Egyik legszembetűnőbb, az emberi mivoltát meghaladó transzcendens törekvés, az odafigyelés arra, hogy felkészüljön valaki a halálra. Az időbeliség nem csak az emberre vonatkozik, hanem minden olyan anyagi világban élő feltételekhez kötött lényre, aki megszületik, vagy létrejön ebben a világban. Mindezeket az élőlényeket az önmaguk iránti tudatosságuk határozza meg, hogy milyen szinten állnak. Az időbeli érzékelés az emberi lényeknél, eltérő hatást gyakorol. Ide sorolhatók a félistenek is, akik a felsőbb síkon helyezkednek el, minket általános emberi lényeket irányítva. Az ő időbeliségük innen viszonyítva hosszabbnak tűnik, a félisteni bolygókon általában egy nap (12-óra), a mi időszámításunkhoz viszonyítva hat földi hónapnak felel meg, és az ott élők tízmillió évig élnek a saját éveikkel számolva. Ezt a védákból megtudhatjuk, ne gondoljuk azt, hogy ez egy spekulatív elképzelés lenne csupán. Látható, hogy minél emelkedettebb tudatsíkon van valaki, relatívan annál hosszabbnak tűnik az idő, ez lehet kedvező az önmegvalósítás szempontjából, de lehet hátráltató is, ha megfeledkezik az anyagi élet céljáról és múlandóságáról. A tudatosság arról a változásról, ami az anyagi testet illeti az első reakció, amiről egy gondolkodó ember tudomást szerez. Ez egy jelzés arra nézve, hogy van valaki, aki szembesül azzal a ténnyel, hogy van egy állandósága, amin keresztül tapasztal egy külsődleges, és valamit befedő állapotot, az anyagi testének lassú, de biztos elmúlását. A halálban való fennmaradást sokan nem tudják értelmezni, úgy gondolva azt, mint egy olyan eseményt, amivel minden elmúlik, ezért nincs értelme ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani. A kérdés azonnal felmerül az effajta hozzáállás kapcsán, hogy akkor mi a helyzete annak az állandó létezőnek, akinek mindezzel szembesülnie kell. Ővele mi történik, hiszen most is elkülönülést mutat az anyagi test múlandóságával, akkor miért feltételezi azt, hogy a végső állapotában ez nem marad így. Az anyagtól való különállóságával valamit kezdenie kell. Mit kezd a transzcendens élőlény az anyagtól való különbözőségével? Ez alapkérdésnek számít. Ez különbözteti meg, az alacsonyabb létformáktól, nem pedig az, hogy kiegyenesedett derékkal tud járni, és képes önálló termelő munkát végezni. "A tudat határozza meg a létet, de nem a dolgot magát, hanem csak azt a módot, amint az a tudatban jelentkezik."(Immanuel Kant), a tudatos hozzáállás a dolgokhoz csak az emberi minőségben van, feltéve, ha valaki él is vele. Azt a fajta teóriát, hogy minden véletlenszerűséggel kezdődik el, és úgy is ér véget, még senki sem bizonyította be. Ilyen és ehhez hasonló elképzeléseket azok hangoztatják, akik nem tudják megérteni az életet, de ugyanakkor mégis meg akarják azt magyarázni. A tudományt a megértésnek kell motiválnia, hiszen azt a célt szolgálja. Gyakran ezzel teljesen ellenkezik. Azt állítani, hogy ez minden esetben így van, az tudatlanságra vallana, de tény az, hogy gyakran előfordul. A tudományos megközelítés az, amikor az előítéletétől teljesen független tud maradni valaki az adott kísérlet eredménye iránt. Ha ezt olyan megbízásból teszi, hogy annak egy előre megkívánt eredményét kérik számon rajta, az egyértelműen nem nevezhető hitelesnek. A hitelesség ezért mindig a legfontosabb, bármiről is legyen szó. Nem lehet hiteles az, akit megvesztegetnek azért, hogy olyan eredményt mutasson fel, ami nem a valóságot mutatja meg. Az is igaz, hogy a valóságnak nincsen szüksége arra, hogy megmutassuk. Azt vagy látni akarja valaki, vagy nem. Amennyiben kíváncsi az igazságra, annak megvannak a feltételei az egyén tekintetében is. Az ember erőből sok mindenre képes, ez igaz, de ami önmagánál magasabb szinten áll, azt csak egy nála magasabb rendű segítséggel tudja megvalósítani. A bűn fogalmáról általában senki sem szeret hallani, sem azok, akik az élet testiségét tartják az egyetlen valóságnak, sem pedig azok, akik a műveltségüknél fogva tágabb ismeretekkel rendelkeznek. Az első csoport azért nem, mert nem érti meg, a másik csoport, pedig azért mert úgy gondolja, hogy azon már túlhaladt. Maradnak a közbülső csoporthoz tartozók, akik képesek még olyan tudást is elfogadni, ami meghaladja az anyagi felfogóképességet, de rendelkeznek a kellő nyitottsággal, hogy azt elfogadják, és az életnek nevezett gyakorlatában megtapasztalják annak a hatását saját magukban.
(A puránikus időszámításról, Szabó Csilla történésztől egy tanulmány itt olvasható)
