„Ennek a tudásnak a közegén át látni fogod, hogy minden élőlény a Legfelsőbb Lélek szerves része, vagyis Bennem vannak (hozzám tartoznak)”
(B.G.4.35)
A tudományt meghatározza az a végső tudás, amelyen keresztül megismerhető mindennek az eredeti forrása. Mivel azonosítható az élet. A lélegzettel, az életfunkciókkal, az elmúló érzésekkel, a fájdalmas elbúcsúzással és örömteljes megérkezéssel. Azokkal az élményekkel, amelyektől a boldogságot reméljük, vagy attól a felismeréstől, ami magában hordoz mindent, ami körülölel minket. A világot Isten egy szerető öleléssel, és egy szorító fenntartással biztosítja a számunkra. Szorító érzést okoz annak, aki elzárja magát Tőle, és szeretetteljes kapcsolatot annak, aki önátadó szolgálattal viszonyul hozzá. Az ember szomjazik az életre, arra, ami meghatározza őt. Mit ismerhetünk fel ebből a helyzetből? A beteljesületlen vágyainkat, vagy azt, amit még nem ismertünk fel, azt, aki képes önmagából adni, ha felismeri az örök értékeit, amit az azonossága meghatároz. A relatív anyagi viszonyok között is van, amiben az állandóságot megtalálhatjuk. Feltéve, ha menedéket keresünk magunknak.
A szenvedés felismerése, és a létszomj (trisná) kioltása, az anyagi vágyak lángoló tüzének az eloltása nem jelenti az egzisztencia megszűnését. Az anyagi világ, attól átmeneti (asat), mert nem mutatkozik meg egyértelműen benne a lélek, ami örök (sat). Jelen van, csak nem látható az anyagi érzékeléssel annak, aki a függetlenségét keresi. Az együttmozgásnak, és az együttérzésnek van egy felemelő képessége is, abban az esetben, ha a bölcsesség élteti. A zene, az irodalom, a képzőművészet, ezt az együttmozgást képviselhetik jó esetben. Napjainkban egyre kevésbé töltik be ezt a szerepüket, azt is megmérgezte az önkifejezés, mint egy érzékkielégítő tevékenység. Nem a közvetítő szerepen van már a hangsúly, hanem az exhibicionizmus, az önimádat került az előtérbe.
Minden a függőségen alapul, a Legfelsőbb lélektől az egyéni lélekig, lélektől lélekig létezik minden, örökké. A szépsége abban áll, amiből felépíti magát. Ebben van a tartalom, a lélekben és az anyag burkolja be, hogy ne lássa meg mindenki, csak az, aki feleszmélt, aki elfogadta a helyzetét, aki nem harcol ellene, hanem érte él és benne van minden bizalma, ebből kap erőt, ami örökké fenntartja az anyagi testtől függetlenül is. A bizalmát abba helyezte, amit a megértése függvényében tapasztal meg. Minden egyéni élményt az határoz meg, hogy milyen életszemlélet vezérel valakit. A pillanatnyi élmények pillanatnyi örömöt adnak, a lélekből származó boldogsághoz, a lélek felismeréséhez és annak igényeihez kell igazodni. Az tud megigazulni, aki ismeri az Abszolút Igazságot. Univerzális szempontból ez jelenti a tudományt képviselni. Minden más, ami nem ezt célozza meg, az áltudományos kísérletnek marad meg. A pozitivista, empirikus gondolkodás, ami kizárja a szentírásokat, művészeteket és a posztmodern, technokrata elmélet, a mindenkinél lehet igazság, ami összeilleszthető egy teljes képpé, egy illúzió. A szép abban mutatkozik meg, ami fenntartja és előreviszi a létezést, és nem az, ami megkérdőjelezi, vagy elutasítja azt. A keresés, kutatás attól válik nemessé, ha az Abszolútnak a teljes egésze keresésére ösztönöz és nem a relatív részek összeillesztésének a kísérlete. A világ megismerhető, és nem ellentmondásos, a tudatalatti ösztönök fegyelmezhetőek és a szokások megváltoztatása tisztább életmódot nyújthat, ebben áll az egyén szabadsága. Az önazonosság tudati változásokon megy át és felül tud emelkedni az anyagi ösztönökön is, az értelem tisztasága egy transzcendens törekvésen, az őszinte igazságkeresésesen át fel tudja emelni az ember megértését az anyagiról a lelki síkra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése