Ki vár majd vissza, miután nem adhatok semmit?
Ami téged fontossá tesz, nem dicsérnek szavaim.
Ki vár majd vissza, ha már más lesz az, ami belőlem látszik
Amitől a boldogságot remélted, szertefoszlanak az álmaid.
A legrosszabbra vagy a legjobbra készülünk fel, ez hozzáállás kérdése. A pozitív életszemléletet egy belső meggyőződés vezérel. Miben rejlik az, hogy mitől pozitív és mitől válik negatívvá a szemlélet. Akik a negatív oldalt képviselik, a realitásra hivatkoznak legtöbb esetben. Gyakorlatiasnak gondolják azt, amitől egy látványos változást érzékelnek. Mitől változik a világ? A hétköznapi újdonságokra van szükség, vagy arra, ami elégedetté tud tenni. Az elégedettség nem egy versenyszellemből születik, az ott van önmagában, minden jelenségben. Mégis miért van ez az állandó küzdelem? Az egyedüli kiváltság, a bizonyítási kényszer, az elismerés utáni vágy, ami zavarossá tesz minden értékítéletet önmagunk fölött. Nem tudjuk megítélni önmagunkat úgy, ha nincsen erőnk felszabadulni azoktól a ragaszkodásoktól, amelyek mulandó célokat határoznak meg számunkra.
Mi az, ami örök? Ha én mulandó vagyok, akkor az is elmúlik, amit képviselek. Mindenki képvisel valamit, ez alól nem kap felmentést. Ki gondol erre? Minden más fontosabb, mint önmagunk értékítélete? Hol veszett el az, ami igazán számít, ami pontosan megmutatja, hogy meddig ér el az a törekvés, amire az egész életünket feltesszük. Ha valaki most azt mondaná nekünk, hogy örökre megválthatjuk az életünket, nem kell több erőfeszítést tenni azért, ami úgy is elmúlik, és elhagyhatjuk mindazt végérvényesen, vajon hányan választanák ezt a lehetőséget? Általános reakciók lennének, hogy mi lesz azokkal, akiket annyira szeretek, oly sokat köszönhetek, hogy a hamis ragaszkodásaimban megerősítettek, akik mindig mellettem álltak bármilyen értelmetlenek, vagy hibásak voltak az elképzeléseim. Akik ismerik az életünket fizikai értelemben. A világi érzelmeink nem engednek szabad teret a ragaszkodásainktól független gondolatoknak. A szellemi fegyelmezetlenség jellemez bennünket. Hogyan remélhetünk tiszta pillanatokat a túlaktivizált, cselekvésbe temetkező, önálló gondolatoktól menekülő embertől?
Ami téged fontossá tesz, nem dicsérnek szavaim.
Ki vár majd vissza, ha már más lesz az, ami belőlem látszik
Amitől a boldogságot remélted, szertefoszlanak az álmaid.
A legrosszabbra vagy a legjobbra készülünk fel, ez hozzáállás kérdése. A pozitív életszemléletet egy belső meggyőződés vezérel. Miben rejlik az, hogy mitől pozitív és mitől válik negatívvá a szemlélet. Akik a negatív oldalt képviselik, a realitásra hivatkoznak legtöbb esetben. Gyakorlatiasnak gondolják azt, amitől egy látványos változást érzékelnek. Mitől változik a világ? A hétköznapi újdonságokra van szükség, vagy arra, ami elégedetté tud tenni. Az elégedettség nem egy versenyszellemből születik, az ott van önmagában, minden jelenségben. Mégis miért van ez az állandó küzdelem? Az egyedüli kiváltság, a bizonyítási kényszer, az elismerés utáni vágy, ami zavarossá tesz minden értékítéletet önmagunk fölött. Nem tudjuk megítélni önmagunkat úgy, ha nincsen erőnk felszabadulni azoktól a ragaszkodásoktól, amelyek mulandó célokat határoznak meg számunkra.
Mi az, ami örök? Ha én mulandó vagyok, akkor az is elmúlik, amit képviselek. Mindenki képvisel valamit, ez alól nem kap felmentést. Ki gondol erre? Minden más fontosabb, mint önmagunk értékítélete? Hol veszett el az, ami igazán számít, ami pontosan megmutatja, hogy meddig ér el az a törekvés, amire az egész életünket feltesszük. Ha valaki most azt mondaná nekünk, hogy örökre megválthatjuk az életünket, nem kell több erőfeszítést tenni azért, ami úgy is elmúlik, és elhagyhatjuk mindazt végérvényesen, vajon hányan választanák ezt a lehetőséget? Általános reakciók lennének, hogy mi lesz azokkal, akiket annyira szeretek, oly sokat köszönhetek, hogy a hamis ragaszkodásaimban megerősítettek, akik mindig mellettem álltak bármilyen értelmetlenek, vagy hibásak voltak az elképzeléseim. Akik ismerik az életünket fizikai értelemben. A világi érzelmeink nem engednek szabad teret a ragaszkodásainktól független gondolatoknak. A szellemi fegyelmezetlenség jellemez bennünket. Hogyan remélhetünk tiszta pillanatokat a túlaktivizált, cselekvésbe temetkező, önálló gondolatoktól menekülő embertől?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése