Ideiglenes és nem hamis

anityam asukham lokam
„ideiglenes és szenvedésekkel teli világ”
(Lásd Bhagavad Gíta_9.33.)

„Néhány filozófus, különösen a máyávádik (imperszonalisták) azt mondják, hogy ez a világ hamis, a Bhagavad Gítából azonban megtudhatjuk, hogy a világ nem hamis, hanem ideiglenes (anityam). Az ideiglenes és a hamis nem ugyanazt jelenti. Ez a világ átmeneti, de létezik egy másik világ, amely örökkévaló. Ez a szenvedések helye, míg a másik örökkévaló és gyönyörteljes. „
(Srila Prabhupáda a B.G.9.33. vershez fűzött magyarázatából)

„Aki Önmagának, azaz Istennek szenteli magát, az a legkiválóbb törekvő.” Az efféle, és ehhez hasonló gondolatok egyenesen sértőnek számítanak Istenre nézve. Az egyéni tudattal rendelkező törekvő sohasem Isten, és nem is válik azzá. Az önvalók közötti különbségtétel hiánya elemi hibának számít. Létezik az egyéni lélek önvalója és a Legfelsőbb lélek önvalója. Ez nem olyan bonyolult, hogy ne lehetne megérteni, mindössze józan belátás szükségeltetik hozzá.

Invokáció


Felmerül a kérdés, hogy miért vannak, a lelki tudás iránt érdeklődők körében olyanok, akik irtóznak bármiféle személyes meghatározástól. Nevezhetnénk egyfajta életidegen gondolkodásnak, ahol keresnek valamit, olyan módon, hogy nem tudják pontosan mi is az, ezért megpróbálnak, minden tényezőt kizárni, amit úgy gondolnak, hogy nem tartozik a valóság kategóriájába. Önkéntelenül is beleesnek az egyén fogalmába, még akkor is, ha ezt megpróbálják letagadni. A törekvés és a valóság iránti kíváncsiság az egyéni szinten történik. Így „sajnos” a dualitást nem zárhatjuk ki, a lelki tapasztalatokból. Ha mindenki Isten lenne, akkor nem lenne tudatlanságban és a külvilág sem kényszerítené az érzékelésre, hanem éppen ellenkezőleg ő lenne az, aki irányítása alatt tartaná az egészet. A tudat önállósága ebben az esetben értelmét veszti, hiszen ha minden egy felsőbb intelligencia, rendezőelv szerint működik, akkor miért lenne szükség tudati felemelkedésre, eggyéválásra. Istennek nincsen szüksége segítségre, Ő önmagában elégedett és teljes.

„om púrnam adah púrnam idam
púrnát púrnam udacyate
púrnasya púrnam ádáya
púrnam evávasisyate

„A Teljes Egész (Istenség Legfelsőbb Személyisége), tökéletesen teljes, és mivel maradéktalanul tökéletes, mindabban, ami Belőle kiárad, s így ebben a múlandó világban is minden megvan ahhoz, hogy hiánytalanul teljes legyen. Bármit hozzon létre a Teljes egész, az önmagában is teljes. Ő a Teljes Egész, ezért bár számtalan hiánytalan egység árad ki Belőle, megmarad teljes egésznek.”

(Isopanisad_invokáció)