daivát ksubhita dharminyám svasyám yonau parah pumán
ádhatta víryam sásúta mahat tattvam hiranmayam
„Miután az Istenség Legfelsőbb Személyisége megtermékenyíti az anyagi természetet belső energiájával, az anyagi természet világra hozza a kozmikus intelligencia teljességét, melyet Hiranmayának neveznek. Ez akkor megy végbe az anyagi természetben, amikor a feltételekhez kötött lelkek sorsa működésre készteti őt.”
(Srímad Bhágavatam 3.26.19.)
Ez az anyagi világ teremtésének a lényege. Amikor Isten megteremti az anyagi természetet, ez az Ő belső energiájával történik, vagyis az Ő közvetlen, személyes hatása érvényesül. Ebből következik, hogy minden, ami életet hoz, bárhol is történjen meg, az Úrnak a belső energiája a meghatározó, vagyis minden a Legfelsőbb Lélekből indul ki. De mindez, hogy a teremtés megtörténhessen, az egyéni lelkek vágyára van szükség, ami Istentől egy független életre való elképzelés. Ez a vágy, ami egyéni sorssá alakul, ami aztán cselekvésre készteti a Legfelsőbb Személyt, hogy megteremtse az anyagi természetet. A mahat tattva, amit kozmikus intelligencia összeségének nevezünk (Hiranmaya) , minden összetevővel rendelkezik az anyagi létezés biztosítására. De maga a mag, az élet a Legfelsőbb Személy belső energiájából (közvetlenül a személyéből) származik, és maga a test, ami az anyagi körülményeket adja, az a mahat-tattva. Ami mindent mozgásba lendít ebben az anyagi világban, az élőlények sorsa, vagyis az Isten személyétől való független létezés vágya, az Ő helyettesítése, mint az egyetlen létező és élvező helyzete. Ezért a Legfelsőbb Személy rápillant az anyagi természetre, és az idő (kála) formájában, annak hatására működésbe lép, az anyagi természet. Ez a független felfogásnak az illúziója a mahat-tattvából indul ki, hiszen az anyagi körülmények biztosítják azt, hogy az élőlény függetlennek higgye magát ebben a világban. Ez a hamis én-tudat, ez az anyagias ego, ami a jóság, a szenvedély és a tudatlanság minőségének az energiájával van felruházva, és ebből a háromfajta minőségű hamis én-tudatból fejlődik ki aztán az anyagi személyiség. Mivel az anyagi világban hamis én tudattal rendelkezünk, ezért az én tudat, ami meghatározó.
A következő rövid idézetsorokban Srila Prabhupáda gondolatait olvashatjuk a hamis én tudatról;
„Arról, hogy miért jön létre a hamis ego a tiszta tudatból, nem sokat mondhatunk. Valójában mindig fennáll a lehetőség, hogy ez megtörténjen, ezért az embernek nagyon óvatosnak kell lennie. A hamis ego az alapelve minden anyagi cselekedetnek, amit az anyagi természet kötőerőinek a hatása alatt végrehajtunk. Amint az ember eltér a tiszta Krisna tudattól (Isten tudattól), kötelékei az anyagi világban erősödnek. A materializmus köteléke az anyagi elme, és ebből az anyagi elméből nyilvánulnak meg az érzékek (érzékelés) és az anyagi érzékszervek. „
(Az idézet Srímad Bhágavatam 3.26.24. magyarázatából van)
Általánosságban tapasztalhatjuk azt, hogy az elmét összekeverik a lélekkel, ezt a kettőt azonosnak vélve. De ha mélyebbre hatolunk a személyiség vizsgálatánál, így is láthatjuk, hogy az elme az a léleknek az eszköze, és az elme attól függően változik, hogy milyen tiszta valakinek az én tudata. Ha az eredeti én tudatánál van, akkor tiszta az elméje, vagyis tiszták a gondolatai, és az érzései. Azt kell megértenünk, hogy az elme állapota, már egy következménye a személyiségünknek. A személyiségünkhöz hozzátartozik az elménk, de az elménk, az nem maga a személyiségünk. Az anyagi jóságnak a hamis én tudatából fejlődik ki az elme, amelynek a gondolatai és tükröződései vágyat ébresztenek (lásd_S. B.3.26.27.) (felébred az anyagi vágy). Az elménk alapvetően, anyagi szempontból a jóság minőségében van, és a gondolatainkat és érzéseinket tükrözi vissza. Ahhoz hogy egy jó kiindulópontunk legyen az anyagi világban, hogy tiszta megértésre tegyünk szert, az elménket a jóság szintjén kell tartanuk, mert csak ezen a szinten kontrollálható, az emberi felelősség ezt kívánja meg tőlünk. Az emberi „intelligencia a szenvedély hamis egójából jön létre, aminek a szerepe az, hogy segítsen meghatározni a tárgyak természetét, amikor azok a látómezőbe kerülnek, és segít az érzékeknek. Az intelligencia megkülönböztető jegyeinek a kétséget, a téves felfogást, a helyes észlelést, a memóriát és az alvást tekintik, melyeket a különféle funkcióik határoznak meg.” (S. B.3.26.29-30.)
Az intelligenciánk adja a megértést, a megkülönböztető képességet, a helyes felfogást, a tiszta meglátást a dolgokról. A lelki fejlődést illetően a kapcsolat az intelligencia és az elme között az, hogy az elménkben végbemenő gondolatok, és érzések vágyat ébresztenek a szívünkben, amin keresztül cselekszünk, és az intelligencia pedig a felfogóképesség, amin keresztül helyes döntéseket tudunk hozni, hogy mi a jó és mi az, ami rossz a lelki helyzetünket illetően. Ez alapján tudunk helyesen mérlegelni, hogy mi a helyes irány, és mi az a helyes cselekvés, amit véghez kell vinni. Az intelligencia és az elme nagyon fontos eszközök arra, hogy valaki képes legyen megfelelően cselekedni a lelki létezésének mezején. Tiszta elmeállapot akkor lehetséges, ha valaki helyesen tudja értelmezni a valóságot. Ha valaki az anyagi testével azonosítja önmagát, akkor az elméje be van fedve a tudatlansággal és nem képes különbséget tenni a jó és rossz között, az abszolút jóról nem is beszélve. Láthatjuk azt, ha a teremtés folyamatát vizsgáljuk, hogy az elme, már eleve egy hamis anyagi énnel, mint független, és élvező felfogásából nyilvánul meg. Ezért nagyon fontos az, hogy az elmében, ugyan a hamis vágyak felébrednek, de alapvetően a lelkünk a személyiségünk az, akit meg kell értenünk az intelligenciánk segítségével. Meg kell értenünk a lelki síkot, a lelki helyzetet és ennek megfelelően az anyagi elmét, az anyagi felfogást egyszerűen fel kell adnunk, nem kell figyelembe vennünk az anyagi elmének a gondolatait, vágyait. De ahhoz, hogy valaki az anyagi elmétől függetleníteni tudja magát, ahhoz tisztában kell lennie azzal, hogy van egy tiszta lelki elméje, egy tiszta én tudata, és hogyha megérti, hogy van egy tiszta én tudata, akkor képes lesz föladni a téves felfogásait, a hamis énjét és elméjét. Az én tudat, ami meghatározza az elme állapotát, ez a legfontosabb, amit tudnunk kell. Ha van egy tiszta képünk az énünkről, akkor vissza tudunk fordulni az eredeti természetünkhöz, és képessé válhatunk arra, hogy a tiszta énünk helyzetéből el tudjuk utasítani a hamis énünket, amiből aztán az anyagi elme, származik, és amiből az anyagi vágyak keletkeznek, amiből aztán kialakulnak az anyagi érzékelés iránti vágyak, és amiből létrejönnek érzékek és az érzékelő szervek, amelyek az anyagi test meghatározói. Így élvezni akarják az érzékszervek az anyagi testből származó boldogságot. De ha tudjuk, hogy az anyagi testből származó boldogság a hamis én tudat miatt létezik, akkor képesek vagyunk ezt feladni, és vissza tudunk fordulni az eredeti természetünkhöz, és az anyagi test számára létező boldogság megszűnik, hiszen egy magasabb rendű (param dristvá lásd B.G.2.59.), az eredeti boldogságot megtapasztalva, értelmét veszíti az anyagi létezésnek a
létjogosultsága.
létjogosultsága.
(Ehhez kapcsolódóan egy korábbi bejegyzésem itt olvasható újra.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése