A lelki életben rejlő felszabadító erő képes minden téveszmétől, hamis anyagi elképzeléstől mentesíteni. Ez a fajta odafordulás, irányváltás az életben megmutatja az örök értéket, ami elválaszthatatlan tőlünk. Mindenki keresi az állandóságot a változó természetben, és az elmúló érzések között. Valahogyan mégis mindig elveszik, nem találja a helyét, csalódottság állapotában kerül rendszeresen. Mindez miért történik? Nem érti, nem hiszi el, hogy ő a hibás, másokat okol, a környezetét, önmagáról viszont csekély, és hamis ismerete van. Gyakran látni azt is, hogy becsapja önmagát, vagy úgy helyesebb megfogalmazni, hogy megtéveszti azt, akit önmagának hisz. Az emberi minőség lelki műveltséget igényel, és feltételezi azt, hogy ennek elsajátítására törekszik elsősorban. Korunkban ez háttérbe szorult, ezt az igényét megmérgezték egyfajta hamis kulturális fogalom képével, a tömegigényt befolyásoló eszközök rabjaivá tették az embert. Olyan alacsonyszintű célokat mutatnak fel a boldogság zászlaja alatt, amelyek az állandó elégedetlenséget, és kiszolgáltatottságot fokozzák. A hatalom gyakorlása az állandó elégedetlenség, és egyenlőtlenség hangsúlyozása lett. Mintha bárki is ki akarná ezt egyensúlyozni. Mintha rendelkezne ennek az ismeretével, hogyan is lehetséges.
„Ha egy önmegvalósított lélek, igazi tudásban részesít, nem esel többé illúzióba, mert e tudás révén látni fogod, hogy minden élőlény a Legfelsőbb része, vagyis enyémek ők.”
yaj jñātvā na punar moham
evaḿ yāsyasi pāṇḍava
yena bhūtāny aśeṣāṇi
drakṣyasy ātmany atho mayi
(B.G.4.34.)
Az egymástól való elkülönültség egyben azt is jelenti, hogy elkülönültünk a Legfelsőbbtől is. Nem lehet egyenlőség jelet húzni anyagi értelemben, mert az egyéni anyagi elképzelések hibákkal teliek. Nélkülözik a végső forrását, az eredetét minden létező jelenségnek. A visszatérő hiányérzet valaminek, és valakinek az állandó jelenlét igényére utal. Ezt meg kell találnia mindenkinek. Újra fel kell fedezni azt, ami ott van mindennek a mélyén, aki az örökkévalóságot biztosítja, az anyagi elmúlásában, és a lelki létezés változatosságában is egyaránt.
„yasyāntaḥ-sthāni bhūtāni yena sarvam idaḿ tatam”
(B.G.8.22)
„Aki belül az egész anyagi megnyilvánulásban jelen van, áthat mindent, és minden Őbenne van, noha lelki hajlékán tartózkodik.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése