A találkozásuk különlegesnek számít. Egyik sem gondolja magát méltónak ehhez a helyzethez, mégis fel kellett vállalnia ezt a szerepet ahhoz, hogy mindez megtörténjen. Nem a kiválasztottságtól elmámorosodott szemmel tekintenek előre. Egyszerű emberek ők, a szó hétköznapi értelmében. Olyanok, mint mi mindannyian, akik valami kézzelfogható, és objektív igazságot keresnek az életük értelméről. Akik nem rejtőznek el a bonyolult kifejezéseik mögé, hanem érthető és világos válaszokat várnak az őszinte kérdéseikre. Nem a látványos eredményeket hajszolják. Csak élnek a lehetőséggel, amit a sors megadott. Kitöltik az időt, az isteni értelmükkel, ami bennük lakozik, mélyen. Felszínre hozzák rejtett kincsüket, ehhez keresnek, segítséget. Ők azok, akik hívei az őszinte és nyílt párbeszédnek. Nem vitatkoznak, vagy a negatív hozzáállásukkal zárkóznak el mindenki mástól. Paramánanda kérdései, a mi kérdéseink is, a válaszok mindannyiunkat érintenek, azokat, akik az anyagi érzékeik csapdájába kerültek, és szeretnének ez alól felszabadulni. Nem az önmaguknak hitt elképzelések rabjai. Nem a szabadságuk rabszolgái. Ők az önként vállalt szerető szolgálatot vették fel, ebből kapnak erőt a tiszta megismeréshez. Közülük valónak érezhetjük magunkat is, ez a szent párbeszéd, ezt segíti elő.
-Paramánada dasa;
- Bölcs testvérem, fogadd tiszteletteljes hódolatomat, szeretnék néhány kérdést feltenni, ha nincs ellenedre!
-Gopinátha dasa;
- Nagy megtiszteltetés számomra is ez a találkozás, a kérdéseidben rejlő válaszokat örömmel közvetítem, a szerény képességeimhez mérten.
- Paramánanda dasa;
Létezik olyan igazság, ami mindenkire egyformán érvényes? Mitől igaz a szó, ami elhagyja valaki ajkát, és mitől válik hamissá a meggyőződése? Milyen tulajdonságokra van szükség ahhoz, hogy józan ítéletet tudjunk alkotni érvényességünkről, a valódi értéket hordozzuk e, vagy ámítjuk önmagunkat, és másoktól ezzel kívánunk érdemet szerezni a hitelességünknek.
-Gopinátha dasa;
Magamban lejegyzem azt, amit magasabb rendűnek tartok az elmúlásnál, és őszintén szembenézek mindazzal, ami az emberi gyengeséget okozza. Ez mennyire elég? Nem tudom. De ennél nem látok nagyobb értelmet, nem hiszek célszerűbb életfelfogásban, és nem tapasztalok emelkedettebb boldogságot. Azt kérdezed, hogy ez mennyire igaz reád nézve? Az a te szabad döntésed, mennyire hiszed azt el, milyen mértékben tartod azt érvényesnek. Az én felelősségem ebben az, ha nem vagyok elég őszinte, azért nekem is vállalnom kell érte, annak mértéke szerint, a negatív következményeket. Megkapom érte a visszahatást, megmutathatja a gyengeségemet, és figyelmeztethet arra, hogy figyelmesebben kövessem a lelki értékeket, azokat az örök elveket, amik önmagukban képviselik az isteni jót, és az Ő szerető szolgáival fennálló kapcsolatot. Ez a legfelsőbb érdem, ami megadathat egy parányi lélek számára, bármilyen jelentéktelennek látszó szolga is az, de be kell látni, hogy ez adja az értelmét mindennek, még az én létezésemnek is. Nincsenek elszalasztott napok, mindig láthatom, hogy hol tartok. Visszanézve az akkori önmagamra, már fel tudom vállalni azt. Korábban erre nem voltam mindig képes, de egyszer mindenkinek szembe kell néznie önmagával. Azt biztosan tudom, aki valamilyen eredményt szeretne elérni ebben a törekvésben, annak úgy kell felvállalnia a tetteit, és annak a következményeit, képes legyen úgy tanulni ezekből, hogy annak megvalósító erejével felvértezve tovább tudjon lépni, és megpróbáljon nem újra belezuhanni azokba a hibákba. Ha ez mégis megtörténik, ne okoljon mást, csak önmagával legyen elégedetlen, és nagyobb bizalommal, elővigyázatosabban emelkedjen felül a gyengeségein. Ez mindig fenntartja őt az anyagi nehézségek között, miközben nem veszíti el Krisnának a kegyét, Rajta keresztül az önmagába vetett hitét. Mit érhetünk önmagunkban, milyen értéket hordozhatunk, ha nem érezzük magunkban azt a kegyelmi állapotot, amitől értékesek lehetünk, akinek a létezésünket köszönhetjük, aki miatt érdemesek lehetünk a figyelemre, és akitől az érdemet kaphatjuk meg. Van értelme annak, amit teszünk, amit érzünk, és amiért élünk.
Mivel megszoktuk már ezt a távolságot, ezért ne csodálkozzunk, hogy a legtöbb tanítás ebből a távlatból érkezik hozzánk, és kevesebb közvetlen tapasztalatunk lesz. A lelki utasítás közvetlenül és közvetetten is érkezik hozzánk, de mi inkább a közvetett információkra tudunk reagálni, mert a közvetlenség érzékelése többet kíván meg tőlünk. Az anyagi ragaszkodásaink, a következményét hordozó rossz szokásaink, tisztátalan viselkedéseink, mind akadályt jelentenek, hogy állandó közvetlen látásmóddal rendelkezzünk. Inkább maradnak a külső eszközök, de ezek is elegendőek, ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és időben felismerjük, azokat a hibákat, amiket elkövettünk. Ez a titka a lelki fejlődésnek, önvizsgálat, erkölcsi, szellemi és testi tisztaság fenntartása, hogy mindig az adott pillanatnak megfelelő józansággal lássunk. Higgyük el azt, hogy az életünk elegendő lesz a teljes sikerhez, nem vagyunk kudarcra ítélve, Krisna mindig velünk van. Ez nem kell, hogy félelemmel töltsön el, éppen ez adja a szilárd helyzetet, ami megalapozza minden tettünket. Így nem kell semmilyen jelre, eljövendőre várni, vagy bizonyosságot keresni, csodákra várni, hiszen ez a varázslat bennünk van. Egy olyan érintőkővel rendelkezünk, ami aránnyá tudja változtatni azt, amit felismer, ha élünk annak a segítségnek a csodájával, amit felkínál a számunkra, azt a varázslatot, ami rajtunk keresztül megvalósulhat. Olyan szívre van szükség, ami képes úgy megújulni, hogy erre a változásra állandóan készen álljon. Mindennap képes legyen újjászületni, gyermeki kíváncsiságával felnézni rá, szerető büszkeséggel hordozni magában, és a képességeihez mérten ezt kisugározni a környezetére.
Van bennünk annyi tudás, ami Krisna vágya szerinti legnagyobb értéket adja és az örök társai szándékát tartja az érték fokmérőjének. Ezzel szemben az egyéni elképzeléseinknek kevesebb jelentőséget kell tulajdonítanunk. A szemünk előtt marad a színvonal, ami érdemessé tesz a követésre. Ez, ami feljebb tud emelni minket, lelki törekvéseinknek emeli a szintjét, még ha nem is látunk ki a tévedésekre is hajlamos életfeltételeinkből. Más lehetőség nem marad, a bizalom a meghatározó a minőség tekintetében. Ami iránt bizalmat táplálunk, olyan minőséget képviselünk. Még az anyagi világ eszmerendszerei között is láthatjuk azt, hogy annyira hiteles valaki, amennyi bizalma van benne, bizonyító erőt mutathat fel annak célszerűsége iránt. Az elszánt törekvés önmagában nem elegendő, attól még nem hiteles abban, amit képvisel. A célszerűség hiánya, az eredmény nélküli törekvés nem sokat ér. Elfárad a szándék, elsorvadnak az érvek, a hosszú erőfeszítések után. Nincsen ami fenntarthatná a bizalmat, nem tud erőt meríteni belőle. Jön majd valaki más, aki többet, és szebbet ígér, könnyedén képes feladni érte minden eddigit, és elfogadni egy vele szembenálló ellentétes nézetet. Láthatunk sok meghasonulást a múlandó világban. Az örök elvekkel való érintkezés sohasem okoz csalódást, nem a céltalanságba vezet. Iránya meghatározható, szilárd alapot biztosít, örök lelki azonosságot ad, és felülmúlhatatlan.
Ha megszületett a tiszta szándék, bármilyen gyenge lábakon is áll még, mindig erősebbnek bizonyul, mint az emberi gyengeség. Tovább visz, méltónak talál a feladatra, mert az, akit képvisel, az Istenség Legfelsőbb Személyisége legnagyobb méltósága.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése