Az évek, mint a fákon az évgyűrűk az elmúlásról írnak,
Felnőnek az ég felé a konok, és hamis vágyak.
Közelibbnek látszik a fény, ha nagyobbra nyújtja a karját,
Amitől láthatóvá tesz mindent, az megmutatja önmagát.
Ki ismeri fel, azt, amit egyedül felfedni nem képes az értelem,
Hol talál megnyugvást az ész, ahol nincsen többé félelem.
Ki mutatja meg, hogy a negyvenegy év távlata is egy pillanat csupán,
Ki elégszik meg végre az időntúliság áldást hozó pillanatán.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése