Hatótényezők

Az elmefilozófa egyik meghatározása „empirikusan tesztelhető hipotézisek sorozata”. Az empíria a külvilágról az érzékszervek útján szerzett tapasztalat, ezen eszközök megfigyelésével téves következtetéseket is levonhatunk, mivel érzékszerveink megtéveszthetik a tudatállapotunkat. Azt a kérdést is feltehetnénk ebből következtetve, hogy a tudat magasabbrendűségét, hogyan bizonyíthatjuk az érzékszerveinken keresztül? A modern tudomány számára kihívást jelent az elme szubjektív természete az objektívnek tűnő külvilág számára. Talán ott kellene, a hibát felfedezni, hogy rossz a kutatás módszere, ha a természetet megpróbálja függetleníteni az egyéntől. Ez irányultsága a mai napig nem sikerült, hiszen mindig nagyobb befolyást gyakorol rá, mint amekkora erővel próbálja kontrollja alatt tartani. Némi erőt felszabadíthat belőle önmaga számára, de a túlzott erőfeszítései eredménytelenek maradnak. A realitásba vetett hite megköveteli a tudományos gondolkodótól, keressen valami bizonyosságot az objektív igazságról. A kérdés mindig az, hogy mit fogad el objektívnek, önmagához képest, az elvárásai mire késztetik. Vagy önmagát objektív ítélőképességgel ruházza fel? Esetleg a kutatási eszközeit, a tárgyakat értelmezi objektívnek? Az eredmény függővé válik attól, aki befolyását kiterjeszti arra. Mekkora ráhatása van az egyén tudatának, a vizsgálandó objektumra? Vagy az élettelennek feltételezett objektum visszahat a környezetére is, nem csak a saját helyzetére? Ezek a kérdések általában nem kapnak elég hangsúlyt, ebben a kísérleti tudományban, mégis nagyobb bizalmat képviselnek a bizonyításban. Kinél van a nagyobb bizonyíték? Annál, aki figyelmen kívül hagyja a szubjektivitását, vagy az a hitelesebb, aki mindennek az objektív természetét is számításba veszi. Ha az utóbbit elfogadja, személyessé válik az életszemlélete. Ellenben az objektivitása csak akkor érvényes, ha elfogad egy nála magasabb rendű létezőt is, mivel annak befolyása nagyobb hatással bír mindenre, mint amire az ő képességei determinálják (okozatilag szükségszerűvé válik).

0 megjegyzés: