Alkalmasság

„Az oktatás azoknak való, akik hajlandóak tanulni, és odafigyeléssel hallgatnak, így azt megértik, és emlékezetükbe rögzítve képesek elkülöníteni a lényegeset a lényegtelentől, ennek megfelelően helyes következtetéseket vonnak le, megfontolttá válnak, és magukénak tudják az Igazságot.” (Csánakya Pandit)
Az első kérdés az lenne, hogy milyen tudásról van szó, és mit rejt az alkalmasság fogalma. A tudás abszolút fogalma alatt az érthető, ami által valaki elégedetté válik a megszerzett tudása, és annak a megvalósítása által (B.G.6.8.), ami egy szabályozott érzékfelfogású, és ebből adódóan egyenlő (egyenlő, mint elfogulatlan) látásmódú személyt jelöl. Mit is jelent az a fogalom, hogy megvalósítás. Sok félét értenek ez alatt. Az elsajátított tudás minősége éppen abban áll, hogy miként van alkalmazva az életben. Az elme minősége, annak higgadtsága, józan felismerőképessége (sthita-prajnas_lásd B.G.2.54-55) meghatározza az egyén ítélőképességét, önmegvalósítását. Nem képes helyes döntésre az, akinek nem szilárd az elméje, aki nem uralkodik az érzékei felett. Ez a fajta önuralom alatt az érzékfelfogásból származó ösztönzések féken tartása, szabályozása értendő. Aki nem rendül meg, nem válik nyugtalanná a szenvedéstől, és a boldogság nem teszi mámorossá, túlzottan önteltté, mert mentes a ragaszkodás, a félelem, és a düh befolyásától.(B.G.56) Sokszor látni egy túlzott önhittséget azokban, akik egy ideje lelki gyakorlók, lenézik azokat, akik minőségi szempontból nem olyan életet élnek, mint ők. Ez oda is vezethet, hogy túlbecsülik a képességeiket, és az ilyen mentalitásuk éppen azt eredményezi, hogy elkezdik hanyagolni a tökéletességre való törekvésüket, és elveszítik erejüket, megtorpan a lelki életük. Természetesen nem veszítik el azt a lelki eredményt, amit addig elértek, csak a mentalitásuk miatt akadály lép fel a továbbfejlődésükben, újra felerősödnek az anyagi motivációk. A tudás, az örök, annak a megértése viszont az egyén szabad döntésétől függ. A hozzáállás, a látásmódot változtatja meg. Ha a szívben táplálva vannak az anyagias, egyéni elképzelések, akkor nem marad helye a lelki fejlődést elősegítő életvitel elsajátításának. A diétát követnie kel az orvos utasítására a betegnek, de ha már úgy érzi, hogy a betegsége nem olyan veszélyes, felülbírálja az orvosát, akkor újra súlyosbodhat a helyzete. A cukorbetegnek elő van írva, hogy miből mit és mennyit ehet, ezzel a példával élve, ha a beteg nem tartja be az előírásokat, súlyosbodhat az állapota, „kómába eshet” és nem lesz képes tiszta döntéseket hozni önmaga számára. Nem becsülheti le senki az embertársait, mert alapvetően mindenki kisebb, vagy nagyobb mértékben beteg. Lelki szempontból szinte halottnak számít, kivétel alatt néhány felszabadult szinten cselekvő lelket értünk. De azokat úgy sem tudja megkülönböztetni az emberek általános tömege, és még a lelki úton járók között is gyakran félreértéseket okoz. Miért vannak ezek a különbözőségek a lelki törekvők között? Mivel a megvalósítást más nézőpontokból látják, (brahmeti paramatmeti bhagavan iti sabdyate_S.B.1.2.11.) ezért a látásmódjuk csak addig képes kiterjedni, ameddig a képességük azt befogadja. A lelki törekvést, a tudás megértését, annak életben tanúsított megtapasztalását nem lehet senkire sem rákényszeríteni, önkéntes, az egyén szabad felismerésén múlik. Az érzékeket nem elfojtani kell, mert ez nem vezet hosszú távú eredményhez, hanem az intelligencia magasabb minőségében, a lelki tudatosságban való lefoglalásával szilárdulhat meg az elme. A szilárd értelmű, olyan tetteket végez, amik nem az anyagi érzékek kielégítésre irányulnak, így tisztábban képes látni, és el tudja dönteni, hogy milyen tetteket végezhet, amelyek felszabadítják az anyagi természet három kötőerejének a visszahatásaitól. Az értelem minősége dönti el, hogy ki meddig juthat lelkileg (B.G.2.50) A buddhi jóga, (karmasu kausalam) a cselekvés művészete az a fajta jártasság a folyamatban, ami képes felemelni az odaadás minőségébe, a tettek gyümölcséről való lemondáson, más néven az önzetlenségen keresztül. Aki nem emelkedik az önzetlenség szintjére, az nem akarja, és nem is képes elfogadni Istennek a helyzetét, ezért magára marad, és az anyagi világban tartják a tettei, azok visszahatásai.