélte a védikus tudás legjavának e bensőséges kiegészítését, miután tapasztalati úton ő maga is elsajátította.”

Ezek a versek utalnak arra, hogy a Srímad Bhágavatam tanításai minden más filozófia felett állnak. Tisztán jelzik azt is, hogy amikor Sukadeva Goswámi leült az összegyűlt bölcsek között, hogy elmondja a Bhágavatamot, akkor minden jelenlévő gurujává (tanítójává) vált.

Átértékelés

2011-03-02T08:27:00.000+01:00

Az átértékelés lehetősége az, hogy milyen látásmóddal rendelkezünk. A szemléletet nem lehet gyökeresen megváltoztatni életmódváltás nélkül. Ebbe a hibába sokan beleesnek. Ezért van annyi csalódottságot megélő a lelki életben. A vallásos életfelfogást a laikusok hajlamosak „a gyengéknek az imádkozásba való menekülésének” nevezni. Ez úgy hangzik, mint amikor egy materialistát azzal vádolnának, hogy az élettelen anyagi elemekből próbálja levezetni az élet értelmét. Egyik sem mutat teljes képet, mivel az anyagi alkotóelemeket ugyanúgy az élő lélek hatja át, mint ahogyan az embert is.

yā niśā sarvabhūtānāṃ tasyāṃ jāgarti saṃyamī (B.G.2.69.)

„Ami minden élőlény számára éjszaka, ébredés az önfegyelmezett embernek”

A különbség az anyagi világot vizsgáló és a transzcendenst meglátó között az, hogy az utóbbi a teljességet próbálja megérteni, míg az előbbi kizárja ennek a lehetőségét. Ő csak az ideiglenességet értelmezi, a változásokat követi a tökéletlen érzékfelfogásával, anyagi segédeszközök fejlesztésével. A spirituális nézőpont távolabb mutat, felfedezi az állandóságot az anyagi változások között is, és a látó tudja azt, hogy a lelki örökkévalóság nem jelent változatlanságot, hanem a Legfelsőbbel fennálló kapcsolatot fogadja el a sajátjának, és ez elégedettséggel, és növekvő boldogsággal tölti el, a brahma nirvána szintjén nem veszíti el az egyéniségét, hanem akkor kezd ráébredni arra, ott kezdődik a tisztább lelki élete, a lelki helyzetének felismerése (bráhmi sthítih_2.72.) a brahman lét, az isteni létezés.

Születésnapra

2011-03-01T09:28:00.002+01:00

Az évek, mint a fákon az évgyűrűk az elmúlásról írnak,
Felnőnek az ég felé a konok, és hamis vágyak.
Közelibbnek látszik a fény, ha nagyobbra nyújtja a karját,
Amitől láthatóvá tesz mindent, az megmutatja önmagát.

Ki ismeri fel, azt, amit egyedül felfedni nem képes az értelem,
Hol talál megnyugvást az ész, ahol nincsen többé félelem.
Ki mutatja meg, hogy a negyvenegy év távlata is egy pillanat csupán,
Ki elégszik meg végre az időntúliság áldást hozó pillanatán.

Az egyéni természet

2011-02-22T10:26:00.000+01:00

A véleményalkotás egy meghatározó tényező mindenki életében, ez alól senki nem tudja mentesíteni magát. „A ne ítélj, hogy ne ítéltess” életelv azt jelenti, hogy amilyen minőségben viselkedünk másokkal szemben, idővel annak az eredménye fog visszaköszönni. Az emberi cselekedeteknek van egy értékmérője, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt fontos figyelembe venni. A döntéseinkért mi vagyunk a felelősek, és annak visszahatásait nem háríthatjuk át másokra, a körülményekre, a tévedéseinkre, vagy gyengeségből a nálunk erősebbekre. Mindenki akkora mértékben felelős önmagáért és a környezetéért, amekkora kötelezettséget kapott, és felvállalt mások lelki és szellemi fejlődéséért. Akit a tiszta lelki tudatosság vezérel, vagy legalább megértette azt, hogy aszerint kell cselekednie, az isteni tudatára eszmélhet.

na hi jñānena sadṛśaṃ pavitram iha vidyate
tat svayaṃ yogasaṃsiddhaḥ kālenātmani vindati

„Ebben a világban semmi sem olyan magasztos és tiszta, mint a transzcendentális tudás. Ez a tudás minden misztika érett gyümölcse, s ha valaki tökéletessé válik az odaadó szolgálat (a jóga) végzése során, az idővel belülről örvend e tudásnak.” (B.G.4.38)

A lelki megértés a tiszta önazonosság megértését jelenti, azt hogy kik vagyunk, mi az örök természetünk. Az isteni tudatú személy megérti, hogy ő felette áll az anyagi test érzékfelfogásának. A testi érzékek elmerülnek az anyag élvezetébe, de a lélek a Legfelsőbb Lélek szolgálatából táplálkozik. Ez az, ami az egyéni lélek örök azonosságát bizonyítja, minden más ideiglenes és tévedésekre késztető erővel bír. Befedi az egyéni tudatát, és nem képes helyes döntéseket hozni. Az én teljes megtisztulása csak az elme, az értelem, és az érzékek aktív lefoglalásával valósulhat meg.

kāyena manasā buddhyā kevalair indriyair api
yoginaḥ karma kurvanti saṅgaṃ tyaktvātmaśuddhaye

„A jógik lemondanak minden ragaszkodásról, és testükkel, elméjükkel, értelmükkel, sőt érzékeikkel is egyedül a tisztulás érdekében cselekszenek” (B.G.5.11)

Mi az, ami hozzánk tartozik, mihez, és kihez ragaszkodunk? Ez dönti el, hogy hol állunk a lelki megértésünkben. (lásd B.G.5.12)

Tartsd magad távol tőle

2011-02-21T14:10:00.001+01:00

Repülhetsz a térben a vágyak határtalan szárnyán, de meddig tart fenn az égben,

Bíznod kell abban, hogy nem hagynak árván, a családod erős köteléket adhat.

A mezőn egy árva szalmaszál, amit odasodor a szél, egyszer úgyis utolér,

A meggyőződés megnyugvással tölt ki, eloszlatja a végtelennek tűnő álmokat.

A túl sekélyes tervek lassan elsüllyednek a robajló tenger vad áramlatában,

Az arcodra kíméletlenül ráírja a sors, amit magadnak ítélsz, a jövőbe vetett hitteddel.

Ártatlannak tűnik ez az egyszerűség, és mégis mindig kínoz egy váratlan fájdalom,

Egyszer végleg el kell hagyni annyi mindent, ami összefűz a láthatatlan sors-fonálon.

A Kellő higgadtsággal, mindig állj elébe annak, ami csábítóan hat, vagy nehézséget okoz,

Ha benne is vagy, mindössze lefoglal, tőled akkor is független marad, nem tehetsz érte semmit.

Viseld a nehézséget türelemmel, a kellemeset józan értelemmel, a fontos az, amit közvetít,

A féktelen szenvedély, és a tompa restség, ami magában káros végletességet hordoz.

A harmónia nem okoz függést a határos lét megtévesztő tárgyai között,

Olyan állapotban tart, ahonnan az erényesség hidat emelhet az örök értékeknek.

A sugárzó napfény idővel átszűrődik a szürke égbolt felhői fölött,

A lélek világossága felette áll a vonzások és taszítások közötti kísértésnek.

Élelmiszerválság

2011-02-19T11:45:00.000+01:00

Vajon hamarosan úgy tekintünk 2011-re mint a nagy globális élelmiszerválság kezdetére? Az élelmiszerárak emelkednek, a tartalékok vészesen fogynak és több országban láthattuk, hogy a kétségbeesés az utcára viszi a tömegeket. Az éhség nagy úr, egy éhes ember sok mindenre képes. A legtöbb számítás szerint 2050-re a föld lakossága eléri a 9 milliárdot. Már most is sok millióan éheznek. Mi lesz később? Egyre ádázabb küzdelem folyik a föld élelmiszertartalékaiért és egy globális éhínség a fejlett országokat is térdre kényszerítené. Sok egykori exportőr ma már kénytelen a korábban exportált termékeket importálni. A legfontosabb gabonák ára az egekbe szökött és az ENSZ Élelmezésügyi szervezete, a FAO szerint ez a trend 2011 során folytatódik.
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma szerint a kukorica tartalék 15 éves mélypontra süllyed év végére.
Magyarországon az árvizek is nagy kárt okoztak a mezőgazdaságnak. A Pékszövetségnél attól tartanak: elfogyhat a búza, és egyre több malom nem tudja majd kiszolgálni a sütödéket. Az új búzából készült lisztre pedig legkorábban-augusztusban számíthatnak. Megoldás lehet a problémára a búzaimport, amely esetén 35-40 százalékos lisztáremelkedésre kell felkészülni. A kenyér így 400 forintba is kerülhet majd Magyarországon. Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke még tavaly novemberben egy szakmai fórumon elmondta, hogy a pékek jó része azzal tölti napjait, hogy liszt után szaladgál, ugyanis malmok sora állt le.
Ezzel szemben még november végén, és idén a parlamentben is azt nyilatkozta Fazekas Sándor a vidékfejlesztési tárca vezetője, hogy szerinte inkább spekuláció az a hír, miszerint nincsen elegendő itthoni búza. Szerinte megtermett és rendelkezésre is áll a gabona.
A gabonát a kerekedők felvásárolták és megvan az esélye annak, hogy a hiány abból keletkezik, hogy a jó minőségű gabonát exportálják, és helyette északi szomszédunktól hoznak be vagy akár amerikai importról is szó lehet.
Magyarországon nemcsak a dráguló liszt okolható a kenyérfélék árának emelkedéséért, hanem a történelmi csúcson járó üzemanyag- és energiaár is.

Komoly aggodalmat váltott ki az ázsiai hatóságok körében is az élelmiszerárak drasztikus növekedése. A hatóságok attól tartanak, hogy megismétlődik a 2008-as élelmiszerválság, amely régió szerte zavargásokat váltott ki.
Vészcsengőként hatott az ENSZ Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Szervezetének azon figyelmeztetése, melyben felhívta a figyelmet arra, 2008-ban emberek milliói kerültek veszélybe azt követően, hogy az élelmiszerárak átlépve a lélektani határt rekordot döntöttek a régióban. A Világbank elnöke Robert Zoellick felhívta a figyelmet arra, az élelmiszerárak újabb emelkedése "veszélyezteti a globális növekedést és a társadalmi stabilitást". Ázsiában az infláció emelkedése komoly aggodalmat váltott ki a három legnépesebb országban, Indiában, Kínában és Indonéziában, különös tekintettek a búza és a rízs árára.
Manmohan SIngh, India miniszterelnöke kedden (2011.február 1) összehívta a legfelsőbb kabinetet, hogy politikai lépéseket tegyenek a felmerülő problémák megoldására, melyeket elsősorban az élelmiszer inflációjának 18 százalék főlé emelkedése, illetve az év ezen szakában szokatlan, heves esőzések okoznak. Az időjárási anomália veszélyezteti a dél-indiai területek növénytermését.

Singh kormánya megtette az első lépéseket, hogy ellenőrzése alatt tartsa az árakat. Többek között rízs és búzaállományokat szabadított fel, kiterjesztette a hüvelyesek exportjának tilalmát és meghatározta a raktárakban tartandó cukor minimumát. A pénzügyi tárca gazdasági főtanácsadója, Kaushik Basu azonban figyelmeztetett arra, hogy veszélyes lenne a kormány beavatkozásának erejét túlbecsülni.

- Súlyos hiba lenne azt gondolni, hogy a kormány teljesen az ellenőrzése alá vonhatja az árak mozgását - fogalmazott Basu. - A kormány egy olyan szerv, amely csak jelzéseket adhat, stratégiai lépéseket tehet, hogy a lehető legnagyobb mértékben ellenőrzése alatt tartsa az árakat - tette hozzá.

Bajban a globális gazdaság pillérei

Az élelmiszerárak emelkedése általános inflációt gerjeszt, és megismerteti Indiát és Kínát a monetáris szigorítások szükségességével is. India központi bankja 2010-ben hat alkalommal emelte meg a kamatokat, Kínában pedig az elmúlt három hónap alatt kétszer volt szükség erre a lépésre.
Szakértők szerint azonban a kamatok emelése csupán felületes kezelése a problémának, hiszen az infláció mértéke a kereslet és a kínálat komplex rendszerének függvénye. A mostani áremelkedések elsődleges oka a rossz időjárás, a növekvő kereslet és a korlátozott export.
A 2010 novemberi 11,7 százalékos élelmiszer-infláció alkalmávak a kínai kormány ígéretet tett arra, hogy biztosítani fogja a megfelelő élelmiszerellátást, illetve megállítja a spekulációkat az árupiacon. Hu Jintao elnök ellátogatott alacsony jövedelmű pekingi családokhoz, és megígérte nekik, hogy több segítséget fognak nyújtani a rászorulóknak. Eközben Wen Jiabao a nemzetközi rádióban tartott beszédében kijelentette, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy az árakat alacsonyan tartsa.

Növelni kell az élelmiszerbiztonságot

Azt követően, hogy a közelmúltban látogatást tett Kínában, Olivier De Schutter, az ENSZ különleges előadója az élelemhez való jogokról szólva arról beszélt, Kínának lépéseket kell tennie, többek között például a talajerózió ellen, hogy biztosíthassa a jövőben az élelmiszerbiztonságot.

A múlt héten (2011 február első hete) megjelent svájci kutatás szerint azonban Kínának van oka az aggodalomra, ugyanis az élelmiszer-infláció Japán kivételével az egész kontinensra ki fog terjedni 2011 közepére, és 15 százalékon fogja elérni a csúcspontját. A Credit Suiss svéd bank tanulmánya felhívja a figyelmet arra is, hogy továbbra is nehezen mérhető fel, milyen károkat okoztak a tavalyi év nagy árvizei Pakisztánban, Thaiföldön és Vietnámban, ahol hatalmas rízsföldeket rombolt le a víz.

A 2008-as válságot részben az okozta, hogy az élelmiszerhiánytól való félelem következtében az országok exporttilalmat rendeltek el, melynek következtében jelentősen megemelkedtek a világpiaci árak. A közgazdászok szerint az ázsiai országok ezalkalommal sokkal szerencsésebb úton fogtak hozzá a probléma megoldásához, és sokkal nagyobb mennyiségű, és egészségesebb búzát termelnek, mint 2008-ban.
A tunéziai kormány bukásakor a tömegmédia és lelkes szakértői csapatuk, az előttünk zajló események által félrevezetve, azonnal hangoztatni kezdték az egyértelmű következményeket, miszerint más arab országok, a tunéziai eseten felbátorodva megkísérelhetik saját autokrata és korrupt kormányaik megdöntését.
Egyiptom után, Algériában, Jordániában, Marokkóban és Jemenben is forradalmi a hangulat. A közel-kelet gazdagabb és szorosabb irányítás alatt álló királyságai sem lesznek immunisak a királyság létjogosultságát megkérdőjelező kihívásokkal szemben.
Nem csak a közel-keleten várhatók erőszakos megmozdulások.

Trendelőrejelzés: Az észak-afrikai és közel-keleti hatalomváltások és az Európában megjósolt zavargások nem szándékos következményei éppen annyira drámaiak lesznek, mint előre megfontolt szándékuk: a hatalmon lévő kormányok megdöntése. Az elnökök, miniszterelnökök, kabinetfőnökök és külpolitikai szakértők felhívása a „békés hatalomátvételre” nem más, mint diplomáciai kétértelműség és üres beszéd. Tiszta és bonyodalommentes forradalom nem létezik.

A világ vezetői és a média nem fogja fel, mit jelentenek az Egyiptomban zajló események. Egy polgárháború-sorozat előjátéka ez, ami regionális háborúkhoz és a XXI. század első nagy háborújához vezet majd.

(forrás_http://vegsoidok.hu/blog/trendfigyelmeztetes-a-forradalmi-hangulat-atterjedhet-mas-regiokra-–-europa-a-kovetkezo-mondja-gerard-celente)

-
Egyre nehezebben elégíthető ki a világ növekvő élelmiszer-szükséglete, miközben rekordokat döntenek az árak, ami többfelé lázadással, zavargással, akár rendszerek bukásával fenyeget. Az élelmezés biztonsága az agrártermelés és -kereskedelem átszervezését igényli.

Pánikfelvásárlás kezdődött a búza és a rizs világpiacán. Mint a boltokat hiány esetén megrohamozó kisemberek, úgy ostromolták a gabonaimportőr államok a termelő országokat, hogy feltöltsék a tartalékaikat. A világ legnagyobb búzavásárlója, Egyiptom illetékes kormányügynöksége múlt pénteken – Hoszni Mubarak elnök távozásának napján – újabb szállításra adott megbízást, és a mostani pénzügyi évben már közel annyi búzát vett, mint tavaly összesen, jelezve, hogy a politikai felfordulás közepette még fontosabb lett a lakossági ellátás biztonsága. Egyre keresettebb a rizs is, Indonézia például januárban a tavalyi import kétharmadánál is nagyobb mennyiséget rendelt.
Hasonlóan tett Észak-Afrika és Ázsia több állama is, így például Algéria, Szaúd-Arábia vagy Banglades, hogy a később várhatóan még magasabb árak helyett még a mostani kondíciókkal jussanak hozzá alapvető élelmiszerekhez, és ezzel elejét vegyék esetleges kenyérlázadásoknak, amelyek például Tunéziában néhány hete az elnök bukásához vezettek. A politikai elégedetlenség mellett az élelmiszerárak emelkedése volt az egyik fő oka Egyiptomban és más térségbeli arab országokban is az utóbbi hetekben felerősödött elégedetlenségnek és az annak nyomán kitört zavargásoknak. Az aggodalmakat csak fokozhatta, hogy a Világbank és az IMF a minap figyelmeztette a világ áremelkedések által még nem sújtott szegény régióit, például Fekete-Afrikát és a karibi térséget: készüljenek az elkerülhetetlen drágulásra, illetve annak társadalmi következményeire.
Az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) húsz afrikai országot sorolt fel, amelyek az idén külső élelmiszersegélyre szorulnak. Az Oxfam brit segélyszervezet franciaországi tagozata szerint megismétlődhetnek a 2008-as éhséglázadások, amelyek akkor több mint harminc országban törtek ki. Az éhínség ráadásul olyan, stratégiailag fontos és kényes politikai-katonai helyzetben lévő országokat sújt, mint Afganisztán, Pakisztán, Észak-Korea, Jemen vagy Irak.
Egyéb jelek is arra utalnak, hogy világszerte aggódnak az élelmiszer-biztonságért. India nemrég meghosszabbította a lencse és az étolaj exporttilalmát, és nagy mennyiségű vöröshagymát vásárolt politikai-gazdasági riválisától, Pakisztántól. A kínai kormány már tavaly novemberben utasította az önkormányzatokat, hogy fagyasszák be az élelmiszerárakat, és ha szükséges, más intézkedéseket is vezessenek be a drágulás ellen. Peking azt tervezi, hogy az idén támogatásokkal ösztönzi a gabona vetését. Dél-Korea csökkentette az importtarifákat, többek között a tejporét és a kávéét. A mexikói kormány decemberben határidős ügyletekkel igyekezett biztosítani a közép-amerikai országban kenyérként fogyasztott tortilla alapanyagául szolgáló kukorica jegyzését, emlékezve arra, hogy három éve tüntetésekhez, politikai válsághoz vezetett a kukoricalepény drágulása. Oroszországban tavaly a búzaexport tilalma jelezte a fokozódó gondokat.
Az EU is megtette az első lépéseket, hogy enyhítse a piacokat érő nyomást. Az étkezési búza és az árpa importvámjának felfüggesztését javasolja például, de lehetővé tenné a további cukorbehozatalt, a jelenleginél is alacsonyabb tarifákkal. Az európai búza árának emelkedését elsősorban az észak-afrikai és a közel-keleti vásárlásokkal magyarázzák. Tavaly július óta az európai búzakivitel az ötödével nőtt, az árpáé pedig a hétszeresére ugrott.

A felvásárlások és az adminisztrációs intézkedések azonban visszaütnek, és újabb lökést adnak az élelmiszerárak hónapok óta tartó globális emelkedésének. A FAO árindexe januárban a hetedik egymást követő hónapban haladta meg a legutóbbi, 2008-as élelmiszerválság idején mért értéket. Sőt a legmagasabb szintre emelkedett 1990 óta, amióta a világszervezet az 55 alapanyagot – köztük a búzát, a kukoricát, a rizst, az étolajat, a cukrot, tejtermékeket és húsféléket – tartalmazó kosár alapján regisztrálja a változásokat. Az emelkedés februárban is folytatódik, szakértők 2011 egészére 20 százalékos drágulást jósolnak.

A 2007–2008-as krízis már jelezte a gondokat, ám a problémát akkor még szőnyeg alá lehetett söpörni, mivel a világgazdasági válság átmenetileg visszavetette a globális keresletet. Az ellátás hiányosságai a világgazdaság magára találásával újra jelentkeztek, hiszen változatlanul megvan az alapvető ok: a Föld népességének gyarapodása, illetve a feltörekvő országok szélesedő és izmosodó középosztályának növekvő fogyasztása.

A keresleti többlet fő forrását adó harmadik világban eközben nem javult a mezőgazdasági termelés hatékonysága. A gazdálkodást főként családi vagy közepes méretű gazdaságok végzik, amelyek rendszerint állami kölcsönöktől függnek, és a kiszámíthatatlan olajár miatt ki vannak téve a műtrágya és a növényvédő szerek szintén egyre erőteljesebb drágulásának. A Világbank és az ENSZ az öntözőrendszerektől a raktárkapacitás bővítésén át a szállítási infrastruktúra fejlesztéséig új beruházásokra buzdítja a kormányokat – de a befektetések szinte minden érintett államban jócskán elmaradtak a szükségestől.

A 2010–2011-es szezonban ráadásul az időjárás sem kegyes. A La Ninaként ismert időjárási jelenség – a Csendes-óceán trópusi vizeinek lehűlése – által okozott hatások olyan erősek, mint az 1973–1976-os katasztrófák idején, amikor a szárazságok a második világháború utáni legsúlyosabb élelmiszerválságot idézték elő. Az azt követő években úgy megugrottak az árak, hogy a The Economist című londoni hetilap szerint reálértékben még a mostaninál is közel 40 százalékkal magasabbak voltak. Ráadásul az ausztrál meteorológiai intézet szerint a mostani La Nina ereje – az egyik fő paraméter alapján – 1973 óta a legnagyobb.

Argentínában és Brazília déli részén a szárazság a szója és a kukorica termését veszélyezteti. A két ország adja a globális szójaexport közel felét, a kukoricáénak pedig több mint a negyedét. Az USA-ban és Mexikóban a szokatlanul hideg tél tizedeli a búza és a kukorica hozamát.

A világ harmadik legnagyobb nyerscukorexportőrének számító Ausztráliában a Yasi ciklon február elején a cukornádültetvények negyedét tette tönkre. Míg Indiában, Pakisztánban és Kanadában áradások pusztítottak, Kazahsztánban szárazság sújtotta a búzamezőket. Kínában, ahol tavaly árvizek mostak el termőterületeket, a FAO szerint most a téli szárazság teheti tönkre az ottani búzatermés kétharmadát. Az időjárási előrejelzések szerint a La Nina még három hónapig tart, de ha a nyárra is áthúzódik és továbbterjed az északi féltekére, akkor az USA-ban is szárazságot okozhat.

A világ elérkezett a változékony élelmiszerárak korába – figyelmeztet az ENSZ Világélelmezési Programja (UNWFP). Az árak elszabadulásában sokak szerint komoly szerepet játszik a spekuláció: az alacsony kamatok miatt óriási pénzek vándorolnak a nyersanyagpiacokra. Az ENSZ egyik tanulmánya is azt állítja, hogy az élelmiszerárak emelkedésének jelentős részéért a spekuláció a felelős. Ennek ellentmond, hogy az amerikai árupiacokat felügyelő CFTC szerint nincs feltétlenül összefüggés a spekuláció és az ár között, az árak alakulása és a befektetési pozíciók gyakran ellentétes irányúak.

Nicolas Sarkozy francia elnök a G20 idei elnöki tisztét betöltő Párizs részéről a júniusra tervezett csúcstalálkozó fő napirendi pontjává kívánja tenni az élelmiszer-biztonságot és a spekuláció elleni harcot. Szakértők azonban már most figyelmeztetnek, hogy a spekulációellenes – amúgy a francia gazdák fülének kedves – szólamok visszaüthetnek, ha elterelik a figyelmet más fontos kérdésekről. Így például arról a 2009-ben indított kezdeményezésről, hogy az USA és Európa hagyjon fel az utóbbi évtizedek élelmiszer-segélyezésre alapozó politikájával, és inkább a mezőgazdasági termelés támogatására fordítsa a forrásokat. Erre a G8 a két évvel ezelőtti olaszországi csúcstalálkozóján 20 milliárd dollárt ígért.

A brit kormány által megrendelt – több száz tudós részvételével készült – friss tanulmány szerint égető szükség lenne az élelmiszer-termelés és -ellátás kiemelt kezelésére. Valami elindult, hiszen Barack Obama amerikai elnök már 2009-es beiktatási beszédében utalt a problémára, amelyre először a Gates Foundation hívta fel a figyelmet, amikor 2006-ban agrárkutatásokat kezdett finanszírozni. A mezőgazdaság reformja nélkül nem lehet felszámolni az éhezést és a szegénységet – hangzik Bill Gates amerikai milliárdos alapítványának mottója. A szervezet eddig 14 milliárd dollárt fordított harmadik világbeli termelők támogatására.

A nemzetközi összefogás azonban még távolinak tűnik. Washington és Brüsszel például támogatná az élelmiszer-termelés, a fogyasztás és a készletek adatainak legalább a G20-országok közötti harmonizálását és nyilvántartását, de Kína és India ellenzi a tervet. Párizs azt is reméli, hogy megszerzi a húszak beleegyezését az exporttilalmak korlátozásába, itt viszont megint csak Kína és India, valamint Brazília és Argentína köti az ebet a karóhoz.

(Források: KERESZTES IMRE_HVG, bombahir.hu,)

Anyagi és lelki

2011-02-14T17:12:00.003+01:00

Általában a legnagyobb nehézséget az okozza az anyagi világban feltételekhez kötött léleknek, hogy nem tud elvonatkoztatni a tökéletlen látásmódja, és a körülötte létező világról. ami megtévesztő lehet így az ő számára. A világ is a tökéletességre mutat, arra hívja fel a figyelmet [ahaṃ sarvasya prabhavo_én vagyok mindennek az eredete_B.G.10.8], hiszen az, aki azt fenntartja, és befolyásoló erejét kiterjeszti, erre utal. A tökéletességnek is vannak fokozatai, mint teljesség részleteinek a megismerése, és ahhoz való viszonyulás. Személytelen módon nem lehet teljes képet kapni róla, mert így, egy olyan távolságot tart fenn, ami nem hidalja át, az egyén tökéletlen látásmódját. A személyes kapcsolatból indul ki minden, innen vezethető vissza. Ennek az örökké fennálló kapcsolat fájának az anyagi világban látható hamis gyökerét az elkülönülésből kiindulva, e tudás fegyverével (asanga sastrena_15.3) ki kell vágni, hogy megszakadjon a hamis kötelék. Amíg valaki, eddig a pontig nem képes eljutni, sok nehézséggel, és félreértéssel fog találkozni az élete során, ami mindig akadályt fog emelni, a lelki megértése fejlődésében.

kleśo 'dhikataras teṣām avyaktāsaktacetasām
avyaktā hi gatir duḥkhaṃ dehavadbhir avāpyate

Rendkívül nehéz előrehaladniuk azoknak, akiknek elméje a Legfelsőbb megnyilvánulatlan, személytelen aspektusához vonzódik. Ezen az úton mindig nagyon fáradságos az előrejutás a megtestesült lények számára. [B.G.12.5.]

A szándék, és a számok

2011-02-11T13:52:00.002+01:00

A számok világát éljük, minden teljesítményt így mérünk meg. A mutatók annak kedveznek, akik a számokat meghatározzák. Mi számít kevesebbnek, és mit jelent a több? A fejlődés abból áll, hogy ki kezeli a pénzt, ki gyakorolja a tulajdonjogot? Tulajdonosok jönnek, és mennek. Újabb keserves harcok árán, életek mennek válságba, elmúlik az idő, és elveszíti mindaz értelmét, ami célnak lett kijelölve, mert mindössze csak egy fejezet marad, az emberi élet könyvében. Kezdeti szakaszában a megvalósulás előtti tervek mindig izgalommal töltik el az elmét. Később mikor elérkezik a várva várt pillanat, már nem tölti el a szívet akkora kielégülés. A feltételezések mindig becsapnak, és hamis támpontokat adnak. Gyakran mondják, hogy aki nem mer nagyot álmodni, azzal nem történnek nagy dolgok az életben. Ez jól hangzik, mint ösztönző erő arra az elképzelésre, hogy sokmindent elérhet a pozitív hozzáállásával. De félreérthető ennek a jelentése. Mit jelent az, hogy pozitív életfelfogás, és mitől valósul meg egy elképzelés? Van, aki elér néhány elképzelést a sok milliárd gondolatai közül, amelyek percről-percre, és évről évre éltetik és fenntartják a létezésének lehetséges végkifejletét. Az ember annyi mindent gondol az élet értelméről, és annyi elképzelése van arra, hogy ezt miként váltsa valóra. Ha megvalósul néhány látványosnak tűnő álma, akkor az édes feledés homályába vész, az a sok kudarc, megalkuvás, veszteség, aminek az árába került az a néhány számszerűen felmutatható eredmény, ami hamis büszkeséggel tölti el. Áldozatot kell hozni minden percben, napban, és évben, hogy a rendelkezésünkre álló emberi időt, milyen minőségben kívánjuk megélni. Úgy, ahogyan azt lelki értelmi képességünk lehetővé teszi, vagy úgy ahogyan anyagi helyzetünk megengedi? Vagy figyelembe vesszük mindkettőt? De az egyik mindig nagyobb súlyt vet a latba. Jobban számít az anyagilag is látható eredményesség, vagy elfogadjuk a transzcendens dolgok mindenek felettiséget, amelyek túlmutatnak, és egy sokkal nagyobb távolságot képesek átívelni, mint a mi kis mikrovilágunk játéktere. A saját életünk a tét, amit felteszünk áldozatként a pillanatnyi örömök oltárán, nem számolva a veszteséggel, ami utolér, az elvesztegetett évekért. Az eltökélt szándék megmutatkozik a nagyobb távlatokban való gondolkodásban, és abban a szűnni nem akaró elhatározásban, hogy képességünk van felülemelkedni az elmúló érzelmek csalódásain.

Előrelépés

2011-02-08T14:57:00.000+01:00

Egy kevés jóra lenne szükség,
A pillanatnyi tiszta magányra,
Amikor ünneplőbe öltözik a lélek,
A nagyvilág sohasem marad magára.

Néhány jó gondolat, ami célba érhet,
Ha megérint, örök érvényt szerez.
Minden, ami igaz, magában hordozza az örökséget,
Megújuló erőt adhat, és többé nem köt feltételhez.

A fájdalom lánca

2011-02-07T09:24:00.000+01:00

Mit mutat meg önmagából az, aki kiéli a hamis vágyait,
Ledöntene minden akadályt, számára az a rend, hogy nincsen szabály.
A világot magáénak tudja, nem ismer magasabb rendűséget,
Csak sodorja az ár, ami harcban áll, minden elképzelt tervének.

Kigúnyolja az eljövendőt, a remény nem táplálja a hitét,
A „realitás” talaján állva, önerejében bízva az egyensúlyra vár.
Tehetetlenségre ítélte már régen, ez a tétova létezés,
A fájdalom láncra verte, minden szabadnak hitt döntését.

A szerető távollét

2011-02-01T14:27:00.001+01:00

Srímad Bhágavatam 10.32.16;

„Vannak, akik csak azoknak a szeretetét viszonozzák, akik szeretettel viseltetnek irántuk – mondták a gopik, - míg mások azok iránt is szeretetet tanúsítanak, akik közönyösek, vagy akár ellenségesek velük szemben. Olyanok is akadnak, akik senki iránt sem tanúsítanak szeretetet. Kedves Krisna, légy szíves, magyarázd ezt el nekünk!

17.
A Legfelsőbb Személy, Bhagaván így szólt: Azok az úgynevezett barátok, akik csak saját érdekükben mutatnak barátságot egymás iránt, valójában önzőek. Barátságuk nem igazi barátság, s ráadásul a vallás igazi elveit sem követik. Ha nem számítanának arra, hogy hasznuk származik belőle, bizony nem is viszonozzák a másik érzéseit.

18.
Kedves karcsú derekúak! Vannak, akik őszintén kegyesek, vagy mint például a szülők – természet adta helyzetükből fakadó szeretettel viseltetnek irántunk. Azok az emberek, akik odaadóan szolgálják még azokat is, akik nem viszonozzák az érzelmeiket, a vallás igaz, makulátlan útján járnak, s ők az igazi jóakarók.

19.
Vannak aztán olyanok is, akik lelki értelemben önmagukban elégedettek (átmáráma), akiknek már minden anyagi vágya beteljesült, akik természetüknél fogva hálátlanok, és azok, akik egyszerűen csak irigyek a feljebbvalóikra. Az ilyen emberek az őket szertőket sem szeretik, azokról nem is beszélve, akik ellenségként bánnak velük.

20.
Annak azonban, hogy Én nem viszonzom azonnal az élőlények érzelmeit még akkor sem, ha imádnak Engem, az oka az, hogy fokozni szeretném szerető odaadásukat. Ilyenkor olyanok lesznek, mint a szegény ember, aki kincset talált, de aztán elvesztette, s ez olyan gyötrelmet okoz neki, hogy semmi másra nem képes többé gondolni.

21.
Megértettem, hogy pusztán az Én kedvemért ügyet sem vetettetek többé arra, hogy mit szól a világ, mit mondanak a Védák, vagy a rokonaitok, s azért tettem, amit tettem, hogy még erősebb ragaszkodással láncoljalak benneteket Magamhoz. Még amikor hirtelen eltűntem a szemetek elől, akkor sem csökkent a szeretetem irántatok. Ezért, kedves gópik, arra kérlek benneteket ne tápláljatok semmiféle haragot Irántam, a kedvesetek iránt!

22.
Nem tudom visszafizetni azt az adósságot, amit makulátlan szolgálatotok ró ki reám – Brahmá egész élete sem lenne hozzá elég. Feddhetetlen a kapcsolat, mely Hozzám fűz benneteket. Imádtatok, elvágva az otthonhoz fűződő minden köteléket, melyeket elszakítani nagyon nehéz. Legyen ezért a fizetségetek az, amit olyan dicsőségesen cselekedtetek. „

śrī-gopya ūcuḥ
bhajato 'nubhajanty eka
eka etad-viparyayam
nobhayāḿś ca bhajanty eka
etan no brūhi sādhu bhoḥ

śrī-bhagavān uvāca
mitho bhajanti ye sakhyaḥ
svārthaikāntodyamā hi te
na tatra sauhṛdaḿ dharmaḥ
svārthārthaḿ tad dhi nānyathā

bhajanty abhajato ye vai
karuṇāḥ pitarau yathā
dharmo nirapavādo 'tra
sauhṛdaḿ ca su-madhyamāḥ

bhajato 'pi na vai kecid
bhajanty abhajataḥ kutaḥ
ātmārāmā hy āpta-kāmā
akṛta-jñā guru-druhaḥ

nāhaḿ tu sakhyo bhajato 'pi jantūn
bhajāmy amīṣām anuvṛtti-vṛttaye
yathādhano labdha-dhane vinaṣṭe
ac-cintayānyan nibhṛto na veda

evaḿ mad-arthojjhita-loka-veda
svānām hi vo mayy anuvṛttaye 'balāḥ
mayāparokṣaḿ bhajatā tirohitaḿ
māsūyituḿ mārhatha tat priyaḿ priyāḥ

na pāraye 'haḿ niravadya-saḿyujāḿ
sva-sādhu-kṛtyaḿ vibudhāyuṣāpi vaḥ
yā mābhajan durjara-geha-śṛńkhalāḥ
saḿvṛścya tad vaḥ pratiyātu sādhunā

A kapcsolat szubjektív természete

2011-01-20T13:04:00.000+01:00

Az öröm egy sajátos viszony hangulata, mindenkinél másként tapasztalható.
„A rasa, egy adott kapcsolat „íze, zamata”, aki megkapja ezt a rasát, az bizonyos, hogy (ánandi) maradéktalanul boldog lesz.” (lásd_Taittiríya-upanisad 2.71.)
Az evilági kapcsolatok közvetettsége nem képes végtelen boldogságot okozni, mert hiányzik belőle az Abszolút iránti önzetlen elkötelezettség. A hiányérzet mindig megmarad, mert nincs a beteljesülés. A véges állapotok nem tudnak folyamatosságot adni, ezért az elégedetlenség mindig zavarodottságot, és csalódást okoz. A transzcendens (anyagi sík feletti) elégedettség folyamatosan megújuló érzéseket generál, és a hiány is csak elősegítője lesz a fennálló kapcsolatnak. Az anyagi világban viszont minden társulást, valamilyen önös érdek vezérel. Az egyéni érdekek tévedésekkel, és csaló hajlamokkal teliek, ezért idővel mindig kihűlnek az érzelmek. Az odaadással végzett tettek fölötte állnak az anyagi érzékek késztetésének, az eredményét állandó boldogság kíséri. Míg az anyagi tettek mindig bilincsbe tartanak, mert rabjává tesznek az egyre elégedetlenebb érzéki késztetéseknek. (lásd_B.G.3.28-29) Az egyetlen, ami hozzátartozik az egyéniséghez, az önzetlen szeretetteljes hozzáállás. Az a képesség, ami adni képes önmagából, attól függetlenül, hogy bármit is viszont remélne érte. Ez nem jelenti azt, hogy nem történik viszonzás. De éppen ez a hangulat, ami a nyílt titokban rejlik, hogy a viszonzás igénye nélküli cselekvés „szeretet-adóssága” a végtelen boldogságban tart, mert tiszta örömöt ad a Legfelsőbbnek, ami viszonzásra készteti Őt.

mayi sarvāṇi karmāṇi
sannyasyādhyātma-cetasā
nirāśīr nirmamo bhūtvā
yudhyasva vigata-jvaraḥ
[B.G.3.30.]

„Óh, Ardzsúna! Harcolj hát minden tettedet Nekem áldozva, teljes tudással Rólam, haszonra nem vágyva, semmit sem tekintve a tulajdonodnak, csüggedés nélkül!”

mallānām aśanir nṛṇāḿ nara-varaḥ strīṇāḿ smaro mūrtimān
gopānāḿ sva-jano 'satāḿ kṣiti-bhujāḿ śāstā sva-pitroḥ śiśuḥ
mṛtyur bhoja-pater virāḍ aviduṣāḿ tattvaḿ paraḿ yogināḿ
vṛṣṇīnāḿ para-devateti vidito rańgaḿ gataḥ sāgrajaḥ

„Amint Krisna Balarámával és barátaival a birkózó arénába toppant, mindenki szemében másként jelent meg, aszerint, ki milyen kapcsolatban (rasában) állt Vele. Krisna minden gyönyör és minden rasa forrása — legyen az kedvező vagy kedvezőtlen. A birkózók számára mennydörgésként hatott, az emberek legtöbbjének szemében pedig a legcsodálatosabb személyiség volt. A nők számára vágyaikat felébresztve a legvonzóbb férfit jelentette, magát Cupidót. A jelenlévő tehénpásztorok rokonukként tekintettek Rá, aki ugyanabból a faluból, Vrindávanából érkezett, a ksatriya királyoknak pedig Ő volt a legerősebb uralkodó. Szülei, Nanda és Yasodá számára a legszeretőbb gyermek volt, s Kamsának, Bhoja királyának Maga volt a megtestesült halál. A kevésbé értelmes emberek számára egy tehetetlen fiúnak tűnt, a jelenlévő yogik számára a Felsőlélek volt, a Vrisni-dinasztia tagjai pedig legünnepeltebb leszármazottjukat látták Benne. Minden jelenlévő máshogyan látta hát Krisnát, aki Balarámával és a tehénpásztorfiúkkal megjelent a birkózók arénájában”

(S. B.10.43.17._Srila Prabhupáda értelmezése_Krisna könyv 42.-fejezetből)

Az odaadó szolgálat felé vezető úton

2011-01-15T17:20:00.000+01:00

„Akit tettei nem emelnek fel a vallásos élethez, aki a vallásos szertartások elvégzésével nem jut el a lemondásig, s aki olyan lemondásban él, amely nem vezet el az Istenség Legfelsőbb Személyiségének az odaadó szolgálatához, az annak ellenére, hogy lélegzik, halottnak tekinthető.”

neha yat karma dharmāya na virāgāya kalpate
na tīrtha-pada-sevāyai jīvann api mṛto hi saḥ
(S. B.3.23.56.)

A tettek tökéletessége az odaadó szolgálathoz kell vezetnie, ez, ami értelmet ad, minden erőfeszítésnek. Az illúzió, az ideiglenes, anyagi helyzethez való ragaszkodás miatt van. Az elkülönülés érzése a téves felfogásból alakul ki. A lemondás, azt jelenti, hogy feladjuk azt az elképzelést, amelyhez a hamis birtoklás érzetünk miatt, annyira ragaszkodunk. Az is, igaz, hogy magasabb, transzcendens szinten is van elkülönülés, az egyén, egy érző lény, akit hatalmába kerít az önmagára maradt állapotból fakadó hiányérzete. Nem érzi magát teljesnek, addig, amíg nem tudja kifejezni tisztán azt a szándékát, hogy adjon önmagából. Képességét felismerve értelme legyen a cselekvő erejének. Csak azt nem érheti veszteség, aki ismeri a szíve Urát, a vágyak önbeteljesítő szándékát. Az elképzelések mindaddig hamis képet mutatnak, amíg nem ismerjük fel az odaadó szolgálat önbeteljesülését. Nincsen nagyobb erő, és hatalom, ami képes ezt felülmúlni, aki ezt megérti, az ennek a befolyása alatt él, és cselekszik, és nem érez hiányt semmiben, és senkiben.

„Azt mondják, hogy a teljes elkülönülés a szabadság legmagasabb állapota. Ezért, akinek nincsenek személyes vágyai, és nem törekszik személyes ellenszolgáltatásra, az elérheti a szerető odaadó szolgálatomat.”

nairapekṣyaḿ paraḿ prāhur niḥśreyasam analpakam
tasmān nirāśiṣo bhaktir nirapekṣasya me bhavet
(S. B.11.20.35.)

„Kedves Uddhavám, az Irántam végzett vegyítetlen odaadó szolgálat, a hívem irányítása alá von Engem. Ilyen módon még az sem képes irányítani (befolyásolni), aki a misztikus jógával, a sánkhya filozófiával, vallásos tettekkel, védikus tanulmányokkal, illetve vezekléssel, vagy lemondással foglalja le magát.

na sādhayati māḿ yogo na sāńkhyaḿ dharma uddhava
na svādhyāyas tapas tyāgo yathā bhaktir mamorjitā
(S. B.11.14.20.)

Erre a makulátlan hitből származó tiszta érzésre kell szert tennie mindenkinek, akit őszinte szándék vezérel.

„A tiszta odaadó szolgálat akkor nyilvánul meg, amikor az ember elméje egyszerre vonzódni kezd a mindenki szívében jelenlévő Istenség Legfelsőbb Személyisége transzcendentális nevének, és tulajdonságainak hallgatásához. ahogyan a Gangesz vize természetes hömpölyög az óceán felé, úgy áramlik a Legfelsőbb Úr felé, az ilyen odaadó eksztázis, amelyet nem zavar meg semmilyen anyagi körülmény.”

mad-guṇa-śruti-mātreṇa mayi sarva-guhāśaye
mano-gatir avicchinnā yathā gańgāmbhaso 'mbudhau

lakṣaṇaḿ bhakti-yogasya nirguṇasya hy udāhṛtam
ahaituky avyavahitā yā bhaktiḥ puruṣottame
(S. B.3.29.11-12.)

Ennek az odaadásnak töretlennek kell lennie, és mentesnek minden öncélú anyagias indítéktól, mert így képes elégedettséget okozni az egyéni léleknek (önvalónak).
(Lásd_ S. B.1.2.6. )

ahaituky apratihatā yayātmā suprasīdati

-ahaituki-indolatlan
-apratihatá-töretlen

A szív elégedettsége, a szilárd értelem

2011-01-04T12:07:00.001+01:00

avyakto aksara ity uktas tam áhuh paramám gatim
yam prápya na nivartante tad dháma paramam mama

„Amiről a vedantisták azt mondják, hogy megnyilvánulatlan és csalhatatlan, amit a legfelsőbb célként ismernek, és ahonnan soha többé nem tér vissza az, aki egyszer eljutott oda, az Én legfelsőbb hajlékom.”
(Bhagavad Gíta_8.21.)

Katha Upanisad 1.3.11. kijelenti, hogy semmi sem magasabb rendű a Legfelsőbb istenség hajlékánál, ami egyben a legvégső cél is. (purusán na param kincit sá kásthá paramá gatih)

A lelki tanítások, egy tradíciót képviselnek, egy olyan hagyományt, ami átörökíthető azok számára, akik azt, az életükben megvalósítják. Itt nincsen arról szó, hogy nem szerveződhet egy nagyobb közösségi létformává, és nem alakulhat intézményesült formává, ha olyan mértékű, és igényűvé nőtte ki magát. A társadalmi szükségszerűség lehetővé teszi, hogy minden egyén számára lehetőséget biztosítson a lelki felemelkedésre. Ez nem csak hit kérdése, hanem az emberi létszükséglet legfontosabb elvét is követi. A szabad gondolkodás a lelki felszabadulásban tud kibontakozni. Ez nem korlátozható magánüggyé, hiszen mindannyiunk közügyét képezi. Az egyén számára annyiban válik személyessé, hogy azt miként éli meg, a magánéletében. Sok esetben találkozhatunk olyan véleménnyel, hogy az, ami intézményesül, személytelenné, és üzletiessé válik. Ez nem fedi a valóságot, általában azok hangoztatják ezt, akik valamilyen oknál fogva sértettnek érzik magukat, és az egyéni szabadságukat korlátok közé szorítva gondolják. Nem ismerik szabadságnak a szabályozó elveit (vidheya-átma, lásd B.G.2.64_Srila Prabhupáda értelmézése), minden értékrenden alapul. Van, aki az élet fokmérőjét úgy méri, hogy mindentől, és mindenkitől függetleníteni akarja önmagát, és abban hisz, hogy ez megvalósítható. Ebben látja a teljességet. Olyan elképzelések között él, amiben a hamis látszatot feltételezi mindenütt, ami az anyagi elemekből felépül, és életjelenséget mutat. De a téves felfogás nem az miatt van, mert önálló életjelenséget mutat, egyéni vágyakkal, cselekvéssel! A tévedés illúziójának a fátyla azért fedi el a tiszta önvalót, az egyéni lélek elméjét (öntudatát), mert olyan élethelyzettel azonosítja magát, ami nem kapcsolódik a saját természetével, ezért a szíve nem elégedett. Az örökké fennálló szeretetteljes kapcsolatát nem korlátozhatja személytelenné, akkor megszűnik a kapcsolódási lehetősége, a kiteljesedés nem valósul meg, és így önmagára marad. Pontosabban, abban a hitben él, hogy önmagára ébredve is minden egyedül ő lesz „feloldódva” a Brahmanban.

Folyamatosság

2011-01-02T12:28:00.003+01:00

Az újév a folyamatosságot igazolja, ami nem feltétlenül az elmúlást jelenti. Szokássá vált az, hogy átértékeljük azt, amit eddig elértünk a kitűzött céljainkból. A magasabb minőség felé törekvés számít igazi célnak, mert az képes gyökeres változást hozni az életben, különben mindig ugyanazt a kört járjuk be, és nem történik lelki megértés. Az élőlények ebben a világban is lelki lények, elsősorban a léleknek van szüksége táplálékra, ez az, ami önmaga természetére mutat. Sajnos ezt manapság nagyon kevesen tudják, és azok között is, akik ezt elméletben elfogadják, alig akad néhány őszinte szándékú. A legnagyobb erőfeszítés, amit az emberi létformában véghez tud vinni valaki az nem a saját fizikai képességek határainak a felismerése, hanem az önmagával való szembenézés, a helyzetének a józan megítélése. Ezért aki Igaz fogadalmat akar tenni a következő évre, annak először meg kell ismernie önmagát, de nem ezt a testi külsőséget, a színházi álarcot, amit visel, amivel megpróbál, mindent elfedni. A megismerés transzcendens törekvés, túlmutat az egyének hétköznapi viselkedésein, szokásainak az elemzésén, csoportosításán. Nem az elme szintjén mozog, hanem a lélek igényeit kutatja, azt a transzcendens egyént, aki szerves kapcsolatban áll a Legfelsőbb Énnel, Istennel.

Valaminek a vége jelenthet egy új kezdetet, egy tisztább elképzelés megvalósulásának a lehetőségét. A transzcendentalisták között is vannak olyan nézőpontokat hirdetők, akik elsődleges szempontként a hibákat emelik ki, a negatívumoktól való mentességet, valaminek a megszüntetését hangsúlyozzák, és közben nem veszik figyelembe az örökké jelenlévő jót, ami, és aki mindig ott van, bárhová is tévedjen el az ember. Hibákról, tévedésekről nem feledkezhetünk meg, ezek mutatják az ideiglenes helyzetünket, de nem ezen kell állandó jelleggel elmélkednünk, ez nem tudja feloldani a rossz hajlamot. A belátást akkor követi eredményesség, ha van egy tiszta folyamat, ami képes felemelni ebből az ideiglenes állapotból. Ez a fajta állandó megújulás, változásra való alkalmasságot, alázatot igényel, de semmi esetre sem megalkuvást. A hitelesség következetessége növeli az akaraterőt, ha ez nem valósul meg, ellenkező irányt vesz, gyöngül a hit, növekszik a kétség, és erősödik a mások iránti kritika. Meg kell vizsgálni önmagunk természetét, mennyire vagyunk őszinték, és a lelki megértésünk milyen szinten áll. Lehet élni úgy is, hogy hamis képet mutatunk fel mások felé, és idővel már megszokássá válik a mindennapok során. Annyira belekeveredünk a hamis önképünk világába, el is hisszük, hogy ez a valóság, ettől vagyunk elégedettek. Önmagunk tökéletesnek hitt hamis voltát hasonlítjuk másokhoz, a hibát keressük, amin keresztül kibúvót találhatunk arra, hogy másokat közelebb engedjünk magunkhoz. Feddhetetlenek vagyunk, mert képviseljük a nagybetűs Igazságot! Nem ismerős ez a hang? Lassan mindenki elkerül, egyedül maradunk, csak ismerősök vagyunk egymás között, bajtársak nélkül. Ha a szükség úgy kívánja, mindig legyen egy ismerős, aki segít, egyébként ne avatkozzon bele senki a mikrovilágunk feddhetetlenségébe.

Újév

2010-12-31T16:32:00.001+01:00

Látni, ha a vége közel hozza a reményt,
Legyőzi a gyávát, minden hamis törekvést,
Megállítani nem lehet, önmagát járja túl,
Minden viszontagságnak ellenáll,
Akár a nap tűzi, vagy a hideg szél fúj.

Magasztald az időt, fordul egyet a kerék,
Egyre közelebb ér hozzád, ismerd fel végre!
Egy pillanatnak tűnik, oly gyorsan elillan,
Csak a szépnek tűnő emléke miatt van felidézve.

Lassan vánszorog, akiben egy tátongó űr a hiány,
Színesre festi a fehér hűvösséget ez a talány.
Hívó hangja mélyen beivódott a bőr alatt,
A zsigerekben él, de mégis olyan távol tart.

(Minden kedves olvasónak Boldog új esztendőt kívánok!)

Az utolsó lépés

2010-12-27T11:45:00.003+01:00

Az utolsó szó jogán felmerül a gondolat,
A képesség gyöngül, de a vágy megmarad.
Az ösztön önmaga formál minden testet,
Magába zár utóbb mindent, van egy határ.
Kell, hogy legyen egy teljes fordulat,
Megragadni a megfelelő alkalmat.

Beborít mindent az önzés,
Az illatos virág világa, az önátadás.
A szívek kelyhe az örök szerelem Istene,
A csábító zenész.
Az utolsó lépést mindenki megteszi,
Ki így, ki úgy, ez nem túl nehéz.
Feléd fordulni, Te rád várni,
Minden mást mi eltávolít, feladni,
Ennyi az ára, az örökké tartó boldogságra.

(2002.11.20.)

Ökumenikus hitvallás

2010-12-27T11:07:00.002+01:00

Hiszek egy Istenben, az Abszolút Igazságban,
Az örök életben, a megváltás bizonyosságában.
Hiszem, hogy én, mint egyéni lélek, a Legfelsőbb Lélekkel,
Azonosságukat tekintve egylényegű minőséget képez.

Hiszek az Isten iránti önzetlen szolgálat lelki erejében,
A saját örök természetemet akkor átélem.
Hiszem azt, hogy minden igaz vallás az Isten előtti
Teljes önátadásra ösztönöz,
Mert azt anyagi test, minden egyéni lelket
Öntudatlanságba börtönöz.

A megváltó

2010-12-24T13:39:00.001+01:00

Jászolban született, mások szerint herceg,
Az őszinte, és tiszta lélek újjászületést* hirdetett.
A szellemben éhezők végső vigaszra találtak,
Az irigyek, csak egy lázadó ellenséget láttak.

Elmerültek a test külső káprázatában,
Nem látták a tiszta fényt Istennek a fiában.
A lelket megölni nem lehet°,nem e világról való,
A mennyek országa# mindenki szívében megtalálható.

*(János 3.5)
#(Lukács 17.21)
°(Bhagavad Gita 2.24-25)

A következményekről

2010-12-22T13:57:00.002+01:00

Kérdés:
- Csak a tudatlanságnak vannak következményei, más esetben nincsen ok és oksági összefüggés?

Azt állítani, hogy csak a tudatlanságnak vannak következményei, hibás elképzelés. Mindennek létezik egy relatív, és egy abszolút oka. Az ismeretek hiánya, a szabad választása miatt van az egyénnek. A jelenségek akár az anyagi, vagy transzcendens síkról szemléljük mindig van egy felsőbb rendű oka. Nem önmagukban állnak, hanem van egy mozgatóerő, a lélek, aki fenntart. Azt, hogy mindez miként történik, az önmegvalósított tudással érthető meg. Nem ízlelhetjük meg a mézet, ha a mézesüveget csak kívülről szemléljük. Vannak örök érvénnyel bíró alapigazságok (tattvák) amelyek elfogadására nyitott, őszinte, előítéletektől tiszta szívre van szükség. A szolgálói attitűd, a segítő szándék hangulatának a megvalósítása segíti elő a megfelelő hozzáállást. Nem elég önmagunk erejéből elmélkedni, az egyén önmagában kevésnek bizonyul, ezt bizonyítja ez a világ, amiben élünk, és nem értjük saját magunkat, a körülöttünk lévő világot, és a tetteink következményeit. Az anyagi természet kötőereje, a hamis élvező szerepének a mentalitását, egy olyan tudatállapotot eredményez, amiből kiindulva nem tud elvonatkoztatni önmagától. Mindent kizárólag önmagához viszonyít, nem érti meg, hogy tőle függetlenül is létezik minden. A létezést nem úgy érthetjük meg, ha mindent összekapcsolunk önmagunkkal, a saját elképzeléseinkkel, hanem akkor kezdjük megérteni igazán a valóságot, ha el tudunk vonatkoztatni, különbségeket is látunk. Az alacsonyabb rendűségre hajlamos természetünkön felülemelkedve, a szolgáló törekvéssel, ami erőt ad, és iránymutató tudást. Az elméleti tudással az a baj, hogy nem tudja megadni a szükséges erőt, sem pedig az irányt, mert hiányzik belőle a lényeg, az a lelki erő, ami tőlünk függetlenül létezik, ami fenntart, ami boldogságot ad, ami a létezés lényege. Ez az örök létezés (sat) tőlünk független erőt képvisel, de mi viszont mindig Tőle függünk. Ez az első, amit meg kell érteni, hogy lépéseket tehessünk az Abszolút Igazság felé.

(Ok és okozat viszonyrendszere itt olvasható újra)

Az anyagi születés

2010-12-21T18:56:00.001+01:00

Sokan várták a sorukat, és voltak olyanok is, akik tolakodni próbáltak, azt remélve, hogy így, a számukra kedvezőbb feltételek közé kerülhetnek. A célra vezető szolgák, ezt nem engedték. Mások kétségbeesetten álltak, és nem értették az egészet, hogy kerültek ebbe a szituációba. Ahány csoportosulás, annyira eltérő elképzeléssel rendelkező egyének reméltek egy jobb sors bekövetkeztére. A célra vezető szolgák egy szigorú rendelkezés alapján, pontosan kiszámították az újonnan érkezők személyes tulajdonságai alapján, hogy melyik bolygóállás milyen párnak kedvez, és mikor várható a sikeres megtestesülés lehetősége. Bhagaván dász, is a sorban állt, és meglepődve nézte a többiek viselkedését. Gyakran megesett, hogy mások reakcióit elemezte, olyannak érezte magát, mint egy idegen gyermek, aki elveszítette a szüleit. Nem panaszkodott, és nem szólt semmit, tisztelettudóan várta a lehetőségét annak, hogy ő is sorra kerülhessen. A keserűség, és a remény hangulata között ingadozott, és sokszor tapasztalta, mások értetlen tekintetét. Mit keres ez itt? Ki ez a személy? Még nem láttuk errefelé. Ő csak mosolygott, és a belőle áradó nyugalommal közölte, hogy ő is csak a sorára vár. Erre aztán a többiek felbátorodva elkezdték hátrébb szorítani. Te új vagy, menjél hátrébb, sok lehetőség vár még rád, mondták neki. A célravezetők közül aztán megjelent egy erős fizikumú, és szigorú tekintetű személy és határozott hangon visszautasította a sor végére a tolongó csoportot. Miközben Bhagaván dász a sorban állt, elgondolkozott azon, hogy mi is lenne az ő számára legjobb hely, ahol jobban érezné magát. Próbált visszaemlékezni arra, hogy mi is történt vele a legutóbbi élete során, és kizárásos alapon elképzelt önmaga számára egy ideális családot, akik nem korlátozzák annyira és hagyják kellően kibontakozni a személyiségét, de ugyanakkor megkímélik a túlzott megpróbáltatásoktól. Ez elég idealisztikusan hangzott, de aztán ahogy látta, senki sem oda kerül, ahová szeretné. Annyian tolonganak, de mégsem oda kerülnek, ahová gondolták. Visszaemlékezve a legutóbbi 34 megtestesülésére, aztán arra a következtetésre jutott, hogy semmi értelme, a túlzott erőfeszítésnek, hiszen úgy is mindig másképpen alakult a sorsa, mint ahogyan szerette volna. Fáradtnak érezte magát, de élt benne a vágy egy jobb élet lehetőségére. Ön következik! Kérem lépjen előrébb, oda tessék fáradni, a 3-as ajtónál várjon, amíg nem szólítják. Bhagaván dász elindult a folyosó vége felé, és leült a 3-as ajtónál. Hosszú percek teltek el, és ahogyan a folyosón, a falon függő képeket nézte, olyannak tűntek számára, mint egy magángyűjtemény, ahol a különböző tájképeket a szerint csoportosították, hogy mikor készültek. Voltak az élethű részletgazdag alkotások, ahol a zöld dombokon a fák színes részletgazdagsága hívta fel a figyelmet, és voltak olyanok is ahol a távolság elhomályosította az egészet úgy, mint amikor valaki eltávolodik a természettől, és csak önmagát akarja megmutatni még a növényvilág és a domborzati viszonyok ábrázolásával is. Ez már a modernebb festészetet képviseli, ahol csak az egyéni törekvés számít, mit sem ér a környezet hangulata. Korszakok játszódtak le az elméjében, és elgondolkozott azon, vajon mit keres itt igazán. Minden olyan rövid ideig tart, egy élet olyan, mint egy röpke pillanat, elszáll az egész a hiú ábrándok szárnyán. Kevés az olyan alkalom, amikor őszintén tud viselkedni az ember. A legtöbb esetben csak szerepekre kényszerül, és annyira magával sodorja műsor, hogy már észre sem veszi, hogy mikor játszik és mikor is él úgy, igazán, amikor önmaga tud maradni. Amikor azt érezheti a szíve mélyén, hogy ezt önmagából élte át, és tapasztaltalja a saját helyzetét, amiből olyan következtetéseket vonhat le, amelyek tanítják, és nemesebbé válik. Gondoltam, ha már nem vagyok elég bölcs, legalább próbáljak megértő lenni, és türelmes mások felé, abból nem származhat olyan nagy baj. Hiszen mindenki törekszik egy jobb élet felé, van, aki túl erőszakosan, és van, aki szerényebben. Akik túl erőszakosak, azok több pofont is kapnak, de úgy gondolják, hogy a több pofont, majd több boldogság is követi. Erővel minden elérhető, és aki az utamba áll, azt eltiprom, és megfélemlítem. Aztán láttam azt, hogy ez sem egyértelmű, hiszen ha volt is olyan, akinek ez sikerült, egy ideig bírták a küzdelmet, aztán ahogy telt az idő, a végén egyedül maradtak, szomorú magányban, és ők féltek a legjobban attól, hogy mi lesz a jövő, mi vár még rájuk. Az ember, ha túl messzire tekint előre, az nagyon bizonytalanná tudja tenni, és az is, ha nem látja a közeli jövőt. De az, aki úgy él a mában, hogy közben mindig tervezi, a holnapját az egy kicsit realisztikusabban tudja látni a világot. Erre sok életen keresztül jöttem rá, amikor sok csalódást okozott nekem az, hogy mindig a mások iránti elvárások alapján döntöttem az életemről, és mindig a végén jöttem rá arra, hogy mások élték le az én életemet, amiért aztán nekem kellett elszámolnom. Egyedül érkezünk, meztelenül, egyedül szenvedjük el a rossz sorsunkat, és egyedül örvendünk a jó tetteink eredménye folytán, és egyedül szabadulhatunk meg a bilincseinktől.

Mindenki egyedül van! Ez egy magányos világ. Ezt értettem, meg, ahogy ott ültem, és vártam a következő születésemre. Kinyílt az ajtó, és kilépett rajta a vizsgáló biztos nő. Tágra nyitott szemmel rám nézett, úgy éreztem magam, mint akit átvilágítottak belülről. Nincsen mit titkolnom, lelepleződtek minden rejtett titkaim. Mit rejthetnék el, gondoltam magamban, mit veszítettem el annyi életen keresztül, amire éppen még visszaemlékezem. Elveszítettem a magamnak hitt boldog perceket, a kedves élményéket, amik elhitették velem, hogy fontos vagyok még másoknak, a világi szerelemnek, és mások dicsérő szavait. Azoknak, akik értékelték az irántuk tanúsított érzelmeimet, a törekvő szándékomat egy jobb élet reményében, amit, majd ha meghalok, akkor bennük tovább élhet. Megmaradt viszont a fájdalom, hogy le kellett mondanom azokról, akiket a családomnak hittem, akikért az életemet feláldoztam, és arról az egzisztenciáról, amiről azt hittem, hogy örökké az enyém is marad. Az vagyok én, és ha véget ér minden, akkor újra kezdődik minden elölről. Majd felépíthetem újra és megint boldog lehetek azokkal, akikkel jól érzem magamat, hiszen egy családot alkotunk mindannyian. Azokat, akik a dolgos hétköznapok során, irigykedtek rám, és a rossz szándékkal vezérelve csak az akadályokat gördítették elém, könnyen meg tudtam küzdeni, mert mindig volt egy menedék, ahova fáradtan visszavonulva megpihenhetett a lelkem. A család édes melege. De mindez most hol van? Megint csak egy újabb születés előtt állok, mint egy bukott diák, aki sohasem tanulja meg a leckét. Hiába állnak mögötte a szülei. Olvassál fiam hangosan, hadd halljam! Olvasom a könyvet, de a szavak csak elillannak, mint egy kosza szélben egy illat, ami megérint, aztán tovaszáll. Hallom a szavakat, de nem hat rám, érzéketlen vagyok mindenre. Most megint itt a józanodás ideje, és késő helyrehozni azt, amiről azt sem tudom, hogy hol rontottam el. Nem erről szól az élet? Kényelmes biztonságot teremteni magamnak és, azokkal, akikkel jól érzem magamat. A biztonság mit jelent számomra? Minden változik, amit ma jónak tartanak, azt felváltja egy korszerűbbnek tűnő elképzelés. A sok harc, amit az ember folytat, és mindezt miért, hogy végül mindent elveszítsen, amit önmagáért, az utódjaiért tett. De kik is az utódjai, akik utána jöttek el, egy előző állapotból, de valamilyen oknál fogva most összeköti őket a sors. Az idősebb testű magáénak tudja a fiatalabb testet? Ő is idősebb lesz egyszer, ha megéri. Ez nem lehet egy cél. Ez csak egy ragaszkodás, önmagunkhoz, vagy legalábbis ahhoz, akit önmagunknak hiszünk. Mert nem úgy tekintünk önmagunkra és másokra, mint akik benne vannak egy testben, hanem úgy mintha ők maguk lennének ez az egész külsőség, ez a dísz. Mint amikor feldíszítesz egy házat. Először letapétázod és kifested a falakat, bútorokkal zsúfolod tele, felakasztod a függönyöket, szép dísztárgyakkal kiegészíted, meghívod az ismerőseidet házavatóra, és büszkén viseled magadon a háztulajdonos titulusát. Majd ha jobban megy a sorod, veszel egy gépjárművet, lehetőleg közép, vagy felső kategóriásat, az elismertebb márkák közül, és még jobban feszülő mellkassal, azonosítod magadat egy újabb tulajdonosi ranggal. Olyannyira, hogy a végén már odáig fajul az egész, hogy az őrület határát súrolja a ragaszkodásod ehhez a helyzethez. Öntudatlanul azonosítani kezded magadat a tárgyakhoz, és minden anyagi eszköz a rabjává ejt. A kelleténél dühösebb leszel, ha megsérül valami anyagi eszköz, ami a környezetedben a rendelkezésedre áll, mert elkezdesz függeni tőlük. Személyes tulajdonságokkal ruházod fel őket. Elkezded tegezni, becézgetni. Ez ám az igazi bálványimádat. Nem a személyes Isten vallása. Ez maga az anyag istenítése, a megszemélyesített bálványozás. Olyan tulajdonságokkal ruházod fel a tárgyakat, mintha szeretni való személyek lennének, és ezzel csapdába ejt a hamisan azonosított ragaszkodásod. Szólt bennem a felismerés hangja!
Jöjjön be, meghozzuk a döntést az ön jövőjét illetően! Nos, nézzük az adatait. A vizsgálóbiztos egy mágneskártyát vett a kezébe, és lehunyt szemmel, hosszú csendes meditációba mélyült. Percekig nem szólt semmit, aztán váratlanul felnyitotta a szemét. Az ön sorsállását elemezve, a lelkiismeret tükrét megvizsgálva, arra a megállapításra jutottam, hogy egy hét múlva esedékes a következő test elfogadására. A megfelelő alkalom csak akkor lehetséges az újabb időszámításra. Azt kell, hogy mondjam, nehezebb volt megtalálni a megfelelő személyeket, mint korábban. Látom fejlődőképes, ez nagy öröm, mert elég rossz állománnyal találkoztam mostanában. Az utódomat még nem jelölték ki, talán legközelebb, ha találkozunk, még a javaslatomat adhatom a személyét illetően az igazgatótanács felé. Az a meglátásom, a mentális életútját kielemezve, hogy a tudása meg van a radikális változtatásra, csak a kellő erővel még nem rendelkezik. Ezt az erőt, a bizalom erejét meg fogja kapni a következő inkarnációja során. A fogadókészség megvan önben, csak a szerencsés helyzetet kell megteremteni. Erre a feladatra hívom fel a figyelmét, ne feledje, a segítséget kiérdemelte, mert a mentális tisztasága folytán kellően nyitott arra, hogy képes legyen feldolgozni önmaga számára, az Abszolút Igazságot. Sok sikert, önnek. Egy hét múlva, reménnyel teli szívvel indulhat az utolsó magányos utazásra. Köszönöm a bíztató szavakat, válaszoltam vissza, amint az ajtón kiléptem, és számomra eddig szokatlanul, bátrabb érzésekkel hagytam el a lelkiismeret vizsgáló biztos irodáját. Már sokszor megtettem ezt az utat, most mégis olyan meglepő volt ez az egész. Nem éreztem olyan félelmet, mint ami eddig minden alkalommal eltöltött, amikor a születésem előtti állomáson voltan. Olyannak éreztem magam, mint egy szenilis öregember, aki már csak az emlékeiből él, és nem bízik már túlzottan a jövőben. Azt hiszem egyszerűen csak fáradt voltam, belefáradtam az állandó ellentétekbe. Mindig nekifeszülni, makacsul ragaszkodni ahhoz, amit előbb vagy utóbb úgyis elveszítek. Élni kellene most már. Egyszerűen csak élni, és körülnézni, hogy hol is vagyok, és mit akarok igazán. Mi az, ami jó a lelkemnek. Most persze könnyen gondolkozom erről, amikor éppen egy testi kapcsolódás előtt állok. Most erőt veszek magamon és elhatározom, hogy kitartok az elveim mellett. A fájdalom, ami a születéssel jár úgy is elfeledtet szinte mindent, amit most hallottam, de tapasztalatból azt is tudom, hogy ott marad a nyoma az egésznek. Az ember nem emlékezhet mindenre, mert abba belezavarodna. Csak a motiváció, a hozzáállás és a viselkedés, a jellem, ezek mutatkoznak meg, mert az hogy mindez mitől alakult ilyenné, az mit számít. Új élet, új kiindulópont, nem a múlt számit, hanem az, akik most vagyunk és az, akikké válhatunk ez által. Jobbá kell válni, mindig egy lépéssel előrébb kell jutni. Ez az, amit most megértettem végre. Lehet, hogy ezért kaptam egy hetet még. Jobb lesz így a tudatállapotom. Az is lehet, hogy ez is része annak, hogy miként viszonyulok ehhez az új helyzethez. Nem tudtam eldönteni. Lepihentem, remélve egy hét múlva majd bölcsebben állhatok ki önmagamért.

-Nem volt tiszta számomra, hogy mi fog történni velem most pontosan, csak azt éreztem, hogy sodródok az árral. Az örvény, amiben voltam egy mágneses mezőként hatott, húzott magával, és úgy sűrűsödött körülöttem az anyag, hogy közben teljesen tétlen voltam. Csak imádkoztam Istenhez, hogy segítsen rajtam, kétségbe voltam esve az állapotomat illetően, csak sodródtam az eseményekkel. Megfogadtam, hogy elfogadok mindent, amit ő szeretne, csak ne kelljen ezt a szenvedést átélnem. De a folyamat nem állt meg, és egyre szűkebb volt körülöttem a tér, a végén aztán belekerültem egy sötét, vérrel, nyálkával és ürülékkel beborított helyre, ahol szinte meg sem tudtam mozdulni. Lassan elkezdett nőni körülöttem a testem, egyre szilárdabb lett minden. Ki akartam már szabadulni végre ebből a kényszerzubbonyszerű állapotból. Ugyanakkor egyre inkább kezdtem azonosulni azzal a személlyel, akiben benne voltam. Kettős volt ez az érzés, az egyik az, aki táplált, és a másik pedig az, akinek az érzékelésével a külvilágot értelmeztem a magam számára. Volt egy nyugalom, amit kívülről kaptam inspirációként, hozzám szólt, és értette a reakciómat, ez számomra szokatlan jelenség volt, de a jövőt illetően bizakodásra adott okot. A másik viszont az volt, hogy szerettem volna szabadon mozogni, kifejezni önmagamat, azt, akinek hiszem magam. Ez a várakozás, egy örökkévalóságnak tűnt. Nem is tudtam már megmondani, hogy milyen régóta vagyok ebben a helyzetben, az időérzékelésem teljesen elveszett. Csak abban voltam bizonyos, hogy élek, és szabadabban szeretnék létezni. Szabadságot akarok, az én egyetlen tulajdonom a szabadság, amitől most meg vagyok fosztva, ez járt az elmémben.

Mi rejthető el?

2010-12-17T15:14:00.002+01:00

A mosoly mögött, elfojtott fájdalom,
Szeretni tudna, ha lenne rá alkalom.
Átölelné az egész világot, ha valakiben
Megtalálná azt, akire oly régóta vágyott.

Értéket keres, a sok tovatűnő pillanat között,
Az őszinteség egy távoli tájra költözött.
Túl sok az, ami elkülönülve létezik.
Miért fél mindentől, ami felé érkezik?

Nem fáradhat el az a szándék,
Ami megújítana mindent.
A hamisság látszatát kelti,
Nem élhet így örökké.
Az igaztalanságra ítélve önmagát,
Egy álarc mögé rejtőzve.

Félelmek között felőrlődik az erő,
Elemészti a jót és a rosszat,
Mielőtt megértené, hogy mit is jelent,
Kivont karddal nekironthat.
Csak az biztosítja azonosságát,
Ha mások felett uralkodhat.

A szolgálat egy béklyónak tűnik,
De valójában felold minden ragaszkodást.
A másoktól elvárt elismerés, a függés,
Az önként láncra vert rabszolgaság.

Az állandóság megértése

2010-12-13T11:34:00.001+01:00

A lelki életben rejlő felszabadító erő képes minden téveszmétől, hamis anyagi elképzeléstől mentesíteni. Ez a fajta odafordulás, irányváltás az életben megmutatja az örök értéket, ami elválaszthatatlan tőlünk. Mindenki keresi az állandóságot a változó természetben, és az elmúló érzések között. Valahogyan mégis mindig elveszik, nem találja a helyét, csalódottság állapotában kerül rendszeresen. Mindez miért történik? Nem érti, nem hiszi el, hogy ő a hibás, másokat okol, a környezetét, önmagáról viszont csekély, és hamis ismerete van. Gyakran látni azt is, hogy becsapja önmagát, vagy úgy helyesebb megfogalmazni, hogy megtéveszti azt, akit önmagának hisz. Az emberi minőség lelki műveltséget igényel, és feltételezi azt, hogy ennek elsajátítására törekszik elsősorban. Korunkban ez háttérbe szorult, ezt az igényét megmérgezték egyfajta hamis kulturális fogalom képével, a tömegigényt befolyásoló eszközök rabjaivá tették az embert. Olyan alacsonyszintű célokat mutatnak fel a boldogság zászlaja alatt, amelyek az állandó elégedetlenséget, és kiszolgáltatottságot fokozzák. A hatalom gyakorlása az állandó elégedetlenség, és egyenlőtlenség hangsúlyozása lett. Mintha bárki is ki akarná ezt egyensúlyozni. Mintha rendelkezne ennek az ismeretével, hogyan is lehetséges.

„Ha egy önmegvalósított lélek, igazi tudásban részesít, nem esel többé illúzióba, mert e tudás révén látni fogod, hogy minden élőlény a Legfelsőbb része, vagyis enyémek ők.”

yaj jñātvā na punar moham
evaḿ yāsyasi pāṇḍava
yena bhūtāny aśeṣāṇi
drakṣyasy ātmany atho mayi
(B.G.4.34.)

Az egymástól való elkülönültség egyben azt is jelenti, hogy elkülönültünk a Legfelsőbbtől is. Nem lehet egyenlőség jelet húzni anyagi értelemben, mert az egyéni anyagi elképzelések hibákkal teliek. Nélkülözik a végső forrását, az eredetét minden létező jelenségnek. A visszatérő hiányérzet valaminek, és valakinek az állandó jelenlét igényére utal. Ezt meg kell találnia mindenkinek. Újra fel kell fedezni azt, ami ott van mindennek a mélyén, aki az örökkévalóságot biztosítja, az anyagi elmúlásában, és a lelki létezés változatosságában is egyaránt.

„yasyāntaḥ-sthāni bhūtāni yena sarvam idaḿ tatam”
(B.G.8.22)

„Aki belül az egész anyagi megnyilvánulásban jelen van, áthat mindent, és minden Őbenne van, noha lelki hajlékán tartózkodik.”

A bhakti kultúrája

2010-12-08T20:44:00.001+01:00

Már egy kis fejlődés is ebben a törekvésben (buddhi jóga, az értelem lefoglalása, megtisztítása az odaadó szolgálatban), megszabadítja az embert a félelem legnagyobb veszélyétől. (B.G.2.40) A lelki élet attól válik transzcendentálissá, hogy a karmától, jnánától, és a misztikus jógarendszer anyagi eredményei iránti vágyaktól mentes (sunya), és Krisnának kedvező (anukul). (Bhakti-rasamrita-sindhu_1.1.11) Ez az őszinte tiszta motiváció, a lelki megértésből származik.

tac chraddadhānā munayo
jñāna-vairāgya-yuktayā
paśyanty ātmani cātmānaḿ
bhaktyā śruta-gṛhītayā

„A komolyan érdeklődő tanítvány, vagy bölcs, kellő tudással, és lemondással felvértezve, odaadó szolgálata által ismerheti fel az Abszolút Igazságot úgy, ahogyan azt a Vedánta-srutiból hallotta.”
(Srímad Bhágavatam_1.2.12.)

A tudás és a lemondás fontos a lelki megvalósításban. Elkülönülni az anyagias felfogástól, olyan cselekvésre utal, ami nem köti le az embert az anyagi világhoz.
„A tagadás nem a pozitív dolgok tagadását jelenti. A lényegtelen tagadása nem jelenti a lényeges tagadását. Ehhez hasonlóan az anyagi formáktól való elkülönülés, nem jelenti a tényleges formák megszűnését. A bhakti végzése a valódi forma megvalósítását szolgálja. Amint megvalósul a valódi forma, a valótlan formák automatikusan semmissé válnak. Ezért a bhakti végzésének a fejlődésével, a tényleges formák valódi szolgálata alkalmazásával, az ember természetesen eltávolodik az alacsonyabb rendű dolgoktól, és a magasabb rendű dolgokhoz fog ragaszkodni. Ehhez hasonlóan a bhakti végzése, mivel az élőlény legmagasztosabb tevékenysége (hivatása), ezért kivezeti őt az anyagi érzéki élvezetből. Nem ostoba, nem alacsonyabb rendű energiában tevékenykedik, és nincsen anyagi tulajdona. Száraz okfejtéssel idáig lehetetlen eljutni, ez valójában a Mindenható kegyéből történik. A tiszta bhakta tehát minden kedvező tulajdonsággal rendelkezik, tudás, lemondás, és így tovább, azonban aki csak tudással, és lemondással rendelkezik, az nem feltétlenül jártas a bhakti kultúrájának az elveiben. A bhakti az ember legmagasabb rendű elfoglaltsága.”
(Az idézet Srila Prabhupádának a Srímad Bhágavatam 1.2.7.verséhez fűzött magyarázatából van)

A tudás és a lemondás eredménye az anyagi elképzelésekkel befedett vágyakat teszi láthatóvá, és szabadíthatja meg (jnána-agnih_tudás tüze_B.G.4.37.) tőle a lelki törekvőt. A szenvedés felismerése, csak akkor vezet helyes felismeréshez, ha a tiszta belátásra is rávezet. Nem attól lesz tökéletes a lelki gyakorlat, hogy azt „kifüggesztik egy táblára”, (Itt bhakták élnek, és lelki gyakorlatot végeznek!) Ez az egyén hozzáállásától is függ, és nem megfeledkezve Istenről, aki viszonozza az Ő iránta végzett szerető szolgálatot. A kishitűség, a kétségek, azokban merülnek fel, akik nem értik azt, hogy mitől lesz valami tökéletes. A teljeset kell érteni ez alatt. Amikor csak bizonyos részek láthatóak, akkor még sok a bizalmatlanság, és a félreértés mérgezi az ember szívét. Ezért nagyon fontos az, hogy mindig legyen annyi tudása valakinek, hogy képes legyen iránymutatást elfogadni onnan, és attól, aki azt hitelesen, és megfelelőképpen közvetíteni is tudja számára. Ez sohasem ellenkezhet a szadhu, guru, sasztra, hármas elvével. Amint valaki eltér a hiteles szent alapelvektől, abban a pillanatban nem válik követhetővé az, amit mond. Tele lesz hibás útmutatásokkal, és nem látja meg az adott szituációban, hogy mi az, ami segítheti valakinek a fejlődését. Senki ne gondolja azt, hogy mindenkire ugyanazok a módszerek érvényesek. Az alapelvek mindig ugyanazok, és a lelki tudás sem változik, de az idő, a hely és a körülmények figyelembevételével, és a személy egyéniségét is figyelembe véve, ez egy személyes lelki kapcsolat felébresztése, amit nem lehet minden részletében általánosítani. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy minden esetben Krisna (Isten) van a középpontban, és mindenki más csak hozzá viszonyul, az érzelmi tisztaságától függően. De amíg a szív tele van anyagi ragaszkodással, addig a lelki érzelmek nem mutatkoznak meg, és így nem érthető, és érzékelhető, hogy ez miként történik meg. Addig marad a hit, és a bizalom, ami a lelki tudásból fakad,és közvetítő közegként segíti áthidalni, az anyagi elképzelésektől való mentességen túli oldal valóságát.

Rejtélyes kapcsolat

2010-12-06T18:22:00.001+01:00

Ahol megmutatkozol, ott jelen vagyok én is,
Az idő nem tévedés, csak távolságot ad.
A szavaidból lehet egy híd, ami átvezet,
Így felemelheti az elsüllyedt életet.

Nincs és nem is lesz, aki bizonyít és megcáfol,
A feledés nem csak a hiányosságot fedi el.
Szüntelenül feltör a hívó hajnali sugallat,
Mindennap meg kell halnom,
De téged mégsem láthatlak.

Ismered minden léptem, de engedsz az utamon,
Látod gyengeségem, folyton csak harcolok.
A döntés engem illet, az egyetlen lehetőség,
Egyszer úgy is elfárad a rideg és konok szándék.

Az örök jelenről és az anyagi elmúlásról

2010-12-04T10:45:00.002+01:00

Az Abszolút Igazságról (param satyam) félreértések számtalan változataiban találkozhatunk. Ezeket két fő csoportba lehet beosztani. Az egyik kategóriában a jelenségek tulajdonságok nélküliségét ürességként határozzák meg az örök természetüket illetően, míg a másikban személytelen energiahalmazként próbálják definiálni. Az egyéni lélek öntermészete tulajdonságot jelent, és magában hordozza az örök kapcsolatát az Abszolút Teljességgel. Így azok a filozófiai következtetések mindig zsákutcába jutnak;
1, amelyek nem veszik figyelembe az egyéniség, mint a tudatos egyéni létező örökkévaló helyzetét
2, nem tudnak magyarázatot adni arra, hogy mind a külső anyagi világ, és a belső transzcendens lelki dimenzió is függésben van
3, nem tudják összeegyeztetni ennek az állandó függésnek egységét, és ugyanakkor különálló szabadságát, és különbözőségükből fakadó szeretetteljes kapcsolat lehetőségét
Az anyagi természet változásai azt az elmúlást szolgálják, ami figyelmeztet az ideiglenes állapotra, arra az egyéni szabadságra, ami nem tartható fenn örökké, mert nem létezik Isten nélkül egyetlen létforma sem. Mind az elmúlás világa, és az örökkévalóság is eredendően ki van szolgáltatva a Legfelsőbb Akarat kontrolljának. Az anyagi létformákba süllyedt lélek megfeledkezik erről, amikor azt a döntést hozza, hogy elhagyja örök otthonát, azt a környezetet, ami saját boldogságát biztosítja, az örök természete szerint való. Az egyéni örök létező ugyanis nem Isten, csak Isteni természettel rendelkezik, ha elfogadja az örök függését a Legfelsőbbel. Ez a függés megértése, és a független választás a valóság elfogadásáról, ami az egyénen múlik, és ez okozza a sok félreértést. Amíg ezt a félreértését nem tisztázza önmagában, addig nem képes tiszta öntudatos cselekvésre sem, ami képes felszabadítani őt a hamis meggyőződései alól.

Életutak

2010-11-30T12:59:00.000+01:00

Az életutat meghatározni az emberi képesség vállalkozása. A sorszerűség bekövetkezése, a hiányosságok elleni küzdelem, és a halandóságból eredeztethető esendőség, a betegségeinkkel való szembenézés, amelyek végigkísérnek bennünket, ezek terhét még elviseljük úgy, ahogy. De az igazságtalanság fogalma mindig visszaköszön, és befolyását kíméletlenül kiterjeszti a hamis lelkiismeretünkre. Nincs még egy hasonló életérzés, ami ekkora erővel késztetne valamilyen irányba, mint az igazságkeresés. Ezt sokan, tudatosan nem is fogalmazzák meg önmaguk számára. Érdemes végiggondolni azt, hogy az ember, egy nap mennyi időt tölt el igazán tudatosan, és mennyi az, ami csak a megszokások, és önfenntartó ösztönök kielégítését szolgálja. Önzetlen szolgálatról, segítőkészségről szól a boldog, és szabad élet. A boldogságról alkotott elképzelésről számtalan választ kaphatunk, attól függően, hogy kinek milyen minőségű élete van. Aki elégedett az boldognak érzi magát. Szól kézenfekvően a válasz. De ki az, aki elégedett? Nem éhes a gyomor, nem fáj a testi létezés, és ettől jól érzem magam? A tudás lesüllyedt a statisztikák szintjére. Felmérjük a tömegigényt, és ahhoz képest határozzuk meg minőséget. Van olyan minőség, amiről a többség nem tud, mert a feledés homályába veszett. Valamikor tudott róla, de idővel kiölték az emberi emlékezet történelméből. Most mire emlékezünk? Mi a legfontosabb az életünkben? A kényelmes elmúlás művészetét gyakoroljuk. Ezen kívül általában nem történik semmi érdemleges. Ha valami nem kényelmes a testnek, azt elítéljük, vagy unalmassá válik számunkra, „tovább kapcsolunk”. Kitartás hiánya mutatkozik meg minden téren, az ismeretek túlzottan felszínesek. A koncentráló képesség nagyon rövidtávon működik. A beszűkült világkép érdektelenné tesz minden iránt. Az izgalom fokozása lett a cél, minden értelmes indok nélkül. Az élmény fontosabbá vált, mint a tudatos megtapasztalás.

Barát vagy ellenség?

2010-11-25T11:27:00.001+01:00

bandhur ātmātmanas tasya
yenātmaivātmanā jitaḥ
anātmanas tu śatrutve
vartetātmaiva śatru-vat

„Aki legyőzi a belső érzékét (elméjét), annak a belső érzéke lesz a legjobb barátja. Ha azonban az ember nem szabályozza a belső érzékét, akkor a legnagyobb ellenségévé válik.”

Hogyan lehet az ember barátja saját magának? Ez az, amit a vers szépen elmagyaráz; az átmá az ember agymunkáját, szellemi tevékenységét jelenti. Ezt egyszerűen belső érzéknek hívjuk. De az átmá ezenkívül testet és lelket is jelent. Az átma szó addig a testre utal, amíg testi életfelfogással élünk. A testi életfelfogás elhagyása után, a szellemi szint elérésekor pedig lelket jelent. A valóságban tiszta lelkek vagyunk. Az átma szó jelentése tehát az ember lelki fejlettségétől függ. A nirukti védikus szótár szerint az átma testet, belső érzéket, és lelket jelent. A Bhagavad gíta e versében azonban csakis a belső érzékre utal. Ha a jóga gyakorlásával eddzük a belső érzéket, akkor a legjobb barátunk lesz. Ha nem eddzük, akkor nem lehet szó sikeres, és boldog életről. Akinek nincsen kellő megértése a lelki életről, annak a belső érzéke az ellenségévé válik. Ha az ember azonosítja magát az anyagi testével, akkor a belső érzék nem fogja a javát szolgálni. A belső érzék ilyen esetben kizárólag csak a fizikai test érdekében működik. Ezért a belső érzék lesz az oka annak, hogy az élőlény továbbra is az anyagi természet csapdájában marad. Ellenben, ha az ember megérti azt, hogy az önvaló, nem az anyagi test, hanem lélek, akkor a belső érzék (elme) a felszabadító tényező lesz. A független belső érzékkel való viszonyunk attól függ, hogy azt eddzük (kondicionáljuk) vagy nem. Az edzés eredményét a környezet is befolyásolja. A vágy a belső érzék tevékenységéhez tartozik. A kívánságainkat pedig a környezetünk befolyásolja. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a belső érzék barátként viselkedjen, akkor először jó társaságot kell választanunk. A szádhu vagyis Krisna-tudatu ember társasága a legkiválóbb. Egy szádhu mindig a lelki megvalósításra törekszik. Más emberek csak ideiglenes (aszat) dolgok után vágyakoznak. Az anyag dolgok, így a test is csak ideiglenes, átmeneti. Ezért ha valaki a testi gyönyörökért él, akkor ideiglenes dolgok rabja lesz. Az önmegvalósítással foglalkozó személy viszont örökérvényű (szat) dolgokkal foglalkozik. Az értelmesebb ember magától értetődően azokkal társul, akik a jóga valamely formájának a gyakorlásával próbálnak az önmegvalósítás szintjére eljutni. Az eredmény az lesz, hogy a szádhuk, vagyis az igazi énüket megvalósítók megszabadítják az embert az anyagi társasághoz fűződő ragaszkodástól. A jó társaság kiválasztása tehát nagy előnnyel jár. Krisna például ezért beszélte el a Bhagavad gítát Ardzsúnának, hogy megszabadítsa őt az anyagias vonzalom alól. Ardzsúna ragaszkodott néhány dologhoz, és ez a ragaszkodás gátolta a kötelessége végrehajtásában. A ragaszkodás kötelékét Krisna vágta el. A vágáshoz éles eszközre van szükség. Ahhoz, hogy az ember levágja az erős ragaszkodásokat a belső érzékről, gyakran éles szavakra van szükség. A szádhu, vagy tanár kíméletlenül használja az éles szavakat, hogy a tanítványa belső érzékét megszabadítsa az anyagiakhoz való ragaszkodásoktól. Csak az igazság megalkuvás nélküli tanítása képes elvágni a köteléket.

(Forrás: _Srila Prabhupáda- A tökéletes jóga; a belső érzék szabályozása)

A lelki tökéletesség 2.

2010-11-24T13:04:00.001+01:00

(Az isteni felismerés)

Értelmét keresni mindennek, ami látható egy jó kiindulási pontja az

életszemléletnek. A szellemi (tudatos) felkészültségre való törekvés

elsőbbsége, idővel megszületik a szívben, ha a lelki érettségnek

bizonyos fokára lép valaki. Ez nem csak egy külső kényszer hatására

következik be, hanem belső hívás is, egy növekvő megújulni vágyás. Az

„érintés” valahogyan bekövetkezik, hogy kinél hogyan, ez magánügynek

számít. Vannak általános jellemzők, ezekről hallhatunk az Írásokból,

vannak bizonyos törvényszerűségek, ahogyan ez bekövetkezik, ez is

tudható. Az ismeretek segítenek abban, hogy tisztán lássuk a

helyzetünket, és ennek birtokában önálló döntésekre legyünk képesek. A

legnagyobb akadály az ember életében a saját döntéseinek súlya,

bizonyos helyzetekben milyen lehetőséget választ, mit vállal fel. Nem az

a lényeges, hogy mi történik körülötte, hanem az, hogy azt hogyan éli át,

miként értelmezi. Vannak bizonyos körülmények, élethelyzetek, amit

nem tudunk befolyásolni, mert ha ez lehetséges lenne, akkor

mindenkivel csak az történne, amit ő szeretne. Ezt be kell látnunk, ebben

az anyagi világban egy lehetetlen elképzelés. Ez a létezés nem erről

szól! Itt a függései ellen harcol mindenki, mert a függetlenségét rosszul,

hibásan értelmezi. Abban a tévhitben él, hogy mindentől, és mindenkitől

függetlenné válhat az egyéni akarata erősödése, fejlesztése által. Addig

képezi magát, míg maga alá nem gyűri a világot. Közben nem vesz

tudomást arról, hogy az ilyen irányultsága következtében tönkreteszi az

életterét, azt a környezetet, ami táplálja, fenntartja, és inspirálja,

befolyást gyakorol az életére. Az első lépés ahhoz, hogy ezt a

szemléletmódot képes legyen feladni, meg kell értenie azt, hogy milyen

mechanizmusok, hatóerők működtetik ezt a létezést. Ha ezt megértette,
akkor feleszmélhet benne az ebből való felszabadulás.
Ennek a megértésnek aztán az a csapdája,
hogy itt, ezen a ponton leragad, és
eggyé akar válni mindennel, bele akar „olvadni” a környezetébe,

részleges tudásából adódóan azt gondolva, hogy mindennek a fenntartó

ereje azonos minőséget képvisel, és nem látja a mennyiségi

különbözőséget önmaga, és a között, ami fölötte áll.

Ez a személytelenség végigkíséri az ember téves felfogását,

az önmagában lakozó erőket úgy értelmezi, mint egy eszköz, amit az

akarata erejével felszabadíthat, és uralma alá hajthat. Itt megint

elérkezünk ugyanarra a pontra, hogy a belső mozgatóerőt akként értelmezi,
ahogyan a külvilág befolyást gyakorol

a felfogására. A tiszta lelki öntudatosság, előképzettséget igényel,

amihez önmaga téveszméiből nem

képes felemelkedni. Ezt mindig szem előtt kell tartani. Az önátadás nem

azonos az önfeladással, erről már korábban

is szó volt, de fontos többször is hangsúlyozni. Egy teljes fordulatra van

szükség, egy tudati fordulatra, ez a legnagyobb

erőfeszítés, amit az ember szabad akaratából megtehet. Ehhez olyan

helyzetbe kell kerülnie, ami belátásra készteti,

az egyetlen lehetséges döntésre, ami elől nem térhet ki. Az isteni felismerésből
az önzetlen függés szabadsága nyilvánul meg, ez minden egyéni lélek saját

természetéhez hozzátartozik.

A lelki tökéletesség 1.

2010-11-23T09:57:00.006+01:00

„A tiszta Istenszeretet (prema) olyan, mint a nap. Ennek a prema-napnak a tiszta sugarai a ’suddha-szattva’ lelki állapota. A ’suddha-szattva’ belső természete a ’bháva.’ A ’bhávának’ nevezett suddha-szattva-megnyilvánulás más nevei ’rati’ és ’premankura’ (a szeretet sarjadása). A mindent megvilágosító szvarúpa-sakti ereje (belső energia)megnyílvánul a ’szamvit’-nak (isteni tudásnak) nevezett cselekedetekben, ezeket a cselekedeteket így nevezik, ’suddha-szattva’ (lelki létezés). Ezek nem a májá (illúzió) cselekedetei. Amikor a szamvit-sakti cselekedetei csatlakoznak (egyesül, társul) a hládini-sakti cselekedeteihez, az eredmény a bháva megnyilvánulása. A szamvit-sakti cselekvése tudást, a hládini-saktié élvezetet hoz. Az Úr szvarúpa-saktija így hozza el az Abszolút Tudás, Sri Krsna megismerését. Az egyéni lelkek (dzsíva-sakti) csekély tudás-energiája (szamvit-sakti) nem elég az Abszolút Tudás megértéséhez. Magának az Istenség Legfelsőbb Személyiségének vagy egy bhaktájának a kegyéből az Úr szvarúpa-saktija (belső energiája) megjelenik az élőlény szívében. Akkor a szvarúpa-sakti tudása (szamvit) is cselekedhet abban a szívben. Megnyilvánul a lelki világ ismerete. A lelki világ valódi formája (szvarúpa) a lelki létezés (suddha-szattva) állapotában van. Az anyagi világ valódi formája a három kötőerő, jóság, szenvedély és tudatlanság keveréke. Amikor a lelki világ tudása egyesül a hládini-sakti lényegével (szára), ennek az az eredménye, hogy a bhakta meg tudja ízlelni (ászváda) a lelki világ élvezeteit. Amikor ez eléri a tökéletességét és teljességét (púrna-szvarúpa), az eredmény a ’prema’ (tiszta Istenszeretet). A prema olyan, mint a nap, a bháva ennek a napnak a sugarai. Ez a bháva természete. A bháva sajátos természete ez: A rucsi (vonzódás Krsnához) megolvasztja az élőlény szívét, lággyá (masrna) teszi. Itt a ’rucsi’ szó jelentése: a vágy elérni Radha és Krsnát szolgálatát(präpty-abhiläsa), vágy ami kedvező Krsnának (anukülya-abhiläsa), és a szerető szolgálat kapcsolatában (sauhärda-abhiläsa) lenni Vele. A bháváról azt mondják, ez a prema ragyogásának első megnyilvánulása. A ’masrna’ szó jelentése: a szív megolvadása. A Tantrák azt mondják, hogy a bháva a prema első megnyilvánulása. Amikor megjelenik a bháva, csekély mértékben megjelennek a szattvika-bháva eksztázis jelei, például borzongás. Az örökké felszabadult lelkekben az eksztázis jelei spontán jelennek meg. Az anyagi világban bebörtönzött lelkekben úgy jelennek meg, mint az elme cselekedetei, csak fokozatosan nyilvánítják meg eredeti lelki természetüket. Bár az eksztázis jelei maguktól jelennek meg, úgy látszik, mintha lenne valami külső kiváltó okuk. A szattvika-bháva eksztázis cselekedetei feltárják az Úr Krsna és transzcendentális kedvtelései természetét. Amikor az elme cselekvéseként nyilvánul meg a bebörtönzött lelkekben, akkor úgy tűnik, más, nem-lelki igazságok ismeretét hozza el. Az igazság az, hogy ez teszi lehetővé a lelki élvezetek megízlelését. Lehetővé teszi, hogy az anyagi világban bebörtönzött lelkek is megízleljék az Úr Krsna és transzcendentális kedvtelései lelki élvezeteit.”

(Bhaktivinoda Thakura - Jaiva Dharma_ Prayojana tattva_ 22.fejezetből)

A zongorista

2010-11-22T08:50:00.000+01:00

Eljátszik mindent az életéből,
elfeledett emlékek törnek fel a szívéből.
Ha megszólal a hang,
egy másik világ kapuján lép át.
Az ismeretlenségből egy idegenként
végre a családjára rátalált.

Betűről betűre ismer minden kottát,
együtt járják a rokonlelkek táncát,
bár előtte soha nem tanulta azt,
mindenki számára ez nyújtja
az egyetlen vigaszt.

Összetart

2010-11-19T18:42:00.018+01:00

Egymásba ömlik a vágyak áradata, pezsgés a víz felszínén,
összeérnek az árva szívek egy láthatatlan hálózat mentén.
Kigúnyolva érzi magát, bizonyítaná, hogy az igazat mondja,
folyton készül a lehetőségre, amikor végre kimondja.

Kifosztotta a törekvése mindentől, ami belőle származik,
elhagyta önmagát, mindig csak másokra számít.
Azt mondja, tőle van minden, harcol a függései ellen,
egy helyben áll, a mozgása nem lehet független.

Felnőne a jóra, de rosszat sejt mindenben,
ércelődik a száraz és dermesztően hideg tényeken.
Világít a hold hűvös éjjele, álmatlanságtól szenved,
aztán váratlanul elájul, és felriadva felébred.

Mit sem tud arról, mi az, ami körülölel, vagy eltaszít,
aki mindenre mágnesként hat, és közelsége elvakít.
Van egy pont, ahol minden elágazás egy irányba összetart,
az irányultsága*, nem okoz többé már végzetes zavart.

*(felülről vagy alulról nézve sem keres többé kivezető utat.)

Dharma kérdései fiához 2.

2010-11-16T15:52:00.001+01:00

Ki a művelt? Ki az istentagadó? Ki a tudatlan? mit tartanak vágynak, és mit műveltségnek?
-Művelt az, aki tudja mi a kötelessége. A tudatlanok istentagadók, s így minden istentagadó tudatlan. A vágy a világi dolgok utáni epekedést jelent, az irigység pedig nem más mint a szív bánata.
Mi a képmutatás? Mi az istenek kegye? Mit nevezünk gonoszságnak?
-Képmutatás az, amikor valaki vallásosnak mutatja magát, de valójában nem az. Az istenek kegye az adományozás eredménye. A gonoszság nem más mint mások megrágalmazása....
Óh király mondd meg gyorsan mi teszi bráhmanává a bráhmanát?
-Az igazi bráhmana a viselkedéséről ismerszik meg. A születés, a műveltség, de még a Védák ismerete sem ér semmit, ha a bráhmana jelleme nem makulátlan. Csak az lehet bráhmana, aki végrehajtotta vallásos kötelességeit, áldozatokat végez, és uralkodik az érzékein. Ha ezeknek nem tesz eleget, akkor úgy kell rá tekinteni, hogy semmivel sem különbözik egy sudrától.

Dharma kérdései fiához

2010-11-12T10:30:00.000+01:00

-Hogyan emelkedik ki a lélek az anyagi élet sűrűjéből? Ki szegődik a társául, ki vezetőjéül, s mire támaszkodik?
-A lelket a Legfelsőbb Úrról szóló tudás emeli fel –válaszolta Yudhisthira. –Társa a nemes jellem, vezetője a dharma, támasza pedig az igazság.
-No és mi tesz valakit műveltté? Mi az, ami a ragaszkodásmentesség szintjére emeli? hogyan tesz szert második énre? Végezetül, mi által lesz bölcs?
-Műveltté a Védák tanulmányozása által válik. Ragaszkodásaitól a lemondásai révén szabadul meg. A második énje az értelme, bölccsé pedig a feljebbvalók szolgálata által válik…..
-Még négy utolsó kérdést teszek fel; Ki boldog ebben a világban? Mi a legdöbbenetesebb dolog a világon. Mi a világ sorsa? S végül, hogyan tudja meglelni az ember az örök dharma (szanáthana-dharma) ösvényét?
-Yudhisthira összetette kezét, s így felelt:
- Boldog az, aki nem tartozik senkinek, nem kell elhagynia az otthonát, és szerény élelemmel is beéri saját otthonában. A legdöbbenetesebb dolog az, hogy habár nap, mint nap megszámlálhatatlan élőlény távozik a halál hajlékára, az ember mégis azt hiszi, hogy ő nem fog meghalni. A világ sorsa az, hogy az idő minden teremtett lényt megfőz hatalmas üstjében, ami maga a világ; az üstöt melegítő tűz a nap, a nappal és az éjszaka a tűzifa, a hónapok, és évszakok a fakanál (keverőkanál). Végül pedig: az örök dharma útjára csak a szentek szívében lehet rálelni.

(az idézett részlet_Yudhisthira válasza apja (Jamarádzsa) kérdéseire_Mahábhárata -1 könyv_a gyilkos tó című fejezetéből van)

A Védikus tudás irányzatai

2010-11-10T08:56:00.004+01:00

A védikus tudást négy tradicionális Vaisnava iskola, tanítványi láncolat képvisel. A Srí szampradája, Laksmin keresztül nyilvánult meg. Tanítása a visistadvaita filozófiai rendszer néven ismert. A Srí szampradája meghatározó személye Ramanuja (Kr.u.1017-1137), aki az Advaita (egységtan) filozófiát hirdető ácsárja ( Yádhavaprakása) tanítványa volt, akit aztán elhagyott, és a személyes filozófiáját az Álvárok tanításaira alapozva hirdetett, ami a visistádvaita-váda, megkülönböztetett monizmusként jellemezhető.
A Brahma-Madhva-Gaudiya sampradája (A Caitanya Maháprabhu követőinek, a nyugati világban, Srila Prabhupáda által a szampradája újjáélesztése, Krisna hívőkként is ismert), aminek az egyik nevesebb képviselője Madhvacsárja lételmélete a Dvaita Váda, mint a létezés két független tényezőjét különbözteti meg, a valósága ennek az anyagi világnak, és az egyéni lelkeknek, míg a függetlensége az Isvarának a Legfelsőbb Irányítónak, Istennek. Ez a két iskola vált a legismertebbé az idők folyamán, és mindkettő (Srí és a Brahma) a legősibbnek tekinti magát a többi közül.
A Kumára sampradáya, amely iskolában Nimbárka ácsárja létrehozott filozófiája a Svabhávika-Bhedábheda-Váda.
A Rudra sampradáya alapítója Srí Visnuswámi, a lelki tudás itt, Siva tanításán át érkezik, és Nrisimhadévának hívják az imádandó Istenséget. Srí Vallabhácsárja megalapította a Suddhádvaita (tiszta nem dualizmus) filozófiai rendszert. Röviden összefoglalva ez a négy hiteles tanítványi láncolata a Védikus tudásnak, Caitanya Maháprabhu (1486-1534) tanításában, a Gaudija Vaisnava felfogásban ötvöződik, mivel Csaitanja maga az Istenség Legfelsőbb személyisége, akitől az Abszolút Igazság származik, rejtett avatárként (aki alászáll) megnyilvánult Bengálban, Navadvipában és mind a négy Vaisnava rendszer filozófiai lényegét megfogalmazta, az Acsintja bheda-abhedát, ami az egyidejű egység és különbözőség néven foglalható össze.

Bhaktivinoda Thakura elmagyarázza azt (Srí Nadadvípa-dháma máhátmya-Bilvapaksa és bharadvája tilá), hogy az Úr Caitanya Maháprahunak mind a négy meghatározó ácsárjával (szent, példamutató tanítóval) volt „kedvtelése”, amikor Nimbhárkával találkozott a következőket mondta:

madhva haite sára-dvaya kariba grahana
eka haya kevala-advaita nirasana (52)
krisna-múrti nitya jáni’ tánhára sevana
sei ta’ dvitíya sára jána mahájana (53)
rámánuja haite ami lai dui sára
ananya-bhakati bhakata-jana-seva ára (54)
visnu haite dui sára kariba svikára
tvadiya-sarvasva-bháva rága-márga ára (55)
tomá haite laba ámi dui mahá-sára
ekánta-rádhikásraya gopi-bháva ára (56)

„Később, amikor elindítom a szankírtan mozgalmat, Én magam fogom prédikálni a négy vaisnava filozófia lényegét. Madhvától két alapvető elemet használok fel:
A máyáváda filozófia feletti teljes diadalt, és Krisna múrtijának, mint örök (Legfelsőbb) lelki lénynek az imádatát. Rámánudzsától két jelentős tanítást veszek át;
A karmával és a jnánával nem szennyezett bhakti fogalmát, és a bhakták szolgálatát. Visnuszwámi tanításából két alapvető elemet teszek a magamévá; A Krisnától való kizárólagos függés érzését, és a rága-bhakti útját.
Tőled (Nimbhárka) pedig két kiváló elvet kapok majd; Rádhá menedékének a szükségességét, és a gópik, Krisna iránti szeretetének nagyrabecsülését. „

Maradandó emlék

2010-11-09T16:11:00.001+01:00

Gyorsan véget ér, ami még szinte el sem kezdődött,
mindenhová elkísér, ahogyan újra és újra felidézi az emléket.

Nem olyan tiszta, mint a derűs, kéklő égről alászálló hópehely,
de a víz lassan lemossa a partról a hordalékot,
amit korábban ellepett a sártenger.

Tiszták a szavak, és az értelem is felnő hozzá,
felismerni az elfeledett arcokat.
Az akaraton is túllép, nincsen olyan erő,
ami túlszárnyalhatná.
Felégeti a múltat, nem keresi többé a kiutat.

Életek ára

2010-11-07T18:16:00.002+01:00

Nem a véletlen* műve, a távolság a körben,
A forma kifejezésmódot mutat.
A tartalmak nem lehetnek üres halmazok,
a szavaknak nincsen érzelem nélküli hatalma.

Ami látható, az akarat megnyilatkozása,
elmúlás veszélye percről percre közelebb ér.
A szívnek minden egyes dobbanása,
közelről hallani, ahogy lüktet benne a vér.

Egy pillanat a vörös áradat, kéri a sors bérét
amit felépített az emberi szándék.
A felelőtlenség egy csatatérré változott,
a gond terhe életet követel, elvette a másét.

*(vétlen?)

Nárada bhakti szutrából

2010-11-05T10:35:00.001+01:00

8.
nirodhas tu loka-veda-vyapara-nyasah

Az ilyen fajta lemondás, feladni a Védák által javasolt időleges társadalmi szokásokat, vallási rítusokat, és kizárólag Istennek szentelni mindent.

77.
sukha-duhkheccha-labhadi-tyakte kale pratikshamane kshanardham api vyartham na neyam

Kitartóan türelmes, nem zavarja az öröm vagy a bánat, (anyagi) vágyakat nem veszi figyelembe, nem törődik a hamis nyereséggel, egy percet sem vesztegetve mindig odaadásban él.
(sóvárogva várja a pillanatot, mikor láthatja az Urát.)

Átértékelés

2010-11-04T10:52:00.000+01:00

Aki keresi az örökkévaló értéket,
megértheti azt, hogy a legnagyobb ajándéka az élet,
amit a saját lelkében megtalálva, boldogan élhet.

Életre hív

2010-11-03T10:28:00.001+01:00

Vágyakozom mert élek,
születek, meghalok, remélek.
A tudatlanságom csak az egységet keresi,
a feloldódást a kettősségből, ebben reméli.

Nem találni olyan menedéket, ami nyugalmat és békét ad,
a nyughatatlan elme, egy mindentől való függetlenség után kutat.

Mindennap megélem a saját küzdelmem,
én vagyok aki veszít, és az is, aki győztem.
Nem állok elég távol, hogy közelről is meglássam,
a beláthatatlan távolságtól, bizonytalanná váltam.

Szeretni kellene annyi mindent,
természetet, élőlényt, embert, Istent.
Úgy igazán tagadni azt, ami hamis látszatot kelt,
bátornak lenni ott, és abban,
ami erőt ad, és reményteliséget.

Élni a valóságban, tapasztalni azt, ami boldogsággal tölt fel,
bölcsen, és megfontoltan cselekedni,
formálni végre önmagamat.

Az ami örök érvénnyel bír,
társulni vele jó, mert mindig fenntart.
A homlokomra tiszta világosságot ír,
nem repít a fellegekbe, csak mutatja az utat.

Az Erő törvénye

2010-11-01T08:14:00.000+01:00

Ha a teremtő, fenntartó Isten tebenned halott,
az utolsó ajándék lélegzetezed, kinek ajánlod.
A szeretet, amit magában hordoz, felemel,
önmaga lesz saját ellensége az intellektuális kisérlettel
Az örökkévalóságot leváltotta a pillanat alkotása,
Az önzetlenséget felemésztette, az élet habzsolása.

Mi a megértés? Önmagát keresi az Isteni mivolta?
Nem tud élni, kiutat keres, hogy higgyen,
eltévedt a szökevény, várja vissza az alkotója.
Nagy árat fizet érte, a létezés értéke minden.
Egyedül nem találja meg a teljességet,
segítségre lenne szüksége,
ha leküzdené a hamis büszkeséget.

A szenvedés sértetté is tehet, ami bosszút forral,
a béke zászlaja alatt harcol, kivont éles karddal.

Tükörkép

2010-10-31T09:14:00.002+01:00

A kíváncsi tekintet várja a választ,
amit lát, az egy átszűrődő fénysugár.
Rosszul értelmezett látszat a valóság,
az elképzelések összedőlnek, mint a kártyavár.

Kitiltana minden hamisságot, erősen ellenáll,
visszatekintene végre, mert senkit nem talál.
A bizonytalansága miatt mindenből másolatot kíván,
erősnek akar látszani, magától várja a megváltást.

Versenyre kel az idővel, lassan tompul a fénye,
a lehetőségek tárházából elfogy minden erénye.
Birtokol és beburkol, mint gomolygó füstje a tüzet,
A sok nedvessége miatt, kialszik benne a hevület.

A sors nagy kérdései

2010-10-26T16:55:00.000+02:00

Az elhivatottság nem vallási, és nem is faji kérdés. Ezzel érdemlegesen akkor rendelkezik valaki, ha a lelki érettségének egy olyan állapotát éri el, amelyben az élet értelme, és annak felelőssége olyan súlyként nehezedik a szívére, ami meghatározza az életének a fő feladatát. Az idők során más elnevezésekkel illették ezeket az embereket, ami gyakran bélyeget is jelentett a számukra, negatív, vagy pozitív jelzőkkel. A lényegét ott tudjuk megragadni, ha az életnek a minőségét vizsgáljuk, ami nem mindig látható a fizikai valóság eszközrendszerén át. Ha pusztán csak a külsőségek adta elemek világát szemléljük, mindig megrekedünk az egyének szubjektív ítéleténél (hitéleténél), ami kisebb illetve nagyobb csoportot képvisel. Mindig lesznek azok, akik kirekesztve érzik magukat ebből a körből. Az örökség mindenkit megillet, erre hivatottá kell válni. A józan értelem, akkor tud győzni a megtévesztő érzelmek fölött, ha az abszolút közös cél, az egyének számára szabad kibontakozási lehetőséget biztosít. A sokszínűség megvalósítható ott, ahol van tisztelet, és szeretet egymás iránt. Egyesek számára túl idealisztikusnak tűnik a célok meghatározása, ezért a pillanatnyi múlandó örömökért hamar lemondanak a nagyobb távlatot nyújtó lehetőségekről, amit aztán csalódás követ. Minden hiba kijavítható, minden jellem formálható, a szándék az, ami felemel. A vágytalanság öngyilkosságot jelentene, ebben az ok és az okozat megszüntetését feltételezik. Mivel az egyén nem rendelkezik, abszolút mértékben önmaga fölött, a körülményekre nem tud teljes befolyást gyakorolni, ezért az önfeladása gyilkosságot jelent. Aki a transzcendens életet akarja semmissé tenni, a felsőbb akaratot szándékozik megcáfolni, kibúvót keres a felelőssége alól, ami az ő vállát nyomja, és fél tovább lépni, hogy megismerje a lehetőségeit, a helyzetét, a függéseit, és a függetlenségét. Nincsenek üres pillanatok, a lehetőség mindig megmutatkozik, és mindig látható. Mit szeretne, azt miként valósítja meg, mik a lehetőségei, és mit várnak el tőle? Ezekkel mit tud kezdeni, mennyire látja meg ezt az életében, hogyan dolgozza fel, miként értelmezi önmaga számára, és mennyit valósít meg ebből? Ezek a sors nagy kérdései. A fogalmak nem bonyolultak. A lehetőségekkel élni nem jelent túl nagy nehézséget. Csak annyi akadályt gördítenek, amekkora az ellenállás. Ha nincsen ellenállás, akkor a józanabb megfigyelés lehetősége kínálkozik, és aki a részletekre is figyel, az láthatja, hogy mi az, ami ellen harcol, mik a gyengéi, mitől olyan sérülékeny, és ez az éber figyelem emelkedettebbé teheti. Nem csak éli a mindennapokat, hanem látja is, és tudja értelmezni önmaga és mások számára. A környezetét más minőségben éli meg, másként fog megmutatkozni. Az érzékenysége lesz, akit zavarni fog, vagy riasztóvá válhat, lesznek olyanok is, akik irigyen tekintenek rá. Sok kritikát fog kapni, van úgy, hogy kiközösítés is megtörténik vele, de legalább látja azt, hogy kire számíthat, és sajnálattal veszi tudomásul azokat, akik félnek, akik nem elég bátrak túllépni az árnyékukon.

Önragyogó természet

2010-10-24T15:31:00.002+02:00

A nap felszíne, és fénye elválaszthatatlan részét mutatja meg. Aki ezekkel a látható tulajdonságokkal felruházza, az birtokolja azt. Nem létezik tulajdonságok nélküli brahman (lélek) Minden, ami egy sajátságos természetet, tulajdonságokat tükröz, az bizonyítja a mögötte lévőt, aki azokkal rendelkezik. Az egységtan (advaita) hiánya abban mutatkozik meg, hogy nem mutatja meg a különbségeket, csak a hasonlóságra hívja fel a figyelmet.

Ahogy a jelenség tisztává válik
a brahmannak-ki buzgó, elmélyedt-
Mára hadait megsemmisítvén, olyan ő,
mint a Nap, mi az eget fénybe borítja.
(Bódhi Szutta)

Az eltérések is mindig megmutatkoznak, mint az örök változatosság az egységben. A szellemi lélek szabad lehetőségeit mindig fenntartja, és biztosítja a Legfelsőbb lélek iránti szerető szolgálatra. A szeretet a szabadságban tud megmutatkozni, mert az önkéntességen alapul. Az esendőség ebből következően mindig fennáll, de sohasem szükségszerű. Az, aki eléri a Legfelsőbb hajlékát, nem esik vissza újra, az anyagi tudatlanságba, mert megértette, hogy nem tud létezni Krisna (Isten) nélkül.

na tad bhāsayate sūryo na śaśāṅko na pāvakaḥ
yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṃ mama

„Az Én legfelsőbb hajlékomat nem nap vagy hold, tűz vagy elektromosság ragyogja be. Aki egyszer eljut oda, többé már nem tér vissza az anyagi világba.”
||Bhagavad Gíta_15.6 ||

na tatra suryo bhati na candra-tarakam
nema vidyuto bhanti kuto'yamagnih |
tameva bhantamanubhati sarvam
tasya bhasa sarvamidam vibhati
||katha upanisad_ 2.2. 15||

„Nem a nap világít ott, sem a hold a csillagok, nem is a villámok, vagy a földből a tűz, (ön) ragyogásából kapja a fényét minden, beragyogja az egész világot Ő.”

Mindenféle minőségű létezés, az Ő tulajdonságaitól függ. Az égbolton sok apró kis csillag látható a ragyogó nap körül. Krisna a legkiválóbb táncos, fuvolajátékával nem bűvölne el senkit, ha nem Ő lenne a zene megalkotója, és nem akarna mindenki vele táncra perdülni, ha az Ő tulajdonságai nem szolgálnák ki végtelen vágyait. A szeretet mindig körbeveszi, ami állandóan növekszik, és ez a világ is azt mutatja meg, hogy az egyéni lelkek szabadsága elválaszthatatlan Tőle, ezért megteremti azt az illúziót, ami csak az egyén hamis elképzelése marad.

A szellemi lélek világa

2010-10-19T16:23:00.000+02:00

A megfigyelés, mint az egyéni független szándék megmutatkozása mindig a viszonyuláson alapul. Azon a kapcsolaton, ahogyan értelmezi az állandó helyzetét. Nem az a valótlan, ami látható a külvilágból, hanem az értékelés minősége játssza a döntő szerepet. Felemeljük önmagunkat minden fölé, és alárendeltjeként vizsgáljuk a dolgokat, vagy elfogadjuk egy felettes létező hatalmát, aki megismerhető, ha feltárja magát annak, akit méltónak ítél erre. Legyen szó idealizmusról, realizmusról (fogalmak különálló léte), vagy a görög atomizmusból újjáéledt materializmusról, mindig zsákutcában találja magát, mert nem képes felülemelkedni a mindent leigázó, uralkodó életszemléletéből. A világ megismerhető valósága függ, az ehhez szükséges emberi tulajdonságoktól, és az ebben a minőségben megtett erkölcsi alapelvű, és erre építkező transzcendens szellemiségű cselekedetektől. Ez feltételezi azt az érdeklődést, ami túlmutat a testi igényeken, felemeli az egyént a gondolkodás mélyebb, lelki síkjára, oda, ahol a szellemi lélek önmaga fényében mutatkozik meg.

Erőviszonyok

2010-10-15T10:50:00.000+02:00

Ádi rasza

A jelenségek megfigyelése, azok aktivitása, valóságosan létező szubsztanciák, és erőviszonyok kölcsönhatásai. Az ösztönnek van egy abszolút természete (a lélek tiszta azonossága), ami eltorzult formában nyilvánul meg az anyagi közegben az egyéni lélek számára. Az anyagi világ kölcsönhatásai, azok befolyásoló kényszere, egy következménye annak, amit az egyén szabad akaratának a tévesen értelmezett függetlensége okoz. Amikor ráébred önmagának a hiányos megítélésében, akkor visszafordulhat ahhoz az állapothoz, amiben képessé válhat olyan minőségben cselekedni, ami boldogságot okoz az Abszolútnak, és így önmaga is elégedetté válhat ez által.Az elmélet, amit a teremtésből, egy eszményi szexualitásként értelmeznek, sokak téves értelmezése lehet. Az ádi rasza, mint az Istennel való örök kapcsolat, egyéni természete, sajátossága, az anyagi szférában megváltozik, téveszmévé válik, gyakran beteges hajlamokra ösztönöz, mert a józan ítélőképességét fedi el, annak, aki a rabjává válik.

indriyāṇi mano buddhir
asyādhiṣṭhānam ucyate
etair vimohayaty eṣa
jñānam āvṛtya dehinam

„A kéj székhelyévé válik az érzékeknek, az elmének és az értelemnek. Rajtuk keresztül fedi el az élőlény igazi tudását, s vezeti tévútra őt.”
„Srila Visvanátha Cakravarti Thákura főképpen az eredeti és tiszta szexualitás pszichológiájával (ádi-rasa) foglalkozik, amely mentes minden világi mámortól. Az egész anyagi teremtés működése a szexualitáson alapszik. A modern civilizációban minden cselekedet középpontjában ez áll. Bárhová nézünk, azt látjuk, hogy mindenhol ez a döntő. Ebből következik, hogy a szexuális élet valóság, s valódi formája a lelki világban tapasztalható. Az anyagi szexualitás azonban nem más, mint az eredeti valóság torz tükörképe. Az eredeti valóság az Abszolút Igazság, így hát az Abszolút Igazság nem lehet személytelen. Ha személytelen lenne, nem foglalhatná magában a tiszta szexuális életet. Így azok az emberek, akik nem tudnak a szexualitás valódi, lelki formájáról, az anyagi szexuális életet fogadják el, mint mindennek a lényegét. Nagy különbség van a beteges állapotú anyagi szexualitás és a lelki szexuális élet között.”
(Srila Prabhupáda S.B.1.1.1. magyarázata)